Ha győztes, gyarapodó jövőt szeretnénk építeni Magyarországnak, azt azzal kell kezdeni, hogy bemutatjuk a diákoknak a magyarság történetének ilyen szakaszait, nagy teljesítményeit – mondta Rétvári Bence Emmi-államtitkár Vácott, ahol egyben fel is avatta Klebelsberg Kunó egykori kultuszminiszter államtitkárának, Kornis Gyulának a szobrát.
Utóbbi szavait idézte is: ha büszke magyaroknak neveljük a jövő nemzedékét, akkor a magyarság sorsa felvirágzik. Rétvári azt is elmondta, azért állítanak szobrot Kornisnak, mert szimbóluma annak, ami a keresztény hit és a nemzeti büszkeség. Rétvári Vác országgyűlési képviselője.
Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója elmondta, hogy Kornis Gyula gondolkodó és gondolkodtató korban született, amikor a klasszikus tudás, az idegen nyelvek és a kortárs gondolkodók ismerete, az új tudományokra való rácsodálkozás és a közéletben való aktív részvétel is elvárás volt.
Szerinte Kornis tudatában volt annak, hogy a műveltség, a tanultság felelősséggel jár; akinek jut a szellemi jóból és képes azt feldolgozni, alakítani és alkalmazni, annak kötelessége azt a köz javára kamatoztatni. Nem pusztán írásokkal, hanem tevékeny közéleti cselekedetekkel – fűzte hozzá Schmidt Mária.