Valami történt Gyarmaton, a rendőrség lezárta a település határait
Lezárta a rendőrség a Győr és Pápa között fekvő Gyarmat határait, mert rablás történt, ennek során pedig megsérült egy ember. Az elkövetőt nagy erőkkel keresik.
Lezárta a rendőrség a Győr és Pápa között fekvő Gyarmat határait, mert rablás történt, ennek során pedig megsérült egy ember. Az elkövetőt nagy erőkkel keresik.
Több gyermek született, a halálozások száma pedig mérséklődött az előző év azonos időszakához viszonyítva 2014 első tíz hónapjában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
A párt szerint a magyar emberek azért tüntetnek, mert a Fidesz rosszul kormányoz. Az Együtt felszólította Lázár Jánost, hogy hagyja abba a magyar-amerikai kapcsolatok rombolását.
Drogot keverhettek az italába, ezért sétálhatott a síneken az a 25 éves radiológus orvos, akit halálra gázolt a vonat.
Hétfőn melegfronti hatás érvényesül, emellett északon az erős szél miatt tartósnak bizonyulhatnak a napok óta fennálló panaszok. Kedden viszont jelentősen javul majd a humánmeteorológiai helyzet.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakcióvezetője szerint a tavaszi ülésszakban az Országgyűlés elé kerülhet a kormánypárt családi csődvédelemről szóló javaslata. Erről Harrach Péter az MTI-nek adott évértékelő interjúban beszélt, amelyben közölte, az internetadót nem tartja szerencsés ötletnek, az újságírókat pedig nem vetné alá drogtesztnek. A Fidesz és a KDNP viszonyát a frakcióvezető működőképesnek nevezte.
Vezetéket szakított le egy kidőlt fa Solymáron a Vasút utcában – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján hétfőn.
A demonstrációk azt mutatják, mintha az amerikai nagykövetség átvette volna a magyar ellenzék szerepét – mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar Hírlapnak adott interjújában. Arról is beszélt, hogy az urizálással kapcsolatos kritika egy politikai akció a sajtó és az ellenzék részéről, a Fidesz népszerűségvesztése után pedig nem szabad elbizonytalanodni, hanem dolgozni kell.
A karácsonyi ünnepek alatt, illetve az azt követő munkaszüneti napokon az ügyeleti rend szerint biztosítják a sürgős esetek ellátását az egészségügyi szolgáltatók. A gyógyszertárak is ügyeleti rendben működnek – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).
Marad a szeles idő a következő napokban, sőt karácsony második napján akár viharos is lehet a szél, az idő is hidegebb lesz. Talán lesz, ahol december 25-én hózápor is esik.
Most csak rövid időre zárták le az M1/M7 bevezető szakaszát Budaörsnél, de januárban országos blokád is jöhet, ha marad a most kivetett pluszteher.
Rogán Antal szerint fenn kell tartani a plázastopot. Nem félt egyébként mindig tőlük, majdnem épített is egyet.
Orbán Ráhel férje több milliárdos támogatást nyert el a kormányváltás óta; ez a Gyurcsány-párt szerint nem éppen saját láb.
Az MTI-hez vasárnap eljuttatott országos, középtávú előrejelzés szerint a jövő héten is többször megerősödik majd a szél, de eleinte marad az ilyenkor szokásosnál enyhébb idő: december 24-én akár 13 Celsius-fokig is melegedhet a levegő. A hét végére viszont lehűlés érkezik: karácsony második napján néhol hózápor is lehet, vasárnap pedig mínusz 8 fokig is lecsökkenhet a hőmérséklet.
Für Lajost és Cristiano Ronaldót örökítették meg karácsony előtt.
Egy napon nem lehet két ülés, ezért a kormánypártiak inkább az elkaszált teszkószívatást tárgyalnák az ingyenes M0 helyett.
Az LMP lemaradt, a rendőrség nem vetíti a filmeket a pécsi középiskolákban - mondja a belügyminiszter.