Sokkos állapotban vitték ki az égő műhelyből
Egy dombóvári asztalosműhely lobbant lángra és égett le csütörtökön, egy gázpalack is felrobbant.
Egy dombóvári asztalosműhely lobbant lángra és égett le csütörtökön, egy gázpalack is felrobbant.
Az előttünk álló napokban egyre enyhébb, melegebb légtömegek áramlanak fölénk, így fokozatosan melegszik a levegő, ugyanakkor időről időre megnő a záporok kialakulásának valószínűsége, sőt helyenként mennydörgéssel, villámlással kísért zivatarokkal is találkozhatunk az ünnepek alatt.
A felszólítás ellenére nem adta át a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek (MNV) a hármashatár-hegyi repülőteret az azt használó Műegyetemi Sportrepülőklub Egyesület, mert álláspontjuk szerint az MNV megalapozatlanul mondta fel a szerződésüket tavaly nyáron.
Ujhelyi István a kezdeményezést azzal indokolta, hogy Horn Gyula a 20. század egyik legkomolyabb, legnagyobb hatással bíró magyar államférfija volt, akit világszerte elismernek.
Bajnai Gordon helyére biztosan nem Szigetvári Viktor ül, aki az ATV-ben oszlatta el a kételyeket ezzel kapcsolatban. Így Szelényi Zsuzsanna esélye nő meg arra, hogy beülhessen a Házba. Az ügyben az Országgyűlés megalakulása után várható döntés.
Hibás címzés, elmaradt iktatás, hiányzó dátum: lehet, hogy Lázár János elhíresült norvég levele el se lett küldve? A Miniszterelnökség szerint betartották a diplomáciai utat, a hvg.hu információi szerint viszont a norvégok nem kapták meg azt. Az államtitkár által szerdára meghirdetett, a Norvég Alap ügyeivel is foglalkozó monitoringbizottsági ülést egy héttel későbbre tolták.
Trócsányi László párizsi magyar nagykövet lesz az új Orbán-kormány igazságügyi minisztere – mondta Martonyi János külügyminiszter csütörtökön Párizsban az MTI-nek, miután munkareggelin fogadta francia kollégája, Laurent Fabius. Trócsányi korábban alkotmánybíró és brüsszeli nagykövet is volt.
Taavi Roivas észt, Xavier Bettel luxemburgi és Tammam Szalám libanoni miniszterelnök is gratulált a magyar kormányfőnek a választási győzelemhez. A sorba a Vodafone Magyarország és a Deutsche Telekom vezetése is beállt.
Az MSZP volt elnöke, egykori külügyminiszter szerint a választmány úgysem fogadta volna el Mesterházy lemondását. Ő mindenesetre felajánlotta volna - mondta a Kossuth rádióban.
Úgy tűnik, májusban valóban elindul a Magyar Krónika, melynek egyik szerzője Orbán Viktor lesz – írja a VS.hu. A portál szerint végül nem a Polgári Magyarországért Alapítvány adja ki a lapot, de 30 millió forintot így is beletesznek.
Az európai parlamenti választáson - az országgyűlésihez hasonlóan - lehetőség van az átjelentkezésre, tehát arra, hogy a választópolgárok egy másik magyarországi településen adják le szavazatukat, ha aznap nem tartózkodnak otthon.
Az LMP és a független Ángyán József ötletét az MSZP is támogatja, szerintük is szükség van a Ház rendkívüli ülésének összehívására földügyben.
Egy ember meghalt, egy súlyosan megsérült csütörtök reggel a 63-as út Tolna megyei szakaszán, a kajmádpusztai elágazónál, ahol két személyautó ütközött – közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Édesanyja állapota javul, a hatéves Johanna azonban már egy hónapja van mélyaltatásban, miután kizuhantak lakásuk ablakából - írja a kemma.hu. A nő még most sem emlékszik, hogy történt a tragédia.
Vádat emeltek Nagykanizsán két férfi ellen, akik készpénz, áruhitelek és jelzálogkölcsön formájában egy szexuális szolgáltatását igénybe vevő férfitól több millió forintot zsaroltak ki néhány hét alatt – közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
A Mozaik Kiadó igazgatója azt kéri, hozzák nyilvánosságra a tankönyvlista összeállításának szakmai és egyéb szempontjait. Reményfy Tamás szerint kiadójuk piacról való kiszorítása a cél – írja az Index.
Egy XII. kerületi parkolóőr szerint olyan utasítást kaptak, hogy büntessék meg a mozgáskorlátozott-igazolvánnyal parkolókat, mert sok a visszaélés – írja a Blikk. A kerületi alpolgármester szerint félreértésről lehet szó.
A 4-es metró átadása után megszüntette a BKK a trolimegállót a Péterfy Sándor utcai kórháznál, ami hatalmas felháborodást váltott ki a betegekből és az orvosokból is – írja a Blikk. A BKK már fontolgatja a megálló újbóli üzembe helyezését.
Bajnai Gordon helyett Szelényi Zsuzsa ülhet be az Országgyűlésbe, Karácsony Gergely pedig főpolgármester-jelölt lehet a Magyar Nemzet szerint. A hvg.hu úgy tudja, az is komolyan felmerült, hogy Zuglóban induljon a politikus.
Biztonsággal be fognak tudni kerülni az Európai Parlamentbe - ebben bízik Schiffer András, az LMP társelnöke, aki azt is mondta: más zöld politikusokkal ki fogják dolgozni az ökoszociális Európa tervét.