Fodor Gábor: semmilyen sértődöttség nincs bennünk

A Magyar Liberális Párt (MLP) úgy készül, hogy az áprilisi választás után három fővel önálló frakciót alakít majd a parlamentben – mondta a szervezet vezetője az MTI-nek adott interjújában. Fodor Gábor arról is beszélt, hogy semmilyen sértődöttség nincs bennük azért, mert a szeptemberi ellenzéki egyeztetéseken az MSZP és az Együtt-PM még elutasította a "kinyújtott kezünket". Véleménye szerint a múlt héten megkötött ellenzéki összefogás révén nem csak arra lesznek képesek, hogy közösen kampányoljanak, de arra is, hogy egy kedvező választási eredmény után – a meglévő különbségek ellenére – közösen kormányozzanak.

MTI




„Egy elítélt anyja lettem” – megszólal S. Ábel családja

Közmunkásként dolgozott egy erdészetben, mert nem talált más munkát, a jogi egyetemet a diáktársak és szüleik aggodalmai miatt csak magántanulóként folytathatta, az utcán felismerték – így élt „Esábel”, miután elítélték emberölés előkészületéért. Részletes interjúra első ízben vállalkozó szülei szerint fiuk ebbe a „koncepciós perbe” ment tönkre, és ez vezetett végső soron ahhoz, hogy nyáron a gyanú szerint fegyverrel megjelent egy gyorsétteremnél.



Válaszolt Rétvárinak a Corvinus-rektor: marad a Marx-szobor

Az egyetemen végrehajtott reformok és a névváltoztatás világosan jelezték a végbement radikális irányváltást – írta Rostoványi Zsolt, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora a Marx-szobor ügyében a Kereszténydemokrata Néppárt alelnökének címzett válaszlevelében, amelyet hétfő este juttattak el az MTI-hez. A rektor arra is kitért, hogy még tavaly döntöttek egy állandó egyetemtörténeti kiállításról, és a Marx-szobor is része az intézmény történetének.

MTI

Megint mozgott a föld hajnalban

A Richter-skála szerinti 2,7-es erősségű földmozgást észleltek a Nógrád megyei Cserhátsurány térségében kedden hajnalban, 2 óra 6 perckor a Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium műszerei.

MTI

Ma se hagyjuk otthon az esernyőnket

Kedden egész nap túlnyomóan borult idő várható többfelé esővel, záporral. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 11 fok között alakul.

hvg.hu

"Nem éri meg új szabadságharcokat hirdetni"

"A rossz kommunikáció a valós intézkedéseknél rosszabb képet feltételez" - hangzott el azon a kerekasztal-beszélgetésen, melyet a Magyarország barátai konferencia nyitónapján tartottak, és amely többek között azt a kérdést járta körül, hogy Magyarország milyen brand-nek számít. A beszélgetésben Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, Roska Tamás akadémikus és Oplatka András történész, újságíró vett részt..

Fehér Nóra
  • Fehér Nóra
  • Trubek Zsuzsa



Martonyi: Mindenkivel barátkozunk, aki erre érdemes

Magyarország külpolitikáját folyton körüllengi a bizalmatlanság, pedig szó sincs arról, hogy például vissza akarnánk szerezni a szomszédos, elcsatolt területeket - mondta Martonyi János külügyminiszter. Két tucat országból nyolcvan külföldön élő magyar jött el a két éve alakult Magyarország Barátai Alapítvány (MoBA) első nagyszabású budapesti konferenciájára, melyet Martonyi beszéde nyitott meg, és a fő előadója a miniszterelnök volt.

Fehér Nóra
  • Fehér Nóra
  • Trubek Zsuzsa




Milliárdokkal dobálózva írná újra a történelmet a kormány

Bőkezűen támogatja a kormány a történeti, filozófiai, szociológiai kutatásokat. A kabinet által milliárdokért gründolt új intézetek élére viszont vagy olyan vezetők kerültek, akik állandó vitában vannak a kollégáikkal, az adott szakterülethez nem értenek, vagy olyan perifériára szorult politikusok, akik igazodnak az új elvárásokhoz. A Szakály-botrány nyomán összeszedtük, hány hivatalt, intézetet alapított a második Orbán-kormány.

hvg.hu

A védők felmentést, a vádlók tényleges éleftogytiglant kértek a tescós ügyben

Az első- és a másodrendű vádlott védője felmentést kért a budaörsi Tesco parkolójában 2005-ben elkövetett pénzszállítórablás, egy 2005-ben elkövetett kettős gyilkosság és több más súlyos bűncselekmény miatt indult büntetőperben hétfőn a Fővárosi Törvényszéken. Néhány napja vádbeszédében az ügyész öt életfogytiglan - köztük három tényleges - kiszabását kérte.

MTI