Fotó: Mosolygós fiú tűnt el egy gyermekotthonból
A 15 éves Orsós Richárdot július 11-e óta nem látták. A szedresi gyermekotthonból szökött el.
A 15 éves Orsós Richárdot július 11-e óta nem látták. A szedresi gyermekotthonból szökött el.
A leptospirózis gyanújával kezelt betegek szinte kivétel nélkül Kisújszállás és Kuncsorba környéki kukoricaföldeken dolgoztak, és a növény címerezését mezítláb, vizes földön végezték.
Hiába izzadta ki magából az egykori Összefogás három pártja a budapesti választási együttműködést, a kerületekben hetek óta áll a bál, a helyi szervezetek elégedetlenek, fúrják az alkut. Bár a főpolgármester-jelölt és polgármesterjelöltek megvannak, az egyéni körzetek felosztásáról még mindig nincs megállapodás. Hat kerületben tovább izzasztják egymást a felek. Ezek a viták akadályozzák Falus Ferenc tervezett indítását.
A regnáló polgármester nélkül mutatták be a Fidesz zuglói jelöltjét.
Délután-este éri el az országot egy újabb zivatarlánc. Az ország nagyobbik felére figyelmeztetést adtak ki a heves viharok és a velük járó sok eső miatt.
A Rákóczi hídnál fotózták le a hajót, amely megkülönböztető jelzéssel egy holttestet vontatott a Dunán.
Négy autó koccant össze péntek este, a balesetben csak a hátsó ülésen ülő 5 és 7 éves gyerekek sérültek meg.
Megkérdeztük az MTVA vezérigazgató-helyettesét arról, hogy hogyan is volt az a kamu magyarázat, amivel Bajor Imre halálhírének az elhallgatását indokolták. Íme a reakció.
A 19 éves pár lakáshirdetésre jelentkezett, hitelügyintézés címén nagy összeget csaltak ki egy 64 éves nőtől.
Nyílt levelet írt a szocialisták alelnöke Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde miatt. Ujhelyi István szerint a beszéd azért fontos, mert magukat demokratáknak valló tömegek tapsolták meg a mondatokat, és védik többen azóta is, pedig "minden szava védhetetlen".
Az Együtt-PM társelnöke szerint a hétvégi tárgyalásokon több kérdésben is sikerült elsimítani a vitákat az MSZP-vel, de például a XIII. vagy az XIV. kerületben még vannak nyitott kérdések. A Demokratikus Koalícióval viszont már írásba foglalták a megállapodást.
Orbán Viktort is kifütyülték a Groupama Aréna vasárnapi megnyitóján.
"A becsületes magyar emberek nevében köszönöm a fradistáknak, hogy a Fradi-szív mindig nemzeti, piros-fehér-zöld szív is volt. Köszönöm, hogy Önök a magyar nemzet szabadságának és függetlenségének hírnökei voltak a legnehezebb kommunista időkben is" – olvasható a miniszterelnök Facebook-oldalán, ahol több fotót is közzétettek az új FTC-stadion vasárnapi átadásáról és a megnyitó meccsről.
A Népszabadság 20-ról 16-ra csökkentette év végéig az oldalszámát.
Eddig csaknem 25 ezer kárbejelentés érkezett a biztosító társaságokhoz az elmúlt három hétben, a károk becsült értéke elérheti az 1,8 milliárd forintot. A viharok és a felhőszakadás mellett az ország több területén gyakori volt a jégeső, és a villámcsapások is sok kárt okoztak.
Baleset ért egy nyolc év körüli kislányt a nemrégen átadott kispesti KRESZ-parkban – közölte az ittlakunk.hu portál.
Óriási zivatarlánc alakult ki Franciaország felett, amely ezer kilométer hosszan olvadt egybe – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
Pintér Sándor belügyminiszter javaslata alapján a rendőrséget, a Terrorelhárítási Központot (TEK), a büntetés-végrehajtást, az Alkotmányvédelmi Hivatalt és Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalát (KEKKH) érintené a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által július közepén bejelentett zárolás – írta a Világgazdaság.
Hétfőn eleinte frontmentes idő lesz, majd északnyugat felől lassú, gyenge hidegfront éri el hazánkat. A meleg idő mellett helyenként fülledtté válik a levegő, ami az az érzékenyebbek szervezetét továbbra is megterhelheti.
Nem elég, hogy nem fogadjuk szívesen a Magyarországra érkező menekülteket, a jelenlegi rendszerben veszünk ugyan cipőt a lábukra, de nem tanítjuk meg őket járni – ilyennek látja a hazai menekültek helyzetét Dzavit Berisha, a tizenegy éve nálunk élő koszovói menekült, aki egész pályáját a hozzá hasonlók megsegítésének szentelte. (H)idegen – Menekültek Magyarországon sorozatunk következő darabja.