Politikus lehet a Sanoma volt vezéréből
Interjút adott a 168 Órának Szabó György, aki júliusan távozott a Sanoma éléről. Most azt mondja, nincs kizárva, hogy politikusnak áll.
Interjút adott a 168 Órának Szabó György, aki júliusan távozott a Sanoma éléről. Most azt mondja, nincs kizárva, hogy politikusnak áll.
Rétvári Bence egy írásbeli kérdésre adott válaszából kiderül, a kísérleti tankönyvek jóval olcsóbbak voltak más tankönyveknél - mindössze 350-400 forintért lehetett őket rendelni.
Nem kizárt, hogy vissza fog lépni Bokros Lajos javára – mondta a hvg.hu-nak Magyar György. A független polgármesterjelöltként induló ügyvéd azt mondta, Falus Ferenc, az Együtt-PM jelöltje szeretett volna visszalépni, „de a nagy stratéga hírében álló korszakváltó párttárselnök, Szigetvári Viktor ehhez nem járult hozzá”.
Szerdán és pénteken tartja következő ülését az Országgyűlés. A képviselők a hét közepén fogadhatják el a bankok elszámoltatásáról szóló kormányzati törvényjavaslatot, amelynek eredményeként a kormány szerint átlagosan akár harmadával is csökkenhetnek a devizahitelesek törlesztőrészletei. A parlament szerdán új alkotmánybírákat is választhat, míg pénteken a paksi bővítésről vitázhatnak.
Ombudsmani állásfoglalás ide, vagy oda, még mindig nem tiszta, hogy szabad-e bevinni otthonról hozott ételt az iskolai menzákra azoknak, akik táplálékallergiások, de az intézmény mégsem tudja megoldani az étkezésüket. Vagy ami még nagyobb kérdőjel: azoknak a diákoknak, akiket a szüleik egyszerűen csak nem hajlandóak a sokszor botrányos minőségű, és nem is túl egészséges menzakosztra havi tízezer forintért befizetni. A menza kínálata januárig biztosan nem lesz egészségesebb, a rendelet életbe lépéséig pedig maradnak az egyezkedések, felháborodások és a külön alkuk.
Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára "az óvodaépítések kormányának" nevezte a kormányt.
Balesetveszélyessé vált Firenze belvárosa, miután olyan mennyiségű jégdara esett az égből, hogy gyakorlatilag hógolyózni lehetett.
Az elmúlt öt év legjobb főszezonját zárta a Balatoni Hajózási Zrt., a személyhajók forgalma 19 százalékkal nőtt az augusztus végi adatok szerint az egy évvel korábbihoz képest - számolt be Halmos Gábor vezérigazgató, a társaság szezonértékelő tájékoztatóján pénteken Siófokon.
Jövő szerdán a Magyar Természetvédők Szövetsége egy nyolc méter magas, felfújható trójai falóval tiltakozik majd a Parlament előtt az EU és az USA közötti szabadkereskedelmi egyezmény ellen.
Tizenkét embertől válik meg a Népszabadság – írja a Népszava.
Orbán Viktor a budapesti múzeumi negyed ambiciózus terve mellett a kulturális színtéren teljesen retrográd tendenciák terjedésének is teret hagy – írta tudósításában a Le Monde.
Kartellezést gyanít a versenyhivatal az elektronikus hulladékok begyűjtését végző vállalkozások körében, ezért nagy erőkkel vizsgálódik.
Kisebb incidens zavarta meg a zsidó-magyar együttélésről szóló kiállítás péntek délutáni megnyitóját Pécsen – jelentette a hvg.hu tudósítója. Egy motoros hajtott be a rendezvény után az emberek közé, és állítólag antiszemita jelszavakat kiabált.
Szombaton délelőtt tíz órától együttes ülésen hallgatja meg négy bizottság Szijjártó Pétert, akit külgazdasági és külügyminiszternek javasol a miniszterelnök - derül ki az Országgyűlés honlapján közzétett meghívóból.
A választások után új törvénnyel áll elő a kormány, amely megszüntetné a budapesti kerületek önállóságát – írja a Népszabadság. A lap szerint a változás csak 2019-től valósulna meg.
Három év alatt mintegy 50 millió dollárt, azaz több mint 11 milliárd forintot fektetett a Mondelēz International európai szervezete a csoporthoz tartozó Győri Keksz székesfehérvári csokoládéüzemének fejlesztésébe. Három új gyártósort telepítettek a gyárban, melyek döntően exportra, de immár a hazai piacra is termelik a kizárólag Székesfehérváron előállított Milka és Cadbury csokoládé-keksz szendvicstermékeket.
Az állam biztonságára hivatkozva titkosította a kormány egy pozsonyi ingatlan megvásárlását, felújítását és berendezését. Így egyáltalán nem derül ki, miért kell nekünk a ház, ahol egy pozsonyi források szerint jelenleg lakások vannak.
A Demokratikus Koalíció minden polgármester-, és önkormányzati képviselőjelöltje nyílt levéllel fordul saját településének fideszes jelöltjeihez, amelyekben azt kérik, nyilatkozzanak arról, hogy támogatnák-e a nemzeti italboltok létrehozását.
Varga Mihály közölte, a kilakoltatási moratóriumot addig tartják fenn, amíg nincs végleges megoldás a devizahiteles-kérdésre, de arra nem tért ki, hogy mi történhet a moratórium után, vagy hogy mi lesz a forinthitelesekkel.
Füst szivárgott egy épületből Kiskunfélegyházán, a tűzoltók egy embert holtan találtak az épületben.