Hajnalban kigyulladt egy csepeli lakás: egy idős férfi meghalt, párját az ablakon keresztül mentették ki
A tűz keletkezési körülményeit tűzvizsgálati eljárás fogja feltárni.
A tűz keletkezési körülményeit tűzvizsgálati eljárás fogja feltárni.
Borbély Lénárd arra figyelmeztette a járókelőket, hogy ne nyúljanak az egyébként Amerikában őshonos állathoz.
A külügy szerint a botrány után kirúgták Dudás Zoltán Szilárdot, így nem küldik diplomáciai szolgálatra.
Míg a csepeli drogügy három gyanúsítottja közül kettő szabadlábon védekezhet, addig a vegyész esetében máshogy döntött a bíróság.
A kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos szerint „ilyen többé nem fordulhat elő”, a bíróság közleményben értelmezi a jogot.
A Momentum képviselője újra elindul egyéniben.
Miután a bíróság nem tartóztatta le a csepeli drogfogás gyanúsítottjait, Horváth László és Németh Szilárd is új törvény szükségességéről írt a Facebookon.
Elutasították a gyanúsítottak letartóztatását.
Azt gondolják, kicsi rá az esély, hogy valamelyik gyerek szórakozik.
Csepelen 11 napon keresztül tart majd a lomtalanítás.
„Mindig lesznek szülők, akiket érdeksérelem ér ebben az ügyben” – kommentálta Csepel önkormányzata, hogy egy átcsoportosítás keretében megszüntetik a gyerekek ellátását a kerület hat óvodájában. Közel 400 gyereknek kellene szeptembertől intézményt váltania, ami ellen a szülők egy csoportja tiltakozik. Borbély Lénárd polgármesternél több fórumon is próbálták már célt érni, petíciót is fogalmaztak.
Nógrádi László ötlete volt a Trabant csomagtartójába is beférő kemping biciklik gyártása Csepelen. Egymillió ilyet exportáltak.
A Gorcsev Ivánról elnevezett közterületek nem túl megszokottak, de a Rejtő Jenő-rajongóknak biztosan bejönne.
December elején adatvédelmi incidens miatt tettek bejelentést a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál, miután az egyik budapesti végrehajtói irodából érzékeny adatok kerülhettek ki – értesült a HVG. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a lopás vétségének gyanúja miatt indított nyomozást.
A kiérkező mentők már csak a halál tényét tudták megállapítani.
A bíróság szerint a háromdiplomás nő indulatból ölte meg az anyját, és nem nagy a szökés veszélye.
A Bors szerint a gyilkosság után a nő órákat várt, majd magára hívta a rendőröket.
Azoknak, akiknek a munkálatok idejére el kell hagyniuk otthonukat, az önkormányzat a Barba Negrát jelölte ki tartózkodási helyül.
„Tán ürgebőrbe bújt békaemberek vitték el a másik három kocsit?” – kérdezi Vitézy Dávid.
Ábel Attila egy időre visszavonul a politikától, de “egy becsületbeli ügye” még maradt.