Keresik a 10 000 000. utast Ferihegyen
Várhatóan december első felében újabb rekordot ünnepelhet a budapesti repülőtér, amikor a 10 milliomodik utas is áthalad a terminálon. A Budapest Airport most ezt az utast akarja megtalálni.
Várhatóan december első felében újabb rekordot ünnepelhet a budapesti repülőtér, amikor a 10 milliomodik utas is áthalad a terminálon. A Budapest Airport most ezt az utast akarja megtalálni.
Visszakerült a Széll Kálmán térre az onnan januárban elszállított sellőszobros szökőkút.
Többrendbeli betöréses lopás miatt emelt vádat a Szekszárdi Járási Ügyészség egy 30 éves sárosdi férfi ellen, aki két éjszaka összesen 28 garázsba tört be két évvel ezelőtt.
A Belügyminisztérium olyan gránátokat és bombákat mutatott be a TEK-et védő sajtótájékoztatóján, amelyeket valójában nem is a TEK múlt hétvégi akciójában foglaltak le.
A Mecsekben, az Alföldön és az Északi-középegységben is havazhat.
A Nagykőrösi úton nemrég felszerelt szupertraffipaxok feltehetően kiszúrják majd azt az óriási szállítmányt, amely egyszerre több sávot is elfoglal. Az ország karácsonyfája érkezik éppen, amelyet a Parlamentnél állítanak majd fel.
Tavaly ők is harcosan kikeltek az internetadó kormányzati terve ellen, az internetes nemzeti konzultáció bejelentésekor azonban már Deutsch Tamás mögött ültek – hogy mára aztán becsempésszék a szakmai közbeszédbe (és az orbáni retorikába is) a digitális gazdaság fogalmát. Laufer Tamást, az IVSZ (Informatikai- Elektronikai és Távközlési Vállalkozások Szövetsége) elnökét kérdeztük arról, megérte-e „táncba menni”.
Nem kizárható, hogy más szárazföldi egységeknek is be kell avatkozniuk az Iszlám Állam elleni harcba – mondta Siklósi Péter, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkára az InfoRádió műsorában. Hozzátette, a legjobb az lenne, ha az iszlám országok haderői végeznék el ezt a feladatot, nehogy az akciót újabb keresztény hódításnak nevezze propagandájában az Iszlám Állam.
Meghalt egy idős asszony, aki péntek délelőtt sérült meg a 61-es főúton történt közúti balesetben, Kaposvár külterületén - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.
Ha az uniós alapszerződés hetes cikkelyének megfelelő, vagyis a szavazat megvonásáról szóló döntés születne az Európai Unióban Magyarország ellen, az csak Brüsszel bosszújaként lehetne értelmezhető a sikeres magyar bevándorláspolitika miatt – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Magyarország merev kvótaellenessége menekültügyben gyorsabban visszaüthet, mint gondolnánk. A holland pénzügyminiszter megint mini-Schengen szükségességéről beszélt, és azt fejtegette: ennek kialakítását a kvótaellenesség sürgeti.
A kormány a szeptemberben kihirdetett migrációs válsághelyzetet továbbra is fenntartja, miközben annak feltételei már régen nem állnak fenn, a kormány ezzel viszont mulasztásos törvénysértést követ el a Helsinki Bizottság szerint.
A Nyíregyházi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság nem jogerős ítélete szerint méltatlanná vált a tisztségére Kisléta polgármestere.
Bizonyos szempontból jól jött a Testnevelési Egyetemnek a sportcsarnok októberi leégése, ugyanis ez megnyitotta a lehetőségét egy átfogó beruházásnak. A Csörsz utca végénél épülne fel az új csarnok, a régi helyét parkosítanák, és kialakítanának egy egységes kampuszt, némileg elvéve a helyet a Sportkórháztól, ehhez állami támogatás és engedély kell, ami lehet csak idő kérdése.
Nagy vihart kavart a magyar kamionos videója, amit Calais-nál készített és amin egyfajta háború bontakozik ki a menekültek és a sofőrök között. A Magyar Helsinki Bizottság szerint akár gyűlölet-bűncselekmény is lehet a magyar sofőr tette, ha azért akart elütni valakit, mert menekült. A fuvarozók szerint egy konkrét támadás elhárításához szükséges és arányos mértékben a gépkocsivezető akár erőszakot is alkalmazhat.
Ellentámadásba lendült a kormányzati kommunikációs gépezet: lejáratókampányt emlegetnek, sőt előkerült a "kivégzés" szó is.
Tizenkét méter magas karácsonyfája van idén az Operaháznak. Péntekre virradóra állították fel az Andrássy úton a tűzoltók darus kocsi segítségével.
Lassan két éve igyekszik néppárttá válni a Jobbik, de a részletek még mindig homályosak. Amikor Vona Gábort arról kérdezik, mi különbözteti meg pártját az újrapozicionálás után a Fidesztől: leginkább azt hangsúlyozta, hogy ők nem lopnak, de nehezen tudott éles vonalat húzni a két párt közé. 2018-ban mégis ezzel a stratégiával akar választást nyerni, ha ez nem sikerül, akkor távozna a Jobbik éléről.
Óraadó tanároknak, könyvelőknek is fizetniük kell a dupla szeméttdíjat, azaz olyan vállalkozásoknak, akiknek soha nem volt szemete. A Zempléni Városok Szövetsége törvébymódosítást kezdeményez.
Korábban még soha nem indítottak polgári kezdeményezést a hetes cikk életbe léptetéséről, most mégis megtörtént az EUrologus szerint. A brüsszeli székhelyű Európai Humanista Föderáció szerint azért indítják az akciót, mert attól tartanak, hogy más országokra is átterjed "az a fajta politizálás, ahogyan a magyar kormány eltávolodik az európai alapértékektől". A bizottság elnöki kabinetjének szóvivője cáfolja, hogy döntés született volna.