71 halott menekült: előzetesben az ötödik embercsempész

Egy hónapra rendelte el a bolgár férfi előzetes letartóztatását a Kecskeméti Törvényszék. A férfit, akárcsak négy társát, bűnszervezetben, a csempészett személyek sanyargatásával elkövetett embercsempészséssel gyanúsítják.




"A köztársasági elnöknek meg kell szólalnia"

Ujhelyi István, az MSZP alelnöke és EP-képviselője keddi brüsszeli sajtótájékoztatóján felszólította Áder János köztársasági elnököt, hogy fejtse ki álláspontját a kialakult migrációs helyzetről.


Szijjártó csalódott az osztrák kancellárban

A francia külügyminiszter után az osztrák kancellár is kiborította Szijjártó Pétert. A magyar külügyminiszter szerint Werner Faymann nyilatkozatában hamis dolgokat állít és hangulatkeltő. Az eset miatt kedd délutánra berendelték a budapesti osztrák nagykövetet.



Vonulásos tüntetést szerveznek szerda estére a Nyugatiba

A Nyugati pályaudvartól a Kossuth térig vonulnak a tüntetők szerda este a parlament honlapjára felkerült, menekültekkel kapcsolatos törvénymódosítási tervek ellenzői. A megmozdulást szervező Migration Aid szerint a kormány embercsoportokat démonizálva zárt táborokat hoz létre, a katonaságot pedig a lakosság érdekére hivatkozva félelemkeltésre használja fel.


Fotók: menekültek mentek neki menekülteknek a Keleti-káoszban

Ahogy arról beszámoltunk, igen feszült volt a hangulat a Keleti pályaudvaron kedd reggel, ahol tömegek várták órák óta a vonatot, amely kijuttathatta volna őket Magyarországról. Eközben senki nem tudta, mi fog pontosan történni. Tudósítónk jelentése szerint kisebb verekedések, lökdösődések is történtek, az AFP fotósa pedig lefotózott néhány hasonló jelenetet.





Gránátot találtak Szolnokon

Aknavető gránátot találtak Szolnokon a vízben ott, ahol a Zagyba belefolyik a Tiszába, a környéket kiürítik kedd délelőtt.


Követelőző menekültekre panaszkodnak a nagy összevont bizottsági ülésen

Közös nyílt ülést tart kedden migrációs ügyekben az Országgyűlés nemzetbiztonsági, valamint honvédelmi és rendészeti bizottsága. Az ülésen számos állami vezető is részt vesz. Hende Csaba azt mondta, nem fognak lőni fegyvertelen migránsokra, Lázár szerint a baloldali Európai Unió miatt van ez a káosz, a BM államtitkára pedig arra panaszkodott, hogy nehézséget okoz a szerveknek az egyre "agresszívebb, követelőzőbb" migránsok kezelése. Orbán Viktor Martin Schulz EP-elnökkel is egyeztetni fog menekülttémában.


Keményen bírálta Magyarországot a Nemzetközi Migrációs Szervezet elnöke

A Nemzetközi Migrációs Szervezet elnöke hétfőn úgy nyilatkozott, a szigorú magyar intézkedések és szabályozások is felelősek abban, hogy a menekültek súlyos döntésekre kényszerülnek és az embercsempészek segítségével próbálják elhagyni az országot, utalva ezzel az Ausztriába tartó kamionban megfulladt 71 szíriai menekültre.




Hende: Nem vetünk be fegyveres katonákat fegyvertelen tömeg ellen

A honvédelmi törvény módosítása sem fogja megengedni fegyvertelen tömeg fegyverrel való oszlatását – szögezte le Hende Csaba honvédelmi miniszter kedden az Országgyűlés nemzetbiztonsági, valamint honvédelmi és rendészeti bizottságának együttes ülésén.


Menekülthelyzet: összegyűltek az állami vezetők

Több mint húsz állami vezető jelent meg kedden délelőtt az Országgyűlés nemzetbiztonsági, valamint honvédelmi és rendészeti bizottságának együttes ülésén, melyen a déli határszakasz védelmével kapcsolatos intézkedésekről tájékozódtak.