Síneket tett tönkre az árvíz

Több napig pótlóbusz közlekedik a Siófok-Kaposvár vasútvonal egy szakaszán, mert szombat éjjel a Tab és Siófok közötti szakaszon a tartós esőzés miatt kialakult vízátfolyások kimosták a vasúti pálya ágyazatát.

MTI


Itt az özönvíz: 172 embert telepítettek ki

Az árvízi és helyi vízkárok miatt szombaton országosan 59 településen folytattak védekezési munkálatokat, 172 embernek kellett elhagynia lakóhelyét, közülük 22-en befogadóhelyen, 132-en pedig rokonoknál találtak ideiglenes elhelyezést

MTI



Tőkés: szakítani kell az egypárti rendszerekkel

Minden egyeduralmi, totalitárius rendszertől szabadulni kell, és nem szabad kiskaput nyitni nekik, mert az nagy veszélyeket rejt - mondta Tőkés László néppárti európai parlamenti (EP) képviselő Csömörön.

MTI

Nagykoalíció jött létre egy ügyben Szegeden

Még idén megoldás születhet a szegedi kiskertekben álló, az előírásoknál nagyobb alapterületű ingatlanok többségének ügyében. A Fidesz-KDNP, az MSZP-DK-EGYÜTT-PM, a Jobbik és az LMP is támogatja, hogy az önkormányzati választások után a jelenlegi 3-ról 5 százalékra emelje az érintett területeken a beépíthetőség felső határát.

MTI



Hende Isonzóban találkozott a pápával

Az első világháború kirobbanásának évfordulója alkalmából az isonzói csaták helyszínén Hende Csaba honvédelmi miniszter és magyar zarándokok megemlékezést tartottak a magyar temetőben. A politikus átadta a minisztérium ajándékát Ferenc pápának.

hvg.hu


Megint módosítaná a Fidesz a Btk-t

A büntető törvénykönyv (Btk.) módosítását kezdeményezi a Fidesz, hogy ne évülhessenek el a gyermekekkel szembeni szexuális bűncselekmények. Pálinkaszabadságharc-ügyben várják a kormány lépéseit.

unknown

Falvakat zárt el a víz Vas-megyében

A Vas megyei Szakonyfalut elzárta a külvilágtól a víz, és eddig már tíz alsórendű utat kellett lezárni vízátfolyások miatt a megyében. Csak Ausztria és Szlovénia felől közelíthető meg Alsószölnök és Felsőszölnök is.

unknown





Rezesova azt kéri, kerülhessen át szlovák börtönbe

Kezdeményezni fogja áthelyezését szlovák börtönbe Eva Rezesova, akit csütörtökön ítéltek 9 év szabadságvesztésre. Ehhez két jóváhagyást kell megszereznie: egyrészt Magyarországét, amit az illetékes Igazságügyi Minisztérium attól tesz függővé, hogy „szolgálja-e beilleszkedését a társadalomba”. Másrészt a szlovákoknak kell bólintaniuk, ami borítékolható, hisz a szlovák konzul személyesen ülte végig a tárgyalásokat. Megkérdeztük, milyen más szlovák állampolgárok ügyét tartotta ennyire fontosnak, de elhajtott bennünket.