Önhöz is bekopogtathat a BKK
A közlekedési szokásokat vizsgálja decemberben Budapesten és az agglomerációban a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A közlekedési szokásokat vizsgálja decemberben Budapesten és az agglomerációban a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Az egyes igazságügyi, jogállási és belügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitáját folytatták le kedd este a parlamentben.
A Ferencvárost és az Újpestet 400-400 ezer, a Haladást és a Videotont 300-300 ezer forint bírságra ítélte a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága bajnoki, illetve Magyar Kupa-mérkőzésen elhangzott szurkolói bekiabálások miatt.
Gyalogost gázolt halálra egy személygépkocsi Fehérgyarmat és Tunyogmatolcs között a 491-es úton kedd este - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Az MSZP számára ma az a legfontosabb kérdés, miként tudja meggyőzni a jelenleg 1,5-2 millió bizonytalan választópolgárt, szavazzon rá a jövő évi parlamenti választásokon - mondta a párt elnöke kedden Pécsen.
Szülők, akik napjaikat ápolóként, gondozóként és gyógytornászként élik. 16 ezer család 72 százaléka él a létminimum alatt, mert rászoruló gyermekeik folyamatos ápolása miatt munkát nem tudnak vállalni. Az érintettek a fogyatékkal élők világnapján békés demonstrációt tartottak a Vértanúk terén. Azt akarják elérni, hogy az ápolási díjat a minimálbér szintjére emeljék, és tekintsék munkaviszonynak.
Nem oldja meg a magyar börtönök túltelítettségét a most készülő büntetés-végrehajtási törvény, állítja a Magyar Helsinki Bizottság. A jogvédő szervezet szerint illúzió az is, hogy önfenntartó börtönök lesznek, még akkor is, ha pénzt kérnek a fogvatartottól egy-egy extrának mondott szolgáltatásért. A Közigazgatási és Igazságügy Minisztérium szerint 34 év után mindenképp szükség van egy új törvényre.
Másodfokú, jogerős döntésével megszüntette az M3-son halálos balesetet okozó szlovák nő, Eva Rezesová házi őrizetét a Budapest Környéki Törvényszék kedden, és elrendelte ismételt előzetes letartóztatását. A nőt kedden már be is vitték a büntetés-végrehajtási intézetbe - közölte a törvényszék szóvivője.
Első fokon elvesztette a Heti Válasz elleni pert Gyurcsány Ferenc, aki azért perelte be az újságot, mert azt írták, a tulajdonában álló Altus-cégcsoport „sorra nyeri a külföldi kormánymegbízásokat és a Soros-munkákat".
A Terrorelhárítási Központ egyik technikusát érte lövés hétfő este Budapesten, a Ferenciek terén. Munkatársa találta el, véletlenül, amikor elrakta fegyverét egy akció után. Egy férfit kaptak el. Az elfogás egy pontosan megtervezett, szakszerűen kivitelezett akció volt, senki sem volt életveszélyben – olvasható abban a tájékoztatásban, amelyet a hvg.hu megkeresésére küldött kedd este a Terrorelhárítási Központ. A megsérült technikus teljes felépülésre számíthat. A sérülést okozó munkatársa beismerte, hogy szakmai hibát követett el.
Nagyjából kétmillióan sosem vesznek részt a választásokon – derült ki a Policy Solutions politikai elemző intézet felméréséből, amelyet a Friedrich Ebert Alapítvánnyal közösen készített és egy konferencián ismertetett kedden. A kutatók szerint a Fideszből kiábrándultak nem a jelenlegi ellenzék pártjaira fognak szavazni. Az MSZP szerint egy 65-70 százalékos részvétel mellett a kormányoldalnak nem lenne esélye hatalmon maradni.
Az Országos Magyar Vadászati Védegylet kezdeményezésére "három éves fenyegetettséggel" önálló bűncselekményként került be a büntető törvénykönyvbe az orvvadászat, ami fontos változás, mert pótolhatatlan természeti értékek pusztulása akadályozható meg ezzel – mondta Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes, a védegylet elnöke kedden Jászberény határában, egy mérgezésből felgyógyult parlagi sas szabadon engedésekor beszélt minderről.
A Városliget fejlesztésével kapcsolatos törvényjavaslat általános vitájával folytatódott a parlament keddi napirendjének tárgyalása. A közel háromórás vitában az ellenzék főként azt kifogásolta, hogy szerintük a Városligetben tervezett beruházásra egyik vonatkozó törvény sem lenne érvényes.
Egy hete kezdték el lerakni a gyepszőnyeget a debreceni 2-es villamos vonalán, de máris ráhajtottak autóval, több helyen is. A kivitelező feljelentést tett – írja a dehir.hu.
A CBA határozottan visszautasítja az Együtt–PM-nek a céggel, illetve partnereivel szemben megfogalmazott, "rosszindulatú, minden alapot nélkülöző" feltételezéseit, és rágalmazás miatt feljelentést tesz a szövetséggel szemben – mondta az üzletlánc kommunikációs vezetője kedden.
A Dunakanyar hajóközlekedésének visszaállítását szeretnék elérni a térség önkormányzatai. Levelet írt a kormány több tagjának 11 település polgármestere és a Nagybörzsöny-Szob Erdei Kisvasútért Közalapítvány. Azt kérik, hogy a kormány éljen a Mahart PassNave Személyhajózási Kft. többségi tulajdonrészének megvásárlásával megnyílt lehetőséggel, és kezdje meg a Dunakanyar menetrend szerinti személyhajózásának újjászervezését.
Nem érinti a folyamatban lévő eljárásokat az Alkotmánybíróság (Ab) döntése, amely kimondta, hogy alkotmányellenes volt a bírósági ügyáthelyezések alapjául szolgáló korábbi törvény – közölte a Handó Tünde által vezetett Országos Bírósági Hivatal (OBH) kedden.
Hoffmann Rózsa közoktatásért felelős államtitkár szerint a magyar diákok rossz szereplése a PISA-teszten igazolja a 2012-ben elkezdett közoktatási reform szükségességét.
Ápolási díj helyett minimálbért és ahhoz kapcsolódóan munkaviszonyt kérnek a fogyatékos személyeket gondozó családtagok. Az érintettek kedden a Parlamenthez közeli Vértanúk terén demonstrációt tartottak és petíciót küldtek az emberierőforrás-miniszternek.
A helyzet áttekinthetetlen és kaotikus volt, a rendőrparancsnok pedig azt mondhatta a tévészékház ostromakor: "még, ha hadbíróság elé kerülök, akkor is kiviszem innen a fiaimat, mert megölik őket" – többek között erről beszélt Rudi Zoltán volt tévéelnök a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa előtt.