Kilenc év börtönt kapott Eva Rezesova

A négy halálos áldozattal járó balesetet okozó szlovák nő első fokon 6 évet kapott, most megszületett a jogerős ítélet is. Az ítélethirdetés után a balesetben meghalt egyik házaspár fia nyilatkozott a döntésről. Szerinte a másodfokú bíróság helyreállította az első fokon elkövetett hibákat, helyrehozta az egészet azzal, hogy kimondta: édesapja, a Fiat sofőrje nem hibázott. Rezesova rezzenéstelen arccal fogadta a jogerős ítéletet, és miután bilincsben kivezették a tárgyalóteremből, még találkozhatott a családjával.

hvg.hu





Szombaton érdemes piacoznia Budapesten

Piacok napja néven szervez hagyományteremtő szándékkal programot szeptember 13-án a budapesti Erzsébet téren a Nem Adom Fel Alapítvány. Az eseménnyel a városlakók vásárlási szokásait kívánják megváltoztatni.

MTI

Rendkívül megterhelő időszak ez a frontérzékenyeknek

Csütörtökön folytatódik a hideg- és a melegfrontokra érzékenyek számára is rendkívül megterhelő időszak, legáltalánosabb panaszként fejfájást, migrént, illetve vérnyomás-ingadozást tapasztalhat. A parlagfű virágporának mennyisége viszont tovább mérséklődik.

hvg.hu


Csak a baj van a nyelviskolák körül

Nem szolgálják a képzés minőségét, kizárólag a nyelviskolák terheinek növelésére alkalmasak az új felnőttképzési jogszabályok a Nyelvtudásért Országos Nyelvoktatási és Nyelvvizsgáztatási Szakmai Egyesület szerint – írta csütörtöki cikkében a Magyar Nemzet.

MTI

„Ha elvállalod, az is baj, ha nem, az is” – A közmunka-csapda

Államilag támogatott kényszer rabszolgamunka – így jellemzi a közmunkaprogramot a benne élő, szavát felemelő munkás, aki a felkészítő tanfolyamon napocskát rajzolgatott, amúgy pedig nem dicsekedett vele, hogy jogász a végzettsége. Ilyen esetet is leír a Szegénységellenes Hálózat hiánypótló tanulmánya, A közfoglalkoztatási csapda, amely véletlenszerűen a Belügyminisztérium saját kutatásával egy időben jelent meg, a tanulmány egyik szerzője szerint viszont előbbi mindkét, míg utóbbi csak az egyik oldalt vizsgálja.

Fehér Nóra

Durva viharok csapnak le Japánra

A legmagasabb szintű riasztást adta ki a japán meteorológiai szolgálat csütörtökön az északi Hokkaidó sziget egy részére a térséget sújtó felhőszakadás miatt, amely áradásokkal és földcsuszamlásokkal fenyeget.

MTI

Közel 2 milliárdba kerül a patikai ügyelet évente

Évi 1,8-2 milliárd forintjába kerül az országszerte ügyeletet adó 770 gyógyszertárnak, hogy nyitva tartási időn kívül is a betegek rendelkezésére állnak; a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) azt szeretné, ha ezt az összeget nem a patikáknak kellene kigazdálkodniuk, és az ügyeletek szabályozása is egységes lenne – írja a Világgazdaság.

MTI

Nincs gólyatábor-bűnözés – kiakadtak a jogászok Balog ötletén

Túlzás, ráadásul nem is működne, sőt még ronthat is a helyzeten – ezt gondolják a hvg.hu által megkérdezett gyakorló jogászok Balog Zoltán kedden belengetett ötletéről, hogy a fonyódligeti gólyatáborban történtek miatt szigorítsák a büntető törvénykönyvet (Btk.). A szakemberek szerint nem lehet egyedi esetek alapján folyton módosítgatni a Btk.-t, és nem tapasztalják, hogy létezne gólyatábor-bűnözési tendencia, ami indokolná a súlyosabb minősítést. Ezért inkább politikai húzásnak tartják az egészet.

hvg.hu




Ma egész nap eshet

Csütörtökön reggeltől kezdve kiadós esőzésekre lehet számítani országszerte.

hvg.hu

Egykori kabinetfőnöke blogjában szedi szét Gyurcsányt

Gyurcsány Ferenc saját megingathatatlan igazságában hívén valójában nem együttműködést, nem kompromisszumot, nem több pártból egyesülő nagyobb pártot szeretne, hanem egy balközép ellenzéki pártot, a DK-t - véli a volt miniszterelnök egykori kabinetfőnöke és tanácsadója, Szigetvári Viktor, aki egy hosszú blogbejegyzésben értekezett egykori főnökéről.

hvg.hu