Mint arról korábban beszámoltunk, bár Csepelen a fideszes Borbély Lénárd nyerte a polgármester-választást oktüberben, a képviselő-testületbe nyolc fideszes és nyolc összellenzéki jelölt jutott be, valamint a kompenzációs listáról egy volt jobbikos politikus, Pákozdi József, a helyi Buckai Szövetség Egyesület jelöltjeként, így ha Pákozdi az ellenzékkel szavazna, akkor a fideszes polgármester szavazatával is patthelyzet alakulna ki a közgyűlésben.
A 444.hu azonban most arról ír, hogy az alakuló ülés előtt kiderült, hogy Pákozdi alpolgármester lett, amiért sokan árulással vádolják az ellenzéki oldalon, a momentumos Dukán András Ferenc szerint pedig az LMP-s Tóth Sándor is átállt a Fideszhez.
Pákozdi - aki akkor szállt ki az ellenzéki összefogásból, amikor a választás előtt Erdősi Évára cserélték a közös polgármester-jelöltet - a lapnak azt mondta, eleinte el sem akarta vállalni az alpolgármesteri posztot, és maga helyett a jobbikos Kovács Dávidot ajánlotta, azonban miután azt hallotta, hogy az LMP-s Tóth Sándor a Fidesszel fog szavazni, vagyis mindenképp felborul a 9-9-es arány, végül mégis vállalta. Elmondása szerint magát inkább civilnek tartja, de ellenzéki alpolgármester akar lenni, az alakuló ülésen azonban nem támogatta az ellenzék azon javaslatát, amely a polgármester jogköreit szerette volna csökkenteni. Pákozdi elmondása szerint azért, mert ez a testület blokkolását jelentette volna.
A momentumos Dukán András Ferenc a Facebookon emellett arról írt, hogy az alakuló ülésen az előterjesztések nagy része végül 11-7-es szavazataránnyal ment át, mert az LMP-s Tóth Sándor valóban a Fidesszel szavazott, ráadásul komoly pozíciókat kapott a kerületben, egy személyben lett a fenntarthatósági bizottság elnöke és a városfejlesztési kft. felügyelőbizottsági tagja, emellett pedig az LMP külsős bizottsági helyet is kapott, így Dukán szerint a hét ellenzéki pozícióból három hozzájuk került.
Tóth Sándor a Facebookon azt válaszolta Dukánnak, hogy nem igaz, hogy a Fidesszel szavazott, csak a bizottsági struktúra felállításakor, ekkor is csak azért, mert szerinte képviselőként kötelességük a fő működési keretek biztosítása. Tóth Sándor emellett a444.hu-nak azt mondta, fogalma sincs, hogy miért állítják róla, hogy bárhová átállt volna, hiszen semmiről nem állapodott meg a polgármesterrel.
(Borítóképünkön Borbély Lénárd polgármester)