Budapest szembeszállt Brüsszellel a még nem is létező akácügyben
 

Budapest szembeszállt Brüsszellel a még nem is létező akácügyben

Elfogadták az özönfajok kiszorításáról szóló uniós rendeletet, amelyet Budapest nem szavazott meg, mert azt szeretnénk, ha biztosan nem kerülne rá a Brüsszel által összeállított listára az akácfa. Az akác ugyanis az a behurcolt, invazív növény, amelyet hungarikummá választottak.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu


Már megint levelet írtak a békemenetesek: ezúttal az amerikai nagykövetségre
 

Már megint levelet írtak a békemenetesek: ezúttal az amerikai nagykövetségre

A Civil Összefogás Fórumnál és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítványnál meglepődtek azon, hogy az amerikai nagykövetség megbízott ügyvevője a magyar civilek elleni támadásról beszélt az ATV-ben múlt héten. M. André Goodfriendet az amerikai elnök civilekkel kapcsolatos nyilatkozatáról kérdezték a műsorban. Az Orbán-kormányt támogató Békemeneteket szervező CÖF nyílt levelet írt az ügyvivőnek, amelyben azt sugallják, hogy arányaiban nézve nincsenek nehéz helyzetben a magyarországi civil szervezetek. Adtak egy kicsit az Ökotársnak és Kálmán Olgának is.

hvg.hu hvg.hu

A PM közölte, hogy nem támogatja Bokrost
 

A PM közölte, hogy nem támogatja Bokrost

Bár Falus Ferenc kimondatlanul is Bokros Lajos javára lépett vissza a főpolgármester-jelöltségtől, az Együtt-PM második fele, a PM azt közölte, hogy ők nem támogatják Bokros Lajost.

hvg.hu hvg.hu

Öten vannak, és ezt gondolják: Tessék választani, Budapest!
 

Öten vannak, és ezt gondolják: Tessék választani, Budapest!

Az LMP-s Csárdi Antal a Citadellán kérte meg kedvese kezét, a baloldali összefogás támogatottja, Bokros Lajos Dés Lászlót szereti, a jobbikos Staudt Gábor egy Nox-számot ajánlana külföldi barátainak, de a liberális Bodnár Zoltán az egyetlen, aki a többi jelölttől is venne használt autót. Öten maradtak versenyben Budapest főpolgármesterségéért. A hvg.hu még azelőtt tett fel 20 kérdést a jelölteknek, hogy szűkült volna a lista. Bár Tarlós István azt mondta, nem kíván részt venni egy ilyen totójátékban, a cikk alapján gyors képet kaphat, kikkel számolhat a következő négy évben. A cikk elolvasása után, kérjük, szavazzon: ki legyen Budapest főpolgármestere?

hvg.hu hvg.hu