Kőbányán összefog az MSZP-DK-Együtt trió
 

Kőbányán összefog az MSZP-DK-Együtt trió

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a főváros X. kerületében megállapodott az MSZP, az Együtt-PM szövetség és a DK helyi szervezete az önkormányzati választási kampánystratégiában.

MTI MTI


Tíz nap, 125 ezer forint – ennyiből lehetsz juhász
 

Tíz nap, 125 ezer forint – ennyiből lehetsz juhász

Egyetemeken tartják, de végzettséget nem adó tanfolyam lesz a juhász kurzus, ami Debrecenben és Szegeden már biztosan elindul most szeptembertől. A képzés felöleli a teljes juhológiát a birkamanikűrtől a támogatásért pályázásig, mégis inkább tapasztalt gazdálkodók jelentkeznek kezdők helyett, a fiatalokat ugyanis nem vonzza a juhászkarrier. Pedig egy gazdálkodó szerint a munka összetettebb, mint gondolnánk, de alig találni rá embert.

hvg.hu hvg.hu


Tizenkét órás vonatozással szívatta egyik utasát a MÁV
 

Tizenkét órás vonatozással szívatta egyik utasát a MÁV

Késés és rosszul szervezett átszállás miatt tizenkét óra alatt jutott el a MÁV egyik utasa Siófokról Pécsre, vagyis a Dunántúl középső részéről a délibe. Ráadásul éjszakáznia is kellett, és reggel nem ért be a munkahelyére Pécsen. A MÁV elnézést kért tőle, azt ígérték, hogy felveszik vele a kapcsolatot, és felelősségre vonnak egy kalauzt. Az utas panaszlevelét és a MÁV válaszát a PécsMa.hu tette közzé.

hvg.hu hvg.hu

Ammónia ömlött ki egy győri üzemben
 

Ammónia ömlött ki egy győri üzemben

Tizenöt kilónyi cseppfolyós ammónia ömlött ki karbantartás közben egy üzemben Győrött. A Hűtőház úti üzemet a baleset után mindenki elhagyta, senkit nem kellett kórházba vinni.

MTI MTI

Ebolajárvány: az ÁNTSZ szerint Magyarországon nem kell aggóni
 

Ebolajárvány: az ÁNTSZ szerint Magyarországon nem kell aggóni

Magyarországon az eltérő higiéniás és kulturális szokások miatt minimális az ebola terjedési lehetősége, a vírus sérülékeny, könnyen elpusztul egy kézmosásssal is – közölték az ÁNTSZ keddi sajtótájékoztatóján. Magyarország kapcsolatban állnak az európai járványügyi központtal, és "életbe léptek a megfelelő megelőzési mechanizmusok" is.

hvg.hu hvg.hu

Előzetesben van a nyugdíjasokat kifosztó trükkös házaspár
 

Előzetesben van a nyugdíjasokat kifosztó trükkös házaspár

Előzetes letartóztatásba helyezte a Debreceni Járásbíróság az idős nőket kirabló házaspárt. A 42 éves férfi és 42 éves felesége a gyanú szerint május 16-án kiraboltak egy egyedül élő 84 éves nőt a debreceni Barna utcában. Az idős asszonyt becsapták, így jutottak be a lakásába, ahol megkötözték és a száját is leragasztották. Augusztus 4-én egy 77 éves nőt fosztottak ki.

MTI MTI

A Szeged–Seychelle-tengelyen csaptak le a NAV nyomozói
 

A Szeged–Seychelle-tengelyen csaptak le a NAV nyomozói

Egy szegedi férfi Seychelle-szigeteken átívelő üzletét leplezték le a NAV dél-alföldi pénzügyi nyomozói, aki megpróbálta kimenteni cége vagyontárgyai közül a társaság Balaton-parti és szegedi ingatlanjait; ezért akár öt évig terjedő szabadságvesztést is kaphat.

MTI MTI


Falus csak hárompárti jelöltként hajlandó megmérkőzni Tarlóssal
 

Falus csak hárompárti jelöltként hajlandó megmérkőzni Tarlóssal

„Továbbra is csak úgy vállalom a megméretést, ha mindhárom párt közösen jelöl, együtt támogat engem” – így reagált kedden a 168 Órának Falus Ferenc azután, hogy Együtt-PM bejelentette: elegük lett a baloldali ellenzéki pártok kötélhúzásából, a párt önállóan indul Budapesten az októberi önkormányzati választáson.

hvg.hu hvg.hu

Öt ellenzéki párt fogott össze Nyíregyházán
 

Öt ellenzéki párt fogott össze Nyíregyházán

Összefogott és párszövetséget alakított az októberi választásokra az MSZP, az Együtt-PM, a Demokratikus Koalíció, a Függetlenek Egyesülete és az Összefogás Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Felemelkedéséért Szövetség Nyíregyházán.

MTI MTI

Körültekintő, nem gyors: Itt a köztévé újabb halálhír-magyarázata
 

Körültekintő, nem gyors: Itt a köztévé újabb halálhír-magyarázata

Nem a gyorsaságot, hanem a körültekintést tartották szem előtt, ezért közölték csak később a Magyar Televízió Robin Williams halálhírét. Egy sztár öngyilkossága szakértők szerint könnyen öngyilkossági hullámot indíthat el ugyanis – indokolták az MTVA kedd délutáni közleményében.

hvg.hu hvg.hu

Önállóan indul az Együtt-PM Budapesten
 

Önállóan indul az Együtt-PM Budapesten

Az Együtt-PM Szövetség önállóan indul a fővárosban, és önállóan köt kerületi szintű megállapodásokat – közölte kedden a párt, amely szerint az ellenzéki megállapodás az MSZP miatt nem jött létre. Falus Ferencet továbbra is támogatják. Az MSZP-ben azt mondták, estig még megszülethet a megállapodás, a DK-ban úgy látják, a fejlemények az "MSZP szétesését" mutatják.

hvg.hu hvg.hu


Kiakadt az MSZP az FTC-stadion felett elhúzó Gripenek miatt
 

Kiakadt az MSZP az FTC-stadion felett elhúzó Gripenek miatt

Az MSZP véleménye szerint a honvédséget pártpolitikai propagandára használták, amikor a Honvédelmi Minisztérium megszervezte, hogy Gripen vadászrepülőgépek húzzanak át a Ferencváros stadionja felett, annak vasárnapi avatóünnepségén – mondta keddi budapesti sajtótájékoztatóján Demeter Márta.

MTI MTI



Elképesztő, hogy bukott le a játékpisztolyos sorozatrabló
 

Elképesztő, hogy bukott le a játékpisztolyos sorozatrabló

A férfi tavaly ősszel nyolc rablást hajtott végre sikeresen egy játék pisztollyal. Egy nap, mikor eltakart arccal belépett egy II. kerületi bankfiókba, éppen ott voltak a rendőrök, hogy személyleírást adjanak róla. Az ügyészség vádat emelt a rabló ellen.

MTI MTI