Leváltották a budai várért is felelős kormánybiztost

Fodor Gergely keddtől már nem tölti be ezt a tisztséget.

Leváltották a budai várért is felelős kormánybiztost

Eredetileg 2019-ben nevezték ki, akkor még csak a budai várban – a kerületi önkormányzatot az ügyekből teljesen kizárva – zajló építkezések felelőseként. Aztán 2021-ben és 2022-ben a Citadellával és Visegráddal bővítették a hatáskörét. Idén februárban a Miniszterelnökség helyett az építési és közlekedési miniszter alá rendelték, az ő minisztériumába helyezték át az ötfős titkárságát. Díjazásáról szokatlan módon nem szólt a határozat.

Hétfőn késő este azonban az jelent meg a Magyar Közlönyben, hogy a kormány Fodor Gergely, a Budai Várnegyed, a Citadella és a visegrádi műemlékegyüttes területén megvalósuló kormányzati beruházásokkal kapcsolatos egyes feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos kormánybiztosi kinevezését visszavonja. Ez keddtől máris érvényes. Indoklás nincs.

Nyitóképünk illusztráció. Fotó: Fazekas István

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.