Az Országgyűlés mai ülésén tárgyalhatja az egészségügyi alapellátásról szóló törvényjavaslatot. Az ülés reggel 8 órakor kezdődik a végrehajtási törvény módosításának általános vitájával.
Június végére készíti el saját javaslatát működéséről a Corvinus Egyetem – mondta a felsőoktatási államtitkár. Palkovics azt is elmondta, hogy a gyöngyösi főiskolát az egribe akarják integrálni, egy mosonmagyaróvári kar pedig a Nyugat-Magyarországi Egyetemtől a győrihez kerül.
Budai Gyula egykori elszmoltatási kormánybiztos még 2011-ben tett feljelentést a Hubertus Bt. ellen, a Nemzeti Földalakpezelő pedig beperelte a társaságot. Most elvesztették a pert másodfokon is.
A kiszabott hét és fél év börtönnél jóval súlyosabb büntetést is kaphatott volna az ELTE gólyatáborában történt szexuális erőszak elkövetője, ha az ügyészség, illetve a bíróság nagyobb súllyal veszi figyelembe a lány összeverését, fojtogatását vagy azt, hogy kirívó módon végig fotózta is áldozatát eközben. A hvg.hu megtudta: miközben megerőszakolta, több mint 550 felvételt készített a diáklányról a még nem jogerősen elítélt fotós.
Nincs könnyítés: legkorábban negyven év múlva szabadulhatnak feltételesen a tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítéltek – mondta ki a Kúria öttagú felülvizsgálat tanácsa Magyar László ügyében, aki 13 éve ül börtönben, így legkorábban 27 év múlva szabadulhat.
Egyelőre tisztázatlan körülmények között két férfi szúrt sérülést szenvedett csütörtök este. Egy ideig a 4-es és a 6-os villamos helyett pótlóbusz közlekedett.
A hirtelen jövő nagy hőmérséklet-emelkedés megterheli a szervezetet, ezért mindenképpen érdemes törekedni a test lehűtésére. A megbetegedések elkerülése érdekében nem ajánlott öt foknál nagyobb különbséget beállítani a kinti hőmérséklethez képest a klímaberendezéseken.
Két férfi súlyosan megsérült szerdán este, amikor robbanás történt egy nyomtatópatronokat újrahasznosító csarnokban Szombathelyen. Az üzemből sem a mentőket, sem a rendőrséget, de még a katasztrófavédelmet sem értesítették. A hatóságok a szombathelyi kórháztól kaptak tájékoztatást, ahová valaki bevitte a sérülteket. Az egyik munkás életveszélyes állapotban van - hangzott el a csütörtöki RTL Híradóban.
A Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc egy politikai fórumon arról beszélt, hogy az viszont kérdés, hogy "mi meg tudjuk-e nyerni" a következő választást. Az is kiderült, hogy ha lesz előválasztásra vonatkozó javaslata az MSZP-nek, akkor azt a DK tudomásul veszi és elfogadja.
A Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program támogatottjainak átutalták az esedékes ösztöndíjakat – közölte a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ csütörtökön.
Iratokat és adathordozókat foglaltak le a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a paralimpiai bizottsággal kapcsolatban indított nyomozásban csütörtökön – hangzott el a Hír TV Híradójában. A műsorban Csiszér-Kovács Viktória, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: csütörtökön több helyszínen is házkutatást tartottak. Az ügyben több tanút is kihallgattak már, gyanúsított egyelőre nincs – tette hozzá.
Felül kell vizsgálni 40 év után Magyar László ítéletét, akit rablógyilkosságok miatt ültettek le korábban - derül ki a Kúria csütörtöki határozatából. 2010-ben szabtak ki rá jogerősen tényleges életfogytiglani szabadságvesztést, de régebben lecsukták már - és a Kúria ezt figyelembe vette. Ügyében azután indítottak felülvizsgálati eljárást, hogy az emberi jogi bírósághoz fordult Strasbourgban. Magyar László 76 éves lesz, amikor esélyt kaphat a szabadulásra, ha akkor úgy ítélik meg, hogy már nem veszélyes a társadalomra.
A külföldi sajtóban megjelenő, Magyarországról szóló tudósítások számos esetben hiányosak, egyoldalúak, így torz kép alakul ki az olvasókban - állapította meg a Német Külpolitikai Társaság (DGAP) elemzésében, melyben kritikát is megfogalmaznak Orbán szóhasználatával kapcsolatban, amivel "saját maga eleve ellehetetleníti az érdemi vita kialakulását".