És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
A miniszterelnök üdvözölte, hogy a trianoni döntés századik évfordulóján egy percre megáll a közösségi közlekedés Budapesten.
"Járuljanak hozzá maguk is, hogy egy perce álljon le a város a trianoni döntés századik évfordulóján, június 4-én, 16 óra 30 perckor" - erre kérte korábban a budapestieket Karácsony Gergely főpolgármester.
Orbán Viktor a csütörtöki parlamenti ünnepi ülés után újságírói kérdésre elmondta, hogy szerinte június 4-én ez a helyes magatartás, hiszen Budapest a nemzet fővárosa.
Nagyra értékelem a főpolgármester döntését a fővárosi trianoni megemlékezés kezdeményezéséről"
- reagált Orbán.
A miniszterelnök hozzátette, hogy trianoni békediktátum 100 éves évfordulójának az az üzenete, hogy bár politikai különbségek lehetnek közöttünk, mindannyian ugyanahhoz a magyar nemzethez tartozunk.
Kövér László házelnök viszont azt mondta a Magyar Nemzetnek, nem tartja őszintének Karácsony Gergely kezdeményezését.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.