„Saját lakást, házat mindenkinek! A tegnapi kormányülésen véglegesítettük az Otthon Start programot, de itt nem álltunk meg” – írta a Harcosok klubja nevű Facebook-csoportban Orbán Viktor miniszterelnök.
A kormányfő hozzátette, készülhetnek az orvosok, ápolók, tanárok, rendőrök, katonák és mindenki, aki a közszolgálatban dolgozik: évi nettó egymillió forintos támogatást kapnak lakáshitel-törlesztésre vagy önrészre.
A miniszterelnök kitért az Egyesült Államok és az Európai Unió között létrejött vámmegállapodásra is, szerinte
ezt jól elbaltázta Ursula asszony meg az ő EPP-s haverjai (Weberék).
Orbán Viktor szerint az Európai Bizottság elnöke megígérte, hogy négyszer annyi energiahordozót veszünk, és befektetünk Amerikában. „Ráadásul ők 15 százalék vámot tesznek a termékeinkre, az ő termékeik pedig vámmentesen jöhetnek az EU-ba. Őrület! Itt mindenkinek elment az esze?
Kár volt odamenni. A brüsszeli bürokratáknak megint sikerült tüdőn lőni az európai ipart”
– fogalmazott.
A kormányfő szerint a rossz megállapodásnak káros hatásai lesznek Magyarországon is, ezt pedig el kell hárítani. Ennek érdekében tárgyalásokat kezdtek a hazai gazdasági élet szereplőivel, a legnagyobb befektetőkkel és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával.
Munkahelyvédelmi és iparvédelmi akciótervet készítünk, ezen dolgozunk majd a következő hónapokban
– írta.