Orbán Viktor ismét emelte a tétet a Fidesz már így is magas fokozaton pörgetett háborús és terrorveszéllyel való kampányriogatásában. A miniszterelnök csütörtökön – mielőtt megszemlélte a Puskás Ferenc Stadionnál a BL-döntő előkészületeit – a Terrorellenes Koordinációs Bizottság (TKB) ülésén vett részt, mert állítása szerint
a közel-keleti háború közvetlenül érinti Magyarország biztonsági helyzetét.
A TKB ülése és Orbán friss bejelentése a közvetlen érintettségről azért szintlépés, mert néhány napja, február 28-án, közvetlenül az Irán elleni amerikai–izraeli támadás után még azzal jelentette be a miniszterelnök a terrorfenyegetettség fokozatának közepesről magasra emelését, hogy „az iráni események közvetett hatást gyakorolhatnak” a biztonsági helyzetre.

Vagyis Orbán pár napja még csak feltételes módban és közvetett hatást említett, ami fel is vetette a kérdést, jogszerű volt-e a terrorfokozat emelése, hiszen az akkor indokolt, ha „ellenőrzött információk konkrét veszélyeztetettségre utalnak, vagy terrorcselekmény közvetlen bekövetkezésére utaló, konkrét információk állnak rendelkezésre”.
A már megtett intézkedés előfeltételét – a konkrét, közvetlen veszélyre hivatkozást – tehát csak utólag hozta elő Orbán, és ami a részleteket illeti, ezúttal sem árult el semmi kézzelfoghatót, hanem általában emlegetett terrorveszélyt. Azt mondta: a tömeges migráció révén a közel-keleti terrorista szervezetek berendezkedtek és megerősödtek Nyugat-Európában, és
most arra számítunk, hogy az Európában lévő terrorista sejteket aktivizálni fogják (...) a terrorelhárítással foglalkozó szervek működését magasabb készültségi fokozatba helyeztük.
Óvintézkedésként pedig újabb, a fegyveres katonai védelemhez hasonlóan látványos intézkedést is bejelentett: „a Magyarországra érkező külföldi személyforgalom ellenőrzését megerősítettük”.
Orbán friss nyilatkozatát az elmúlt hét eseményeinek sorába illesztve inkább kampánycélú kommunikációs spirált láthatunk, amelynek nem is titkolt célja a biztonságot és erőt felmutató kormány képének erősítése, és annak sulykolása, hogy a határainktól 3000 kilométerre – amúgy Orbán békepárti szövetségese, Donald Trump miatt – kitört háború hatása súlyos.
(Ekkor még nem hangzott el Volodimir Zelenszkij ukrán elnök fenyegető mondata, és arról sem értesült a nyilvánosság, hogy a magyar hatóságok feltartóztattak egy ukrán pénzszállítót, személyzetét pedig őrizetbe vették – ezek az események egész másfelé terelték a figyelmet a közel-keleti fenyegetésről.)
A terrorskála emelése és az ilyen jellegű támadások lebegtetése nehezen értelmezhető másként, mint az elemi félelmi ösztön politikai célú kihasználása – hacsak nincs valós bizonyíték rá. Az ilyesmi morálisan elítélendő, de nem lenne példa nélküli még a rendszerváltás utáni időszakban sem.
Talán már kevesen emlékeznek rá, hogy 2006 március végén – alig tíz nappal a parlamenti választások kezdete előtt – Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Parlamentben drámai bejelentést tett: „külföldi bűnözői csoportok a magyarországi politikai helyzet destabilizálása szándékával robbantásokat kívánnak Magyarországon elkövetni, (...)
a robbantások tervezett helyszínei a választási nagygyűlések.
Szakértők akkor felhívták a figyelmet, hogy nem tartozik az európai szervezett bűnözői körök módszerei közé a nyilvános rendezvényeken robbantás, továbbá a szervezett bűnözés gazdasági jellegű, nem áll érdekében a politikai motivációjú robbantás, ám Gyurcsány kitartott a fenyegetettség mellett, jelezve, hogy megvédik az országot.

Az ellenzéki Fidesz erre kampányriogatással vádolta Gyurcsányt, felvetve, hogy talán csak blöfföl. Miután kiderült, hogy az állítólagos forrás, a szlovák titkosszolgálat jelzése mégsem annyira erős, Kövér László, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának akkori fideszes elnöke „titkosszolgálati sakkjátszmát” emlegetve kijelentette:
az is veszélyes a demokráciára, ha megtévesztő fenyegetésekkel félelmet keltenek.
Most, 20 év elteltével, ugyancsak Kövér László beszélt amúgy a minap a Telexnek nyilatkozva más megközelítésben, de a választási kampány apropóján szerinte szükséges jogszabályi szigorításokról, mondván: „a félrevezetésnek, az emberek manipulálásának azért csak kellene valami jogi gátat szabni, ha már erkölcsi gátja nincsen”.
Pedig vannak jogi gátak, több is, mint 2006-ban. Ugyanis már a Fidesz vezette be a Covid-járvány idején a rémhírterjesztés fogalmát. A büntetőkódex szerint akár 3 év börtönt kaphat, aki közveszély színhelyén, nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely alkalmas zavar vagy nyugtalanság keltésére.
https://hvg.hu/360/20260302_terrorkeszultseg-terrorfokozat-iran-kozel-keleti-helyzet-jogszeru-orban
De Orbán Viktor elmúlt napokban tett nyilatkozatai alapján sokakban felmerülhet az a kérdés is, hogy vajon amit mond, kimerítheti-e a háborús uszítás fogalmát. Erről a jog azt mondja, hogy ezt a bűntettet az követi el, aki nagy nyilvánosság előtt háborúra uszít vagy háborús hírverést folytat – ezért pedig akár öt év szabadságvesztéssel is büntethető.
Felmerülhet még akár a közveszéllyel fenyegetés lehetősége is, amiről a Btk. azt írja: három év börtön járhat annak, aki a köznyugalom megzavarására alkalmas valótlan tényt állít, híresztel, vagy azt a látszatot kelti, hogy közveszéllyel járó esemény bekövetkezése fenyeget. Ha ezzel a köznyugalmat súlyosan megzavarja, a büntetési tétel öt évre nő.
A HVG megkereste Magyar György ügyvédet, hogy a fenti Btk.-tényállások ráillenek-e Orbán nyilatkozataira. Az ügyvéd szerint ugyan „nyilvánvaló hazugság”, és sokak szerint látszólag rémhírterjesztés is lehet a Fidesz részéről „gőzerővel folytatott hisztériakeltés, ami a kormánypártnak az orosz–ukrán háború 2022-es kitörése idején bejött”, ám úgy látja,
felesleges ezek miatt feljelentést tenni, mert az ostoba üzeneteket a Btk. szerencsére nem szankcionálja.

Magyar György szerint Orbán kijelentései azért nem számíthatnak jogi szempontból rémhírterjesztésnek, mert nincs közveszély, ami nélkül viszont a bűnösség sem állapítható meg. A háborús uszítás pedig az ügyvéd szerint azért nem róható jogilag a Fidesz terhére, mert fel sem vetődött, hogy a kormány fegyveres konfliktusba lépne.
Ami pedig a közveszéllyel fenyegetést illeti, Magyar felvetette: mi szükség lenne a kritikus infrastruktúra fegyveres erőkkel történő védelmére, ha nem számít a kormány az esemény bekövetkeztére? Csakhogy – tette hozzá –, a közveszéllyel fenyegetés nem valósulhat meg tényállásszerűen, mivel mindenki tudja, hogy Ukrajna biztosan nem nyit újabb frontot.
Az ügyvéd a HVG-nek azt mondta, „rémisztő fenyegetésekkel folyik a választási kampány, ide süllyedtünk”, és „ettől az őrülettől a jog nem ment meg minket”. Megjegyezte: „a társadalomra veszélyes cselekményeket a Btk. határozza meg, a még nem kriminális őrület és a normalitás közötti határokat meg a józan ész”.
Orbán Viktort egyébként Magyar Péter tavaly nyáron feljelentette rémhírterjesztésért, amiért a kormányfő tényként állította a Tisza Párt politikusairól, hogy összejátszottak az ukrán titkosszolgálattal. Csakhogy az ügyészség elutasította a feljelentést, mondván: a kormányfő állítása lényegében politikai vélemény volt.
(Nyitóképünkön Orbán Viktor a Terrorellenes Koordinációs Bizottság ülésén március 5-én. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán)