Elismert közéleti személyiségek utasítják vissza Orbán lapjának a felkérését
 

Elismert közéleti személyiségek utasítják vissza Orbán lapjának a felkérését

Ráday Mihály városvédő a hvg.hu-nak elismerte, kapott felkérést, hogy szerzőként vegyen részt a Magyar Krónika most induló folyóirat létrehozásába, de azt levélben visszautasította. Úgy tudjuk, többen vannak, akik nem is kaptak felkérést, nevük mégis szerepel a listán. Így például Hankiss Elemér szociológus is a hvg.hu-tól értesült arról, hogy felkérték szerzőnek. Hasonlóan nyilatkozott Vizi E. Szilveszter, az MTA volt elnöke is.

hvg.hu hvg.hu

Fát döntöttek a sínekre, elkapták őket
 

Fát döntöttek a sínekre, elkapták őket

Elfogták azt a négy szendrőládi férfit, akik fát döntöttek egy vasúti vágányra vasárnap. A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt indítottak eljárást ellenük – közölte a rendőrség hétfőn.

MTI MTI

A 4-es metró a felszíni közlekedésben is mindent megváltoztat
 

A 4-es metró a felszíni közlekedésben is mindent megváltoztat

A 4-es metró elindulása után a felszínen is átszervezik a tömegközlekedést, ami a főváros nagy területén és az agglomerációban is menetrendváltozásokat jelent majd. Az erről szóló terveket hamarosan közzéteszik, ezekhez a hónap végéig az utasok javaslatait, véleményét, és észrevételeit is várja a főváros.

MTI MTI


Életfogytiglant kaptak hárman az ároktői bandából
 

Életfogytiglant kaptak hárman az ároktői bandából

Nem jogerősen életfogytiglanra ítélték az ároktői banda három tagját hétfőn a Fővárosi Törvényszéken. Ketten soha többé nem bocsáthatók feltételes szabadságra, egy tettes pedig leghamarabb 30 év múlva – ha ez az ítélet emelkedik majd jogerőre. Az ítélethirdetés közben egy ember elájult a vádlottakhoz tartozó hallgatóságból, ki kellett vinni a tárgyalóteremből, a folyosóról is behallatszott a hozzátartozók sírása.

MTI MTI


Ezt a 100 embert kérték fel Orbán lapjába
 

Ezt a 100 embert kérték fel Orbán lapjába

Nyilvánosságra hozta a Cink annak a száz embernek a nevét, akit Kerényi Imre és Bencsik Gábor kértek fel a Magyar Krónika című folyóirat szerzőjének. A listán nemcsak újságírók szerepelnek, és van, akiről már most tudni lehet: nem vállalja a munkát.

hvg.hu hvg.hu




Veszélybe kerülhet a magyar orvosképzés az MSZP szerint
 

Veszélybe kerülhet a magyar orvosképzés az MSZP szerint

Veszélyezteti a minőségi orvosképzést az MSZP szerint, hogy le akarják választani a klinikákat az egyetemekről - tudatta Hiller István korábbi oktatási miniszter és Kökény Mihály korábbi egészségügyi miniszter közös közleményükben.

unknown unknown

„Még nincs letisztult vélemény Demszky húsz évéről”
 

„Még nincs letisztult vélemény Demszky húsz évéről”

Horváth Csaba szerint az A, a B, és a C terv is az, hogy a baloldal legyőzi a Fideszt a fővárosban, már tavasszal is, bár jelenleg nála Tarlós István 4 százalékkal népszerűbb. Az MSZP főpolgármester jelöltje az Indexnek nyilatkozott.

hvg.hu hvg.hu

A DK örül a Bajnai-féle fordulatnak
 

A DK örül a Bajnai-féle fordulatnak

A Demokratikus Koalíció bármelyik pillanatban készen áll az együttműködésről szóló érdemi tárgyalások megkezdésére a "teljes körű demokratikus ellenzéki összefogás megvalósítására".


Nagy a felháborodás a TV2-nél
 

Nagy a felháborodás a TV2-nél

Politikai hangulatkeltést szolgáló vádaskodás csupán, hogy az MSZP és az Együtt-PM politikusai megkérdőjelezték a TV2 vevőinek valódi személyét – reagált a csatorna a Braun Róbert és Szigetvári Viktor pénteki sajtótájékoztatóján elhangzottakra.

hvg.hu hvg.hu




Bajnai mégis bővítené az ellenzéki összefogást
 

Bajnai mégis bővítené az ellenzéki összefogást

Az MSZP és az Együtt-PM közötti megállapodás kiterjesztésének és továbbfejlesztésének lehetőségeiről tárgyalna Bajnai Gordon a szocialistákkal. A hvg.hu korábban arról számolt be, hogy a két pártban elégedetlenek a szeptemberben kötött megállapodással, így felmerült, hogy Bajnai beáll Mesterházy mögé és mégis lesz közös miniszterelnök-jelölt.

hvg.hu hvg.hu
  • hvg.hu hvg.hu
  • MTI MTI