Átutalták a Klebelsberg-ösztöndíjakat
A Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program támogatottjainak átutalták az esedékes ösztöndíjakat – közölte a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ csütörtökön.
A Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program támogatottjainak átutalták az esedékes ösztöndíjakat – közölte a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ csütörtökön.
Iratokat és adathordozókat foglaltak le a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a paralimpiai bizottsággal kapcsolatban indított nyomozásban csütörtökön – hangzott el a Hír TV Híradójában. A műsorban Csiszér-Kovács Viktória, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: csütörtökön több helyszínen is házkutatást tartottak. Az ügyben több tanút is kihallgattak már, gyanúsított egyelőre nincs – tette hozzá.
Videót tett közzé a Magyar Honvédség a Youtube-on a szerdai Gripen-balesetről, amikor a pilóta katapultált a gépből a leszálláskor.
Felül kell vizsgálni 40 év után Magyar László ítéletét, akit rablógyilkosságok miatt ültettek le korábban - derül ki a Kúria csütörtöki határozatából. 2010-ben szabtak ki rá jogerősen tényleges életfogytiglani szabadságvesztést, de régebben lecsukták már - és a Kúria ezt figyelembe vette. Ügyében azután indítottak felülvizsgálati eljárást, hogy az emberi jogi bírósághoz fordult Strasbourgban. Magyar László 76 éves lesz, amikor esélyt kaphat a szabadulásra, ha akkor úgy ítélik meg, hogy már nem veszélyes a társadalomra.
A külföldi sajtóban megjelenő, Magyarországról szóló tudósítások számos esetben hiányosak, egyoldalúak, így torz kép alakul ki az olvasókban - állapította meg a Német Külpolitikai Társaság (DGAP) elemzésében, melyben kritikát is megfogalmaznak Orbán szóhasználatával kapcsolatban, amivel "saját maga eleve ellehetetleníti az érdemi vita kialakulását".
Varga András szerdán egy tatai intézményből ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról. A rendőrség a lakosság segítségét kéri.
A megélénkült szélben elsodródott egy csónak két huszonéves fiatallal Balatonudvarinál, de a vízirendőrök segítettek és a partra vontatták a csónakot.
Egy fiatal lány azt állította Szegeden, hogy a piacnál férfiak egy fekete furgonba akarta tuszkolni, de végül nem esett baja, mert piaci árusok közbeléptek. A lány osztályfőnöke feljelentést tett az ügyben. A hvg.hu azonban úgy tudja, hogy a rendőrség semmi gyanúsat nem talált a térfigyelő kamerák felvételein.
A július 18-án induló M4 sportcsatornán látható Bajnokok Ligája-mérkőzéseket is Hajdú B. István közvetíti majd, aki most igazolt le a közmédiához.
Legalább négy ember életét vesztette és többen megsérültek egy földcsuszamlásban, amelyet a viharos időjárás okozott a dél-franciaországi Korzika szigetén. A mentők csütörtökön nagy erőkkel keresték az ítéletidőben eltűnt kirándulókat.
A következő napokban csak helyenként lehetnek frissítő zivatarok, tovább melegszik a levegő, vasárnap akár 36 Celsius-fokig is emelkedhet a hőmérséklet.
A Honvédelmi Minisztérium szerint Kádár Sándor pilóta "példás helytállással megmentette" a magyar légierő vadászrepülőgépét, amikor kényszerleszállást hajtott végre, majd katapultált. Az őrnagyot Budapesten, a Honvédkórházban kezelik, nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, de állapota stabil.
Többször is kérhetnek az államtól lakásuk átalakításához akadálymentesítési támogatást a mozgássérült emberek, akár már a jövő évtől – közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala. Az ombudsman javaslata alapján Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kezdeményezi a támogatási feltételeket meghatározó jogszabály módosítását.
Csütörtök déltől hétfő éjfélig folyamatosan locsolják a budapesti közúthálózatot, a Palatinus és a Dagály strand meghosszabbított nyitva tartással várja a vendégeket, folyamatosan öntözik a kiemelt zöldterületeket, és gondoskodnak a játszóterek hűtéséről is.
Talpig aranyban jár, tiszta izom a 16 éves roma fiú, magát mégis rettegve üvöltő faként rajzolja le. A másik roma fiú 17 éves, elit iskolába jár, rendes családban él, magát mégis hajléktalannak látja, aki egy nagy szarkupac fölött ül. A rajzelemzéssel a legagresszívebb kamaszhoz is közel lehet kerülni, az iskolákban mégsem használják. Hortoványi Judit rajzot és földrajzot tanít egy elit középiskolában, miközben doktori dolgozatában roma gyerekek rajzait kutatja. Képriport az Abcúgtól a hvg.hu-n.
A magyar légimentők csapata lett az első egy nemzetközi mentősversenyen, ahol az ötödikek a szegedi mentőállomás, a tizenötödik pedig a várpalotai csapat lett.
A Fővárosi Törvényszék csütörtökön hirdetett másodfokú határozatot Szilvásy György hamis tanúzási ügyében. A Gyurcsány-kormány titokminiszterét jogerősen felmentették.
Újabb kormánytájékoztató kezdődött, amelyen Lázár János köszönetet mondott a plakátrongálásokért, azt állítva, hogy az a Nemzeti Konzultációnak adott újabb lökést. Megtudhatjuk hamarosan, mit csináltak Orbán Viktor és miniszterei a héten, és mit fognak a jövő héten.
Felmentette Kocsis Istvánt, a Magyar Villamos Művek volt vezetőjét a hűtlen kezelés és sikkasztás vádja alól a Kaposvári Törvényszék csütörtökön kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében. Szász Andrást, az MVM volt főtanácsadóját viszont bűnösnek találta Kocsis Istvánnéval együtt.
Egy kamion felborult és keresztbe fekszik az M7-es autópálya Letenye felé vezető szakaszán a 202-es kilométernél.