Deutsche Telekom: Nincs ráhatásunk az Origo belügyeire
Az Origo tulajdonosának anyavállalata, a Deutsche Telekom lapunkkal közölte, semmilyen ráhatással nincs az Origo belügyeire.
Az Origo tulajdonosának anyavállalata, a Deutsche Telekom lapunkkal közölte, semmilyen ráhatással nincs az Origo belügyeire.
30 amerikai képviselőnek írt válaszlevelet a miniszterelnök. Magyarázata szerint a Szabadság téri emlékművet szabadságunk elvesztésének fájdalma ihlette. Nem holokauszt-emlékműről van szó – írta –, mert abból már van több is.
Több mint két órán keresztül tartott Szigetvári Viktor tanúkihallgatása a választási eljárásban felbukkanó hamis ajánlószelvények miatt, mellyel kapcsolatban a baloldali összefogás nevében az Együtt-PM társelnöke tett bejelentést a rendőrségen. Szigetvári szerint elkerülhetetlen, hogy a csalás áldozatait is megkérdezzék.
Lázár Jánost, a Miniszterelnökség volt és leendő vezetőjét bizottsági meghallgatása után szerdán arról kérdezte a sajtó, hogy van-e köze Sáling Gergő volt origós főszerkesztő váratlan menesztéséhez. Arra is rákérdeztünk, miért fizette vissza külföldi útjai kétmilliós költségét, ha azt szerinte jogosan használta fel. Azért, mondta, mert így elkerülhette, hogy nyilvánosságra kelljen hoznia, kikkel folytatott titkos találkozókat külföldön.
A Simicska Lajos tulajdonában lévő Class FM vezérigazgatója is megszólalt a reklámadó bevezetésével kapcsolatban, mint mondta, ez azt jelentené, hogy nem lesz pénz saját gyártású műsorokra, ezért olcsóbb, alsó kategóriás külföldi műsorokkal kellene pótolni.
Első fokon, részlegesen igazat adott az MSZP volt elnökének a Fővárosi Törvényszék. Mesterházy Attila képmáshoz való joga sérült, de az nem gond, hogy rabosítva ábrázolták, így a becsületsértési vád nem áll meg. A CÖF szerint ők politikai ismeretterjesztést végeztek.
A reklámadó bevételének teljes egészét gyermekekre, konkrétan iskolafejlesztésre, oktatási intézmények korszerűsítésére, bővítésére költi majd a kabinet – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerdán.
A nemzetpolitikai államtitkárság a Miniszterelnökség alá kerül, de még nem tudni, ki lesz az államtitkár – mondta Balog Zoltán, aki szerint indokolt az intézkedés, mert így sokkal jobban oda tud hatni a kormány. Az államtitkárság az előző ciklusban a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban működött.
A kedvezőtlen időjárás miatt csúszik Salgótarjánban a kálvária-lépcsősor és a barlangoltár felújítása. Az önkormányzat a trianoni békeszerződésre emlékező rendezvényét szerda délután a tervezettől eltérően nem a barlangoltárnál, hanem az országzászlónál tartja.
Szórakozás közben életveszélyesen megsérült egy fiú egy miskolctapolcai szabadidőparkban, a rendőrség büntetőeljárást indított az eset körülményeinek tisztázására – mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-nek.