Kétmillió forintot vett fel más bankkártyájával, a rendőrség a lakosság segítségével bukkanna a nyomára
Videó készült az illetőről, ez segíthet a megtalálásában.
Videó készült az illetőről, ez segíthet a megtalálásában.
A kiegyezés utáni időszak hatalmas kulturális és urbanisztikai feltámadásának csúcspontja volt a Magyar Királyi Operaház megnyitása 140 évvel ezelőtt, 1884. szeptember 27-én. Két élő ember életnagyságú szobra várta a megnyitó fenemód előkelő közönségét. Az egyik a főzeneigazgatóé, Erkel Ferencé volt, a másik Liszt Ferencé, akinek a művét viszont kicenzúrázták az ünnepi előadásból. A megnyitón így ő csak szoborként jelent meg. Az ünnep a nézőtéren fényes volt és sikeres, azon kívül viszont véresen botrányos.
A helyiek szerint menekülttábor épül az osztrák határhoz közeli Csermajorban. A magyar kormány eddig hallgatott, majd Gulyás Gergely közölte, diáküdülő készül. Az osztrák választásokra készülő pártok ezt nem mind hiszik el.
A Sándor-palota kommunikációs igazgatósága arra hivatkozott, hogy a köztársasági elnök nem politikai aktor.
A korabeli lapok is megírták, hogy Khloyber Oszkár lovag 1933-ban leütött és kirabolt egy öreg pénzbeszedőt, majd miután elfogták, előadta, hogy nem tudja, mi történt.
Az olasz–magyar történész szerint szó sincs politikai hibáról.
Balogh Samu lapunknak azt mondta, ő maga döntött a távozás mellett.
A lányokat kábítószerekkel, alkohollal és veréssel kényszerítették prostitúcióra, volt köztük 11-12 éves gyermek is.
Ezért panaszukat érdemi vizsgálat nélkül visszautasították.
A teológus szerint a kormánymédia szándékosan időzítette a Bese Gergőről szóló cikk napjára a másik két esetet.
A politikai elemző szerint az, hogy a miniszterelnök is reagált már a történtekre, azt mutatja, hogy a Fidesz tisztában van az ügy súlyával.
Mit üzen az, ha nálunk a fenntartható egészségügy felé tett legfontosabb lépés az, hogy Orbán Viktor elkezdett kettlebell súlyzókat emelgetni? Erről is beszélt a Fülke Extrában dr. Márky Ádám, aki szerint az orvoshiányt nem lehet pénzzel megoldani, de amúgy is felesleges a „fehér köpenyes sámántól” várni a megoldást a betegségeinkre – főleg, ha a minket ellátó orvos közben rosszabbul néz ki nálunk.
Itt az idő, hogy a nagy klasszikusokat is hozzáigazítsa a nemzeti pedagóguskar ahhoz a történelemfelfogáshoz, amelyet a magyar kormány politikai igazgatója vázolt fel. A HVG vezető szerkesztője, Dobszay János megkezdte a munkát.
Úgy tűnik, a Magyar Péter közmédiás szereplésére valóban sokan voltak kíváncsiak.
A miniszterelnök politikai igazgatója Orbán Viktor reggeli rádióinterjúja után üzent.
Orbán Viktor két éve arról beszélt, hogy a forradalmat és a szabadságharcot azért vállaltuk, hogy kikényszerítsük a tűzszünetet és a béketárgyalásokat.
A nőt életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.
A történész szerint akkoriban nem lett volna olyan népszerű, ha politikai tanácsadóként a megadás mellett érvel. És ma sem kéne, hogy az legyen.
Máris újraírták a kormánypártok a maguk által kitalált őszi parlamenti menetrendet. Az eredeti terv szerint december 2-án lett volna az utolsó ülés, de kiderült, hogy a jövő évi költségvetést majd csak hetekkel ezután, egy rendkívüli ülésen fogadhatják el.
A csalók összesen közel félmillió forint kárt okoztak.