Sulyok Tamás viccesnek szánt videóban mondta el, hogy nem ír alá mindent csukott szemmel
Azt is elárulta, mi a kedvenc bibliai igeverse.
HVG
Sulyok Tamás is meglovagolja azt a videós trendet, ami arról szól, hogy az ember húz egy kérdést látatlanban, amit aztán meg is válaszol. A köztársasági elnök Reels videójában egyből egy nagyon aktuális kérdéssel nyit, arra kell válaszolnia, mi a véleménye a gyermekotthonokban tapasztalható embertelen körülményekről.
Sulyok azt mondta, hogy legutóbb a pilisi gyermekotthonban járt, ahol egyáltalán nem voltak olyan körülmények, inkább az ott dolgozók emberfeletti munkáját tapasztalta.
A második kérdés már egészen más vizekre evez, arról érdeklődött valaki, mi Sulyok kedvenc bibliai igéje: Szeresd ellenségedet – hangzott a válasz.
Akadt igazi belemenős kérdés is: „ön is mindent aláír csukott szemmel, mint az elődjei?” Itt megcsillant az elnöki humor, Sulyok azt mondta, már megpróbálta, de nem sikerült, ezért mindig nyitva tartja a szemét, és olvassa, mit ír vagy nem ír alá.
Még októberben írtunk azokról a látszattevékenységekről, amiket Sulyok folytat, olykor pingpongozik az íróasztalán, de már azt is meghallgathattuk, hogyan pötyögi el a Boci boci tarkát.
Arról, hogy Sulyok valójában hogy szuperál köztársasági elnökként, az első száz napja után, október elején már részletesen beszámoltunk, cikkünket itt tudja elolvasni.
Sulyok Tamás elfogadta az önállóságától megfosztott államfő szerepét. Üres frázisokkal, erőltetetten jópofáskodó videókkal tölti ki az államfői pozíció fideszes elődök által jelentéktelenné tett kereteit, ezzel maradéktalanul teljesítve, amivel Orbán Viktor megbízta.
Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.