Megszólalt a Magyarországról megpattant lengyel miniszter
Zbigniew Ziobro volt lengyel igazságügyi miniszter megerősítette, valóban Amerikába utazott a kormányalakítás napján. Amennyiben a varsói kormány kiadatását kéri, kész eléjük állni.
Varsón kívül Gdanskba és Krakkóba is elmegy első külföldi útján.
Már korábban bejelentették, hogy az új kormányfő első külföldi úti célja Lengyelország lesz. Most ott megjelent, hogy a fővároson kívül két másik nagyvárost is meglátogathat, és mindkét helyen vár rá egy jelképes fontosságú találkozás.
Gdanskban Lech Walesa, az 1980-as Szolidaritás szakszervezet alapítója, 1990 és 1995 közti köztársasági elnök fogadhatja, aki a jelenlegi lengyel kormány támogatója és az Orbán Viktorral szövetséges korábbi kormánypárt éles bírálója, és akit a jobboldal mindmáig azzal vádol egyoldalú és részben meghamisított információk alapján, hogy valaha a kommunista titkosrendőrség ügynöke volt. Legfőbb vádlóját, Slawomir Cenckiewicz történészt a kormánnyal szemben álló Karol Nawrocki köztársasági elnök maga mellé vette nemzetbiztonsági főtanácsadónak, de néhány napja kénytelen volt leváltani, mert ott is összeférhetetlennek bizonyult.
Krakkóban – szintén sajtóértesülés szerint – az új érsekkel, Grzegorz Rys bíborossal találkozhat Magyar Péter, aki egy őskonzervatív főpapot váltva új szellemet vitt az ősi főváros egyházába XIV. Leó pápa lelkes támogatójaként.
A Donald Tusk miniszterelnökkel megtárgyalandó témák közül valószínűleg kiesik a Magyarországon menedéket kapott, súlyos pénzügyi visszaélésekkel vádolt politikusok ügye, ugyanis a legfrissebb, meg nem erősített információk szerint nemcsak Zbigniew Ziobro volt igazságügyi miniszter menekült a magyar kormányváltás hatására Amerikába, hanem állítólag egykori helyettese, Marcin Romanowski is.
Téma lehet viszont az, hogy egy hétfő reggeli hír szerint a lengyel kormány panasszal fordult az Európai Unió luxemburgi bíróságához a dél-amerikai államokkal kötött Mercosur mezőgazdasági megállapodással szemben, kérve, hogy panasza elbírálásig az ideiglenesen se lépjen hatályba. Ebben az ügyben pedig a Tisza Párt és a lengyel vezető kormánypárt, a Polgári Koalíció – mindkettő az Európai Néppárt tagja – egyetért.
Zbigniew Ziobro volt lengyel igazságügyi miniszter megerősítette, valóban Amerikába utazott a kormányalakítás napján. Amennyiben a varsói kormány kiadatását kéri, kész eléjük állni.
Nyitókép: Magyar Péter és Donald Tusk. Forrás: Facebook / Magyar Péter
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Hat önálló divízió jön létre.