szerző:
Gergely Márton
Tetszett a cikk?

Felkavaró filmet készített a német közszolgálati média 2015. szeptember 4-éről, gondolja az ember az első félóra után, majd lassan derengeni kezd: a menekültválság csúcspontja volt felkavaró, nem a film. Abban ugyanis túl darabosra sikerültek a központi szereplők. Orbán Viktort be sem merték mutatni.

Már a műfaja is furcsa: doku-dráma. A Döntés órái (Stunden der Entscheidung – a linken meg is tekinthető) fikciós elemeket tartalmazó dokumentumfilm azt a napot igyekszik feldolgozni, amikor a Keleti pályaudvarnál feltorlódott menekültek útnak indultak Nyugat felé, és végül bebocsátást nyertek a számukra ígéret földjének tűnő Németországba. A történések negyedik évfordulóján, szerda este a ZDF-en sugárzott dokumentumfilm a korabeli felvételek mellett tehát színészekkel újrajátszott jeleneteket is tartalmaz, így mutatja meg az események két központi kérdését:

©

A vállalkozás eleve lehetetlen. Miért és hogyan indultak útnak? A Keletinél akkoriban sok ezer ember gyülemlett fel, a helyzetük kaotikus és átláthatatlan volt. Származásuk és nyelvtudásuk szerint kis csoportokban beszélgettek egymással, közben folyamatos üzenetváltásban voltak a Balkánon vezető útvonalon haladó sorstársaikkal, valamint az otthoniakkal és a Nyugatra megérkezőkkel, illetve figyelték a híreket (és álhíreket). A film készítői minden zsivaj ellenére kétségek nélkül állítják: Mohammad Zatareih találta ki a menetet, és ő is szervezte meg a percekkel korábban megismert honfitársával az emberek indulását.

Zatareih minden bizonnyal központi szerepet vállalt a szervezésben, de a film az ő vállára rakja az egész magyarországi cselekményszálat. Van ennek a filmkészítők szempontjából nyilván anyagi vonzata is. Költséges lett volna több száz statisztát szerezni, és napokra lefoglalni egy autópálya-szakaszt a forgatáshoz. Az alkotók inkább keverik az archív felvételeket a szíriai férfiról forgatott fiktív jelenetekkel. Idő azonban nincs az események kibontására, az alkotók ugyanis a politikára koncentrálnak, nem az utcára.

©

Merkel, a bumfordi

Hasonló problémák vannak a másik történetszállal, amelyben Angela Merkelt láthatjuk a „nagy napon”. A film csúcspontjának szánt jelenetben a kancellár éjjel, a saját konyhájából, egyedül szánja rá magát, hogy Werner Faymann osztrák kormányfőnek elmondja a sorsfordító elhatározását: a németek tovább fogják engedni Ausztriából a menekülteket. A filmben azonban Merkelt duplán látjuk. Archív felvételek mutatják, ahogy aznap Berlinből beutazza Bajorországot, majd a Ruhr-vidék két városában részt vesz pártja kampányrendezvényein, végül visszatér a német fővárosba. A híradók képanyagai és az eredeti beszédek részletei között megnézhetjük a politika színfalai mögött zajló eseményeket, már ahogy az alkotók azt elképzelik. Ezekben a kancellárt Heike Reichenwaller színésznő alakítja.

Merkelt külső megjelenésében nem szépíteni igyekeztek, ellenkezőleg: a filmes kancellár súlyosabb jelenség a valódinál. Nemcsak a mérlegen, hanem viselkedésében is. Arcára van írva, micsoda gondok gyötrik, rajta a felelősség teljes súlya, és csak akkor mosolyog hálásan, kislányosan, amikor titkára a gyengédség jeleként egy párizsis szendvicset nyújt neki (ez a fiktív jelentek abszolút mélypontja). Közben az archív felvételeken egy lényegesen agilisabb, kedélyesebb, magabiztosabb Merkelt látunk. A fikcióban a kancellár számára ezt a napot végigkíséri a magyarországi válság miatti aggodalom, a híradók képsoraival azonban ezt nem tudják alátámasztani. Ha így is volt, Merkelen nem látszott egész nap semmi.

©

A cselekmény két szálát interjúk igyekeznek hitelesíteni. Beszél a valódi Zatareih, aki azóta is Németországban él, és igyekszik feleleveníteni az érzelmi hullámvasutat, amelyet szeptember 4-én megélt. A történetét néhány német újságíró támasztja alá, akik Budapestről tudósítottak azokban a napokban. Jártak a Keletinél, Bicskén, és követték az embereket az autópályán. A politikai vonalat Thomas de Maizière hívatott hitelesíteni, aki belügyminiszterként az első sorból látta a történéseket, és aki Merkelnél kritikusabban figyelte a menekültválságot. De megszólal Merkel bizalmasa, valamint az akkori szociáldemokrata német alkancellár és a néppárti osztrák alkancellár is. Egy korábbi főrendőr pedig képviselheti a kritikus álláspontot, hogy a döntés súlya érthetővé váljon. Az interjúk támasztanák tehát alá a fiktív jelenetekben látható szereplők cselekedeteit.

És itt elértünk Magyarországhoz. Nem kell többet várni Orbán Viktorra vagy a magyar rendőrségre. Minden kommentelő megnyugodhat, helyben vagyunk.

A film szerint tehát a következő okok vezettek a menethez:

  • a magyar hatóság minden kontrollt elveszített a menekültáradat felett,
  • teljességgel elhanyagolták a Keletinél rekedt embereket, akik olyan körülmények között voltak, amelyek Európában elképzelhetetlenek,
  • a fiktív jelenetekben a magyar rendőrök állandóan embereket emelnek ki a tömegből, előlük menekülni kell mindenkinek,
  • senki sem akart a „leszerepelt” Magyarországon maradni,
  • a schengeni szabályok miatt mindenki el akarta kerülni, hogy a magyar hatósággal érintkezésbe kerüljön,
  • terjedt egy Twitter-üzenet, amely szerint Németország felfüggeszti a dublini szabályok érvényesítését, tehát onnan nem fognak senkit visszaküldeni Magyarországra,
  • és a végső lökést az adta, hogy a magyar hatóságok átverték a menekültek egy csoportját, amikor vonaton Bécs helyett Bicskére szállították őket. Ez okozott pánikot, bizalmatlanságot, haragot.
    ©

Merkel döntésére pedig azért volt szükség, mert ORBÁN VIKTOR. Kicsit bővebben kifejtve:

  • Orbán nem volt érdekelt abban, hogy a menekültek magyarországi helyzetén javítson, mivel az ő kárukra építette propagandáját,
  • Orbán nemzetközi kampányt indított Merkel ellen, amikor „német problémának” nevezte a menekültkérdést,
  • Orbán a szavai ellenére azt akarta, hogy probléma legyen, és ne megoldás,
  • miután elindult a menet, Orbán azzal fenyegette az osztrák kancellárt, hogy ha nem fogadja be az embereket, akkor borzalmas képeket produkálva fegyveres erővel tartóztatja fel őket,
  • Orbán beszámíthatatlan partner, akiből ugyan nem nézték ki, hogy erőt alkalmaz, de azt ki sem tudták zárni,
  • és Orbán valójában mindig is túl akart adni azokon, akik országában feltorlódtak, így szeptember 4-e is az ő érdekét szolgálta.

Orbán, Orbán, Orbán. Ezek után meglepő, hogy magyar megszólalója nincs a filmnek. Az osztrák határőrtől a berlini kancelláriáig tart a megkérdezettek köre, de nincs egy magyar politikus, szakértő, újságíró vagy akár civil segítő, aki megszólalna. És míg színészek eljátsszák Faymann és Merkel telefonbeszélgetését is (nincs benne köszönet: hiszen itt az osztrák kancellár egy Orbántól és a választóktól berezelt politikus, aki német kollégájánál könyörög), addig a magyar miniszterelnök semmilyen formában nem jelenik meg.

©

Orbán, a fantom

Az első fiktív jelenetben Merkel a kancellárián utánozza Orbánt, ahogy rossz angolsággal harsogja nézeteit, majd a reggeli értekezleten is a magyar politikus a téma. Mégsem látjuk az érintettet egy rövid kivételtől eltekintve. Orbán ott van az események mögött, mozgatja a szálakat, vagy várakozik a telefonvonalban, de csak a legelején, pár másodpercre látszik egy archív híradóban az arca. Maffiavezéreket szoktak úgy ábrázolni a vásznon, hogy sohasem látszanak. Ez nem jelenti azt, hogy ördögként is lenne ábrázolva. Az ő szerepe a filmben az, hogy mindenkire a frászt hozza.

Az alkotók a jelek szerint sietni akartak, hogy megelőzzék egy másik német televíziós társaság hasonló projektjét, így inkább lemondtak arról, hogy a menekültválság valódi komplexitását megmutassák. Nem csak a magyar szereplők motivációja hiányzik, de szeptember 4-e sem kap mélyebb keretet. Pár mondat van csak arról, hogyan jutottunk el oda, hogy szeptember elejére a Keletinél ezrek torlódtak fel, és százezrek vonultak közben a Balkánon át. És a végén is mindössze pár mondatban letudják, hogy az autópályán vonulók beengedése után fél évig nyitva hagyta Németország a határait.

©

Szűken nézve a film arról szól, hogy kilátástalan helyzetbe kerülő emberek csoportját Angela Merkel beengedte országába, és ezzel nem csak az ő sorsukat oldotta meg, de Európa morális lelkiismeretét is megmentette, valamint Magyarországot és Ausztriát mentesítette a lehetetlen feladattól, hogy a szerencsétleneket erővel kelljen megakadályozniuk a továbbhaladásban. Az alkotók érezhetően szimpatizálnak ezzel a szűken vett döntéssel, és mindössze felvetik, miért nem követte a rendkívüli esetre adott könyörületes választ pár nappal később szigor azokkal szemben, akik még nem dörömböltek a kapukon.

A német sajtó vegyesen fogadta az alkotást, ám magyar szemmel a film hiányosságai jelentősebbek. A szeptember 4-ei nap eseményei ugyan kiemelkedtek azokból a kaotikus hónapokból, mégsem ez volt az akkori történések megkérdőjelezhetetlen csúcspontja. Lehetetlen és felelőtlen erre a 24 órára sűríteni Merkel, Orbán és Zatateih igazságát.

Ez a film leginkább annak a felismerésére alkalmas, mennyire az elején járunk a 2015. késő nyarán és őszén történtek feldolgozásának. És hogy jól megcsinálva ez a történet tényleg a mozikba való.

Stunden der Entscheidung, ZDF (itt megtekinthető)

  • Rendezte: Christian Twente
  • Forgatókönyv: Marc Brost
  • Főszereplők: Aram Arami, Heike Reichenwallner

A hvg.hu videója 2015. szeptember 4-ről:

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Megunta a maszkviselést, tűzriadót csinált az iskolában egy komlói diák

Megunta a maszkviselést, tűzriadót csinált az iskolában egy komlói diák

Újabb építkezés indul Budapest belvárosában, eltűnik a Fontana-ház

Újabb építkezés indul Budapest belvárosában, eltűnik a Fontana-ház

Dobszay János: Ő fél, ők félnek, mi nem félünk

Dobszay János: Ő fél, ők félnek, mi nem félünk