Egy fideszes nemmel szavazott Pintér menekültügyi csomagjára

A Jobbik- és a Fidesz-frakció megszavazta hétfőn azt a módosító csomagot, amely lehetővé teszi a határzár megépítését, illetve több ponton lényegesen átalakítja a menekültügyi eljárást. Kovács Zoltán fideszes képviselő tévedésből nemmel szavazott, de így is bőven megvolt a többség. Nagyüzem van a kánikulai parlamentben: a képviselők szavaztak az állami vezetők juttatásainak csökkentéséről, egy új okmány bevezetéséről, valamint biztosították támogatásukról az olimpia megrendezését is. Utóbbi szavazásról Orbán Viktor hiányzott.






Nagyüzem volt hétvégén a mentőknél a hőség miatt

A szokásosnál húsz százalékkal több beteget kellett ellátniuk a mentőknek hétvégén a nagy meleg miatt. A fővárosban naponta több mint 800, országosan pedig körülbelül 3000 esetben nyújtottak segítséget. A legnehezebben az idős, szívbetegségben szenvedő emberek viselik a kánikulát, de ájulásos rosszullétek fiataloknál is előfordultak.


Istencsászár megengedte – Dancsó Péter és a magyar tinik

Több százezren követik, népszerűségét annak köszönheti, hogy mindenkit viccesen kioszt és lefikáz, miközben "istencsászárrá" avattatta magát a 10–14 évesek körében. Ha ő tűrné is a kritikát, a rajongói biztosan nem. Ha van Magyarországon popsztár, akkor az Dancsó Péter, jelenti a hvg.hu riportere, aki a hazai YouTube-szcéna nagy seregszemléjén találkozott a Dancsó iránt megnyilvánuló kultikus áhítattal.



Felbukkant Orbán Viktor rejtőzködő tanácsadójának előadása

A választókat nem racionális érvekkel kell meggyőzni, hanem az érzelmekre kell hatni, és sokkal inkább lesz esélye a választásokon annak a politikusnak, aki idegenellenességgel kampányol - mondta Arthur J. Finkelstein, Orbán Viktor tanácsadója egy négy évvel ezelőtti előadáson, amelyre a 444.hu bukkant rá.



Az MSZP szerint törvényt sértett a választási iroda vezetője

A Nemzeti Választási Iroda azzal az ürüggyel kaszálta ez az MSZP vasárnapi boltzár megszüntetésére vonatkozó népszavazási kezdeményezését, hogy túl korán adták be a kérelmet. A szocialisták szerint ez hazugság, és Pálffy Ilona NVI-vezető törvénysértést követett el. Természetesen a szocialistákkal egyező témájú, de ellenkező irányú népszavazási kérdést jóváhagyták, ami azért lényeges, mert egy témában csak egy kezdeményezért lehet elfogadni.


Kövér az ellenzéknek és a fideszeseknek is beszólt

Szigorú tanárként leckézteti Kövér László a parlamenti képviselőket a Házban. Előbb „bohóckodás” miatt megvonta a szót az LMP-s Szél Bernadettől, majd megszólta a kormánypártiakat, hogy nem tájékoztatják őt megfelelően, ezért „testbeszédből kell kiolvasnia”, ki akar felszólalni.





Török Gábor: "épeszű embereknek" nem tetszik a kerítés

Önmagában rossz üzenete van annak, hogy a kormány kerítést épít a határra. Bár rövidtávon tűnhet úgy, hogy a kabinet az ellenzékkel szemben cselekvőképes, hosszú távon vissza is üthet – elemezte a helyzetet Török Gábor az Origónak.


Lerongyolódtak a vasutasok

Szakadt, kopott ruhában kénytelen dolgozni több száz vasutas. A MÁV azt ígéri, hogy év végéig új uniformist kapnak, de a dolgozók már nem bíznak ebben. Azt mondják, hogy évek óta csak ígérgetik nekik az új ruhát – írja a hétfői Népszabadság.