Gyurcsány se vár áttörést az októberi választásoktól

Gyurcsány Ferenc szerint az októberi önkormányzati választás még nem hozza meg az áttörést a demokratikus ellenzék számára, "de eljön a pillanat, amikor kisebbségbe szorulnak azok, akik az önkényt választották a szabadság helyett".

MTI


Az okos húzás, amivel Magyarország bekerült a világtörténelembe

25 évvel ezelőtt, szeptember 10-én este a Magyar Televízió A Hét című műsorában Horn Gyula bejelentette, hogy az ország szeptember 11-én 0 órától kiengedi a határon a keletnémet menekülteket. Geopolitikai jelentőségű konfliktushelyzetben – az elmúlt fél évezredben legalábbis – ritkán tett akkora jelentőségű lépést a magyar politikai elit, mint amilyet 1989 őszén ezzel a döntéssel.

Szegő Iván Miklós

Így érkezik meg az özönvizet hozó ciklon - térképek

A következő napokban egy közelünkben örvénylő ciklon alakítja időjárásunkat, amelynek áramlási rendszerében szinte folyamatosan érkezik utánpótlás a magas nedvességtartalmú légtömegekből - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ), amely térképeket is közölt a várható csapadékintenzitásról.

hvg.hu

Orbán Viktor még ma este beszédet mond

Megkezdődött szerda este a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőcsoportjának évadnyitó frakcióülése Tapolcán. Orbán Viktor helyzetértékelő beszédet tart zárt ajtók mögött.

MTI

Igazoltatták az Együtt-PM tüntetőit a Fidesz-gyűlés helyszínén

Az Együtt-PM azt követeli a kormánytól, hogy ne hajtsa végre ugyanazt az eljárást a szeszes italok kereskedelménél, mint a dohányipar esetében – mondta Pápa Levente, a pártszövetség gazdaságpolitikusa szerda délután a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésének helyszínén, Tapolcán.

MTI

Nagy bajokra készülnek a Principális-csatornánál

A múlt heti, rekordot döntő vízállást is meghaladó áradásra készülnek a hét végére a Principális-csatornánál Nagykanizsán, várhatóan a 74-es főutat is le kell majd zárni – mondta szerdán rendkívüli sajtótájékoztatón a város alpolgármestere.

MTI



Ledózerolják a miskolci nyomortelep házait

A munkagépek szerdán üresen álló önkormányzati tulajdonú házakat dózeroltak le. A következő hetekben folytatódik a nyomortelep-felszámolási program, az önkormányzatnak további tíz épületre van meg a bontási engedélye ezen a területen, az egyeztetések az ott élőkkel folyamatosak.

MTI


Rogán az Ökotárs-vegzálásról: Lehet jogorvoslattal élni

A bankok elszámoltatása lesz a fő téma a szerda este kezdődő Fidesz–KDNP-frakcióülésen – mondta Rogán Antal, aki nem tud a nemzeti italboltok tervéről, és az Ökotárs Alapítvány elleni rendőri fellépésről csak annyit mondott, hogy mindenkinek lehetősége van jogorvoslattal élni.

MTI

Az LMP szerint Navracsics fontos feladatot kapott

Az LMP véleménye szerint a Navracsics Tibor számára felajánlott oktatásért, kultúráért, ifjúságért és állampolgársági ügyekért felelős európai bizottsági biztosi poszt Magyarország számára stratégiailag sokkal fontosabb, mint azok a feladatok, amelyekről a hírekben szó volt az elmúlt hetekben.

MTI

"Orbán kapta a pofont, de nekünk, magyaroknak fáj"

Az MSZP szerint Orbán Viktor miniszterelnököt és az általa működtetett rendszert minősíti az, hogy Navracsics Tibort az oktatással, kulturális, ifjúsági és állampolgársági ügyekkel foglalkozó biztosnak javasolja kinevezni az Európai Bizottság megválasztott elnöke.

MTI

Börtönre ítéltek egy 47 éves vérfertőző apát

Nem jogerősen egy év nyolc hónapos szabadságvesztésre ítélte szerdán a Zalaegerszegi Járásbíróság azt a férfit, akinek lányától az éveken keresztül folytatott vérfertőző viszony következményeként két gyereke is született.

MTI

Navracsics bevallotta, más posztra számított az EU-ban

Bár másra számított, Navracsics Tibor magyar újságíróknak nyilatkozva Brüsszelben testhezállónak minősítette az oktatásért, kultúráért, ifjúságért és állampolgársági ügyekért felelős EU-biztosi tárcát. A tisztségre való jelölését a nap folyamán jelentette be Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI


Nevelés vagy provokáció: Mit üzen Navracsics új posztja?

Olyan politikaterületek felügyeletét kapta Navracsics Tibor Brüsszelben, amelyeknél nem tud elrontani semmit, mert az EU döntéseinek nincs kényszerítő hatása a tagállamokra nézve oktatás, kultúra, ifjúság- és sportügyekben, viszont esetleg pozitívan befolyásolhatja a hazai vudu szakpolitikákat.

hvg.hu