Az utóbbi hetekben alighanem az egyik legforróbb kérdés, hogy Varga Judit, a kegyelmi ügy miatt elbukott egykori igazságügyi miniszter visszatér-e a politikai porondra, és amennyiben ez megtörténik, milyen formában. A NER egyik (és majdnem egyetlen) meghatározó női politikusának távozása óta, de valójában azelőtt sem jeleskedett a kormánypárt a nemi egyenlőség megteremtésében. Nem is lehetett volna jobban időzíteni azt a panelbeszélgetést, ami a CEU Nádor utcai épületében épületében zajlott hétfőn, ahol bemutatták az Orbán Viktor nőügyei című kötetet. Nem, itt nem bulvárról, afférokról és pletykákról van szó, hanem az elmúlt 16 év lenyomatáról: arról, hogyan lettek a nők a Fidesz tudatosan épített politikájának vesztesei - állítják a szerzők, Pető Andrea, a CEU Demokrácia Intézetének kutatója és Balázs Zsuzsanna újságíró.
Fontosnak tartották, hogy ne csak nőkről és ne csak nőknek szóljon a könyv – Orbán Viktorról eddig a macsóság kontextusában születtek művek, de ebből hiányoztak rendszerszintű anomáliák – mondta Balázs Zsuzsanna, majd hozzátette: a nők strukturális hátrányait akarták megvilágítani, feltárni olyan szinteket, amelyek elsőre láthatatlanok.

Az Orbán Viktor nőügyei egyfajta történelmi áttekintést is ad azokon az esettanulmány-szerű fejezeteken felül, melyeknek alapját a magyar emberek által jól ismert történetek adják, például a lúgos orvos brutális támadása. Balázs Zsuzsanna azonban kiemelte, hogy a bemutatott strukturális problémák gyökerei messzire nyúlnak vissza: a családi adókedvezmények az államszocializmusból jönnek, a 2022-ben bevezetett szívhang-rendelet, amely az abortusztól rettentené vissza a nőket, pedig még a Rákosi-korszakhoz nyúlik vissza.
A könyvben bevezetnek egy új fogalmat is, ez az úgynevezett polypore állam. Lényege az, hogy az államot egy fák törzsén élősködő polyporus gombához hasonlítják, ahol a gomba fő célja, hogy saját magát életben tartsa a fa erőforrásain keresztül. A szerzők szerint az állam ugyanígy telepszik rá a nőkre, és a női szerepekkel kapcsolatos sztereotípiákat használja a hatalma megtartására.
Az élősködő állam a sztereotípiák fenntartása érdekében létrehoz olyan párhuzamos szervezeteket, mint például a kormánypárti média, az alapítványi formában működő egyetemek vagy ilyenek akár a kormányközeli civil szervezetek is. A párhuzamos intézményeken keresztül közvetíti az állam a saját narratíváját, és ha a nők elég sokszor hallják ezeket a gondolatokat, a végén talán is hiszik, akár még azonosulnak is velük – ez a hatalom célja.
Pető Andrea kiemelte, a könyvük egyik fontos célja az, hogy világossá váljon mindenkinek: a Fidesz számára nem minden állampolgár egyenlő – csak azoknak a választóknak talál ki szakpolitikát, akik emiatt a választásokon valószínűleg a kormánypártot támogatják. Ilyen szakpolitikának nevezhető a „családbarát politika”. Ennek Novák Katalin, a kegyelmi ügy miatt elbukott egykori köztársasági elnök volt a megtestesítője, aki jelenleg nemzetközi civil szervezeteknél haknizik a magyar családpolitika sikereivel - pontosabban azzal a politikai termékkel, amit a Fidesz hozott létre - mondta Pető Andrea.

Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója szerint a Fidesz azért hozta előtérbe Novákot, hogy a nők egy bizonyos csoportjának kedvezzen. A beszélgetés alatt többször is szóba került a volt köztársasági elnök közösségi médiás jelenléte, különösen azok a felvételek, amelyeken mosolyogva ablakot pucolt, vagy éppen sütötte a karácsonyi süteményt. Karrier, fegyelmezettség, tisztaság, karitatív tevékenységek, gyermeknevelés - ezeket az értékeket akarta megtestesíteni Novák Katalin, ezzel akarták közelebb vinni a Fideszt bizonyos nőkhöz, így hátrahagyva sok máshogyan gondolkodó, más értékek szerint élő állampolgárt.
A nőket elsősorban a biztonság érdekli, ennek az illúzióját a Novák Katalin által bemutatott világ tudta megadni nekik.
Böcskei arról is beszélt, hogy a nők akár hajlandóak is lennének lemondani emancipációs törekvéseikről, belemenve az úgynevezett patriarchális alkuba. Az alku lényege, hogy a nők elfogadják a kormánypártok által fenntartott normarendszereket, mint például a konzervatív családmodellt, ezért cserébe pedig biztonságot ígérnek nekik.
A NER másik kiemelkedő női politikusa, Varga Judit is előkerült a beszélgetésben, aki Novák Katalintól eltérően a kemény női figura volt a pártban: a nő, aki még a focihoz is ért, aki tud dekázni. Varga bevetése nem csak a nőknek szólt - Balázs Zsuzsanna szerint a volt igazságügyi miniszter azért bukott nagyobbat, mint Novák Katalin, mert el kellett veszítenie a férfias személyiségét, szerepeit is. A Fidesz egy véd- és dacszövetségre épülő rendszer, ami úgy működik, mint egy bűnszervezet, amiben a sajátjaikat megvédik a tagok – ezt viszont nem tették az említett két bukott politikussal – mondta Böcskei Balázs. Pető Andrea szerint Novák Katalin bukása a konzervatív nőpolitika kudarca: a volt köztársasági elnök azért került pozícióba, mert hűséges volt, elfogadta a patriarchális alkut – de ezért is kellett távoznia. Novák annak lett az áldozata, hogy valójában nincsen nőpolitika – mondta, és hozzátette: a Fideszben jelenleg is azon gondolkodnak, hogy mi kell bizonyos nőknek, vagyis a potenciális szavazóiknak, erre válaszul hozhatják vissza a politikába Varga Juditot.

Böcskei Balázs hangsúlyozta: kevés nőkutatásra érkezik megrendelés, és ez azért is probléma, mert így például nehéz választ kapni arra a kérdésre, hogy miért növekszik a női szavazótábora egy olyan férfias politikai erőnek, mint a kormánypárt. Böcskei ugyan hozzáteszi, hogy a jobboldali pártoknál az elöregedés miatt emelkedik a női szavazók aránya, de nem biztos, hogy több nő szavaz az adott pártra, csak a bázis mozdul el. A szakember szerint a választói magatartás vizsgálatánál fontos szempont lehet az is, hogy családos vagy egyedülálló-e a szavazó, vannak-e gyerekei, vallásos közegben nevelkedett-e, milyen a jövedelme.
A beszélgetésen felmerült a sokszor emlegetett sztereotípia: a nőket nem érdekli a politika, „kínálat kereslet nélkül” - ahogyan egyes női politikusról szokták ezt mondani. Balázs Zsuzsanna kiemelte: az államszocialista rendszerben a parlamentben a női képviselők aránya 35 százalék volt, a rendszerváltás után ez tíz százalék alá csökkent, és azóta nem növekedett. Az újságíró szerint nem az Orbán-rendszer vette el a nők kedvét a politikai részvételtől, hanem csak kihasználta azt a helyzetet, ami évtizedekkel ezelőtt kialakult.
Böcskei szerint a politikai érdeklődés nagyban függ attól, hogy éppen milyen életciklusban van egy szavazó, és azt is fontos észrevenni, hogy a nőket más témák érdeklik a politikában, mint a férfiakat. Hozzáteszi: a Fidesznek szüksége van a nőkre, mert
nők nélkül nem tud választást nyerni egy illiberális rezsim.
Nyitókép: Cabrera Martin
Nőügyekkel foglalkozom!
“Nőügyekkel nem foglalkozom!”- mondta Orbán Viktor 2017-ben viccelődve a washingtoni (női) nagykövet leváltásán. Pedig az, hogy a magyar kormány szisztematikusan elzárkózik számos, a nők jogait és egyenlőségét érintő kérdéstől egyáltalán nem vicces. A családon belüli erőszak, a diszkrimináció a munkahelyen, vagy a reproduktív egészség mind olyan témák, amik magyar nők millióit érintik, mégis alig hallunk róluk a politikában. Közben, az Európai Unió kész nagyobb lépéseket tenni a nők jogaiért mint valaha, a kérdés csak az, Magyarország is vele tart-e? Ez a HVG360 nők helyzetével foglalkozó sorozata: Nőügyekkel foglalkozom!