Mesterházy október 6-ról: külső elnyomás helyett belső önkénnyel kell megküzdeni
A szocialista pártelnök közleményt adott ki a nemzeti gyásznapon.
A szocialista pártelnök közleményt adott ki a nemzeti gyásznapon.
Katonai tiszteletadás mellett ünnepélyesen felvonták, majd félárbocra engedték a nemzeti lobogót az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján, az aradi vértanúk emléknapján vasárnap reggel Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campus alakuló terén.
24 millió forintot érő csempészett cigarettát találtak a pénzügyőrök egy fölborult mikrobuszban a magyar-ukrán határ melletti Uszkán vasárnap hajnalban.
Megkezdődött a rókák őszi, veszettség elleni immunizálása Csongrád megyében és Kecskemét 50 kilométeres körzetében, a Bács-Kiskuni megyeszékhely körzetében ebzárlatot is elrendeltek, ilyen intézkedés lépett érvénybe Szolnok környékén is.
Ma országszerte megemlékezéseket tartanak az aradi vértanúk tiszteletére.
Ismét eljött az idő, hogy Orbán Viktor személyesen szálljon be a parlamenti vitába, és mondjon valami frappánsat egy cigányozó jobbokosnak, és a zuglói korrupció ügyével támadó LMP-nek. A vita viszont már korábban eléri az Orbán-családot, hiszen előkerül annak a Közgép-cégnek a neve is, amelynek vezére a miniszterelnök veje. Hétfőn elfogadják azt a törvényt, mely alapján minden segélyezett bekerül egy központi adatbázisba, és azt is, amellyel a kormány kedve szerint költöztetheti a műkincseket.
A Pannónia Ringen motorozó német a kórházban halt bele sérüléseibe.
Kerékpározás közben szívinfarktust kapott egy férfi Miskolcon. Az eszméletlenül összecsukló férfi életét a miskolci kórház korábban felfüggesztett igazgatója mentette meg - értesült a HavariaPress.
Lángra kapott egy kétszintes ház tetőszerkezete szombat este Fóton, a Garay utcában, senki nem sérült meg – tájékoztatta a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-t.
Hírek szerint félnek a szegedi pedagógusok, ezért is voltak kevesen volt az ottani demonstráción, ami rendőrségi igazoltatással kezdődött, de végül megtartották.
A Budapesti Corvinus Egyetem gazdasági főigazgatója szerint minden intézkedését rektori engedéllyel, jóváhagyással hozta meg, a jogszabályok alapján járt el. Rózsás Péter András az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében azt írta: számos eredményt ért el az egyetem működőképességének megőrzése és az intézmény fenntartása érdekében végzett egy éves tevékenysége során.
Koltay András, a Médiatanács tagja szerint fontos szempont a szólásszabadság kiterjedt védelme, amelyet a médiajogász a rendszerváltás egyik fontos vívmányának nevezett szombaton a Lakiteleki Népfőiskolán.
Szobrot állítottak Horn Gyula néhai miniszterelnöknek, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) volt elnökének szombaton Marcaliban.
Nyugodtan zajlott le a soroksári Hősök terén a napokkal ezelőtt kocogás közben megygyilkolt nő emlékékére szervezett Jobbikos (kampány)rendezvény.
Az elmúlt három évben megteremtett több mint háromezer bölcsődei helyen felül a következő évben további háromezer gyermekről gondoskodhatnak a bölcsődékben, újabb száz bölcsődét újítanak fel, illetve több száz bölcsődei munkahely létesül.
A választási eljárási törvény módosítását kezdeményezi az LMP annak érdekében, hogy kiszűrjék a választók utaztatását, valamint a levélben történő szavazással kapcsolatos esetleges visszaéléseket.
Kétszáz kerékpárt kap a rendőrségtől az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) – jelentette be az országos rendőrfőkapitány a 100x100 biztonság elnevezésű bűnmegelőzési mintaprogram régiós fórumán szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszalökön.
Több százan vettek részt azon a tüntetésen, amelyet a Hívatlanul elnevezésű Facebook-csoport szervezett Budapesten. A demonstráció résztvevői az új köznevelési törvény eltörlését, a felelősök elbocsátását követelték. Közben a Bunkócska című mozgalmi slágert Seprűcskére írták át, utalva a megmozdulás alapgondolatára, az oktatásban szükséges őszi nagytakarításra.
Fákat rakodó munkagép hajtott keresztül egy asszonyon szombat délben a Zala megyei Lovászi közelében, a nő a helyszínen meghalt - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke.