A vádlott a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja volt, mielőtt 2009 elején jogerősen fegyelmi úton kizárták. Ez után jogi, pénzügyi tanácsadói tevékenységet folytatott, a vele üzleti kapcsolatba kerülő, gazdag ügyfeleknek kiemelkedő haszonnal kecsegtető, ám valótlan befektetési lehetőséget ígért. Vádat emeltek ellene.
Sosem látott tömeg gyűlt össze kedden a Keleti pályaudvaron, a nemzetközi jegypénztár előtt hatalmas sorban álltak a menekültek, majd az épület előtt tüntettek, ahol rendőrsorfal zárta el előlük a bejáratot. Reggel átmenetileg le is zárták a Keletit, később újra elindultak a vonatok, de a jegyvásárlást korlátozták, és csak papírokkal lehet továbbutazni Nyugat-Európába. Több megyében fogtak embercsempészeket, egy olyan kisbuszt is elkaptak, amibe tíz iraki migráns volt bezsúfolva, közben pedig megalakult a határrendészeti igazgatóság: a Készenléti Rendőrségen belül létrejövő szervezet keretein belül 2106 fővel erősítik meg a magyar-szerb határ védelmét. Kövesse a fokozódó menekülthelyzettel kapcsolatos híreinket a hvg.hu-val percről percre!
Menekültek tömege várja kedd reggel is, hogy a következő vonattal elhagyhassa a Keleti pályaudvart, és ha lehet, Magyarországot is. Munkatársunk a helyszínen azt tapasztalta, hogy a tömegtől alig lehet kijutni a főbejáraton, és az aluljáróban is rengeteg az ember.
Magyarország "közel maradéktalanul" képes elvégezni az illegális határátlépők regisztrációját a külügyi államtitkár szerint, 90 százalék felett van a felderítési arány, ezt pedig nagyra értékeli a német kancellár. Emellett szerinte különösen érthetetlen és barátságtalan, ha a francia kormány bírálja Magyarországot.
54 menekültet fogtak el a rendőrök az elmúlt 24 órában Győr-Moson-Sopron megyében, volt olyan is, akit az osztrák határtól 500 méterre igazoltattak. Hegyeshalom közelében a rendőrök segélykiáltásokat hallottak egy magára hagyott, lezárt kisbuszból. Kiderült, hogy tíz iraki migráns zsúfolódott össze a járműben.
A különféle emlékmű- és szoborállítási tervek vagy megvalósításuk folyamatosan súlyos indulatokat gerjesztenek, az országnak pedig végre egy kis nyugalomra van szüksége, nem pedig újabb és újabb konfliktusokra – véli a Mazsihisz elnöke.
Van egy másfél milliárd forintos tartalék, ez biztosan elegendő lesz a szervezeti integrációval kapcsolatos egyszeri kiadásokra a hivatal megbízott vezetője szerint.
A Fidesz frakcióvezetője szerint nagyon erős tél várható, milliók vannak úton az Európai Unió felé, ám Magyarország nem lesz képes önállóan kezelni ekkora szociális problémát. A Magyar Időknek adott interjújában arról is beszélt, hogy az sincs kizárva, hogy önálló államtitkárság alá kerül a NAV, a Fidesznek pedig akár új frakcióvezetője is lehet, de "nem akkor, amikor azt a sajtó szeretné".
A parlagfűbotrány hatására visszacsoportosított százmilliókat a minisztérium kis, civil egyesületeknek osztotta szét különféle gépekre. A hvg.hu utánajárt, kiknél landolt az 546 millió forint közpénz, és találtunk kertészkedő nőegyletet, focistákat, valamint az „Őrült fiúk” motoros egyesületét, akik állításuk szerint száguldás közben is kiszúrják a parlagfüvet. Jelentős részük eddig egyáltalán nem is foglalkozott ilyesmivel, de a milliós pályázat kedvéért gyorsan felvette tevékenységeik közé a mentesítést. A minisztérium szerint semmi gond nincs azzal, ha a "tenni akaró" civilek segítenek megoldani a több millió allergiás életét megkeserítő közegészségügyi problémát.
Hétfőn késő este egy aszódi söröző előtt vita alakult ki két ember között, egyikük egy késsel megszúrta a másikat, aki olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A tettes elmenekült a helyszínről, elfogásához a rendőrség a lakosság segítségét kéri.
A határrendészeti igazgatóságon belül a határvadász egységek szeptember 15-étől dolgoznak, szükség esetén a létszámuk 3600-ra bővíthető. A bevetési központ Szegeden lesz, de Kiskunhalason is kialakítanak egy egységet.
Menekültek tömege próbált meg feljutni hétfő este a Keleti pályaudvaron a Münchenbe induló utolsó vonatra, amely este 9-kor indult. Napközben is sosem látott zsúfoltsággal indultak a Railjetek, amelyeket ráadásul fel is tartóztattak az osztrák határon. A vonatok végül több órás késéssel, de megérkeztek rendeltetési helyükre.
Egy 58 éves román férfi holttestét találták meg hétfő délelőtt a Thököly úton, egy buszmegálló közelében. Idegenkezűség gyanúja nem merült fel - közölte a rendőrség.
Szombat éjjel nyilvánítottak agyhalottnak a Debreceni Klinikán egy hétéves kisfiút, aki korábban súlyosan megsérült egy balesetben. Szülei a szervadományozás mellett döntöttek. A transzplantációs team fogadása és a szervek elküldése miatt az éjszaka zárva tartó debreceni repteret is kinyitották. A kisfiú szervei Európa különböző országaiba kerültek.
Nem a MÁV biztosított különvonatot, hanem tulajdonképpen az osztrák vasút, de úgy néz ki, Magyarország és Ausztria átengedi az érvényes vonatjeggyel Németországba induló szír menekülteket. Milyen dráma zajlott több órán át a magyar-osztrák határon, és mit jelent ez? Kisokos néhány óra történetéhez.