szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A szocialista párt többek között azt szeretné megtudni, igaz-e az, hogy a miskolci kórházban egy roma származású nőnek tudtán kívül köttették el petevezetékét, hogy ne szülhessen.

Az MSZP továbbra sem kapott választ Kásler Miklóstól arról, hogy milyen nyomozások zajlanak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház ellen, végeznek-e tiltott műtéteket az intézményben, vagy hogy milyen összefonódás lehet a főigazgató és az emberminiszter között. A párt ezért nem fogadja el az Állami Egészségügyi Ellátó Központ válaszát, amelyben az előző vezetést teszik felelőssé a kialakult helyzetért, illetve azt a magyarázatot, miszerint korábban maga a kórházigazgató Révész János tett feljelentést gazdasági és szakmai bűncselekmények gyanúja miatt.

November végén írtunk arról, hogy emberi test tiltott felhasználásásának bűntette miatt nyomoznak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban, ez Polt Péter legfőbb ügyész Bangóné Borbély Ildikó írásbeli kérdésére adott válaszából derült ki. Az MSZP-s képviselő azért kérdezett rá az ügyre, mert az Esti Újság nevű oldal korábban beszámolt egy rendőrségi nyomozásról, amely azért indult, mert felvetődött annak gyanúja, hogy a kórházban engedély nélkül végeznek mesterséges megtermékenyítéseket.

Az oldal arról is írt, hogy a kórházban kórlapokat is hamisítottak, hogy ne lehessen műhiba miatt perelni az intézményt, valamint az EU-s pénzeket sem arra költötték, amire kellett volna. Korábban a kórház dolgozói levelet írtak a miniszternek, amelyben szintén beszámoltak az állapotokról.

Bangóné továbbvitte az ügyet, január 2-ai sajtótájékoztatóján is beszélt arról, hogy pártja gazdasági összefonódást sejt az emberi erőforrások minisztere, valamint a Borsod megyei kórház vezetője között, írta az MSZP későbbi közleményében.

A politikus feltette a kérdést Kásler Miklósnak, hogy miért védi a "szervkereskedelembe, lopásba és csonkításba keveredett kórház" vezetőit. A politikus Kásler Miklós közvetlen bizalmasának nevezte Révész János megbízott igazgatót, akit szerinte azért nem tudnak véglegesíteni a kórház élén, mert nincs megfelelő végzettsége.

Révész Jánost viszont 2018-ban a több százmilliárd forintos piacról döntő Országos Gyógyszerészeti Intézet ötfős vezető testületbe is delegálta a tárcavezető. Révész Jánosnak az onkológiai szerződéseket felügyelő cége több tízmillió forintos megbízásokat kap, amely szerinte a miniszter tudta nélkül nem lehetséges.

Bangóné az ügyekről a nyomozás érdekére hivatkozva nem kapott választ Kásler Miklóstól, az MSZP-s politikus attól tart, hogy bizonyítékokat tüntetnek el, összebeszélnek vagy befolyásolják a tanúkat. A képviselő megjegyezte: a testület tagjai máig nem estek át az előírt nemzetbiztonsági átvilágításon.

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ kezután küldte el az említett közleményét, amelyben azt írta, Bangóné Borbély Ildikó egy névtelen levélben megfogalmazott, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Központi Kórházra, illetve annak jelenlegi vezetésére vonatkozó, bizonyítás nélküli állításokat és rágalmakat ismételgetett.

"A sajtótájékoztatóból azonban kimaradt, hogy maga a Központi Kórház, és annak jelenlegi vezetője, dr. Révész János tett feljelentést korábbi gazdasági és szakmai bűncselekmények gyanúja miatt. A képviselő asszony azt sem említette, hogy a kórházzal kapcsolatos valamennyi nyomozás a jelenlegi főigazgató regnálása előtti időszakra vonatkozóan indult

- írták.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Központi Kórház főigazgatója az RTL Klubnak küldött közleményében reagált.

Ebben szintén azt írta, hogy a szocialista képviselő által említett valamennyi nyomozás a jelenlegi főigazgató regnálása előtti időszakra vonatkozóan indult, így a miniszternek semmi oka nem volt arra, hogy felmentse azt a kórházvezetőt, aki éppen Borsod-Abaúj-Zemplén megye egészségügyi ellátási rendszerének javításán dolgozik.

"Rendkívül furcsa, hogy Bangóné Borbély Ildikó korábban egy szót sem szólt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Központi Kórházzal kapcsolatban, pedig a nyomozások sok-sok évvel ezelőtti ügyeket vizsgálnak, hanem most vádaskodik, és pont az ellen, aki rendet tesz a kórházban"

- közölte a megyei kórház.

Az MSZP szintén közleményben reagált január 5-én.

A párt felidézte, hogy Kásler még mindig nem válaszolt, hogy mi folyik a Borsod megyei kórházban, mi áll a dolgozók miniszterhez eljuttatott levelében, milyen rendőrségi és NAV nyomozások folynak az intézményben.

"Igaz-e például, hogy a kórházban spermát loptak a Kaáli Intézettől és azt a megyei kórház egyik alagsorában tiltott műtéttel, pénzért ültették be?

Igaz-e, hogy roma származása miatt, tudtán kívül, a beleegyezése nélkül szülés után, orvosi utasításra, elköttették egy anya petevezetékét azért, hogy többet ne szülhessen?

Igaz-e, hogy Dr. Révész a Borsod megyei kórház főigazgatója, a Dr. Révész Bt.-vel szerződéses viszonyban van, azaz saját magának fizet a kórház pénzéből?

Igaz-e, hogy szétlopták az uniós kórházi fejlesztési pénzeket, (CT, MRI, röntgen) a GVH ezért bírságolt is és az ügy szálai magas kormányzati körökhöz vezetnek?

- sorjáznak a kérdések az MSZP közleményében.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!