Jogerős az ítélet: a lúgos orvosnak 25 millió forint kártérítést kell fizetnie

Több mint nyolc évnyi kálvária után szolgáltattak igazságot Renner Erikának.

  • hvg.hu hvg.hu
Jogerős az ítélet: a lúgos orvosnak 25 millió forint kártérítést kell fizetnie

Helybenhagyta a Fővárosi Ítélőtábla a lúgos orvos áldozatának kártérítési ügyében született elsőfokú ítéletet, így Bene Krisztiánnak 25 millió forintot kell fizetnie Renner Erikának. A férfinek erre 15 napja lesz - közölte a Telex.

„Nyolc és fél év után nem nekem kellett megint bizonygatni, hogy ez tényleg megtörtént velem. Nyolc és fél év után végre valaki leírta az igazságot” – így reagált a portálnak Renner Erika, miután kedden megtudta, hogy a Fővárosi Ítélőtábla a kártérítési ügyében jogerősen helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

A lúgos támadás miatt elítélt Bene Krisztiánnak a 25 millió forintos kártérítés mellett a közel 500 ezer forintos perköltséget és a 2 millió forintos fellebbezési illetéket is meg kell fizetnie.

A jogerős ítélet indoklása szerint a férfi Renner Erikát „a nőiségében alázta meg, és fájdalmas sérüléseket okozott”, aminek következtében Erika „alapvető életfunkcióiban és mindennapos élettevékenységeiben” most is korlátozott. Az ítélet szövege szerint

a nő "soha nem lesz képes teljes értékű életet élni, pszichés állapotromlása olyan mértékű, ami további gyógyszeres és pszichoterápiás kezelését teszi szükségessé.”

Bene 2013-ban támadta meg volt barátnőjét, miután a nő néhány hónappal korábban szakított vele. A férfi megkötözte Renner Erikát, elkábította és maró lúgot locsolt a nemi szervére és annak környékére. A Budai Irgalmasrendi Kórház volt kórházigazgatóját jogerősen 11 év börtönbüntetésre ítélték és örökre eltiltották az orvosi hivatástól.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.