Kossuth tér 1-3. - A Fidesz törvénybe betonozza saját ígéretszegését
 

Kossuth tér 1-3. - A Fidesz törvénybe betonozza saját ígéretszegését

Előre hozta a parlamenti szezonnyitást a kormány, hogy megszeghesse egyik legfontosabb ígéretét, és kisebb mértékű béremelést adjon a pedagógusoknak, mint amit korábban törvénybe foglaltak. A kormánypártok nem bízzák a véletlenre a dolgot, kétféle módszerel is készülnek, nehogy az ellenzék akadékoskodni tudjon. Hétfőn kiderül az is, hogy még Orbán Viktort sem szabad molinón idézni az Országgyűlésben.

Kovács Áron Kovács Áron

Mit mond a magyar külügy a Tóásó-ügyről?
 

Mit mond a magyar külügy a Tóásó-ügyről?

Mostanra olyan nemzetközi "láthatósága" lett a Bolíviában már több mint négy éve jogellenesen fogva tartott Tóásó Előd ügyének, az úgynevezett terrorista pernek, hogy a bolíviaiak már nem tehetnek meg bármit - mondta a Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkára vasárnap az MTI-nek.

MTI MTI

Előválasztás: Botkának is van javaslata
 

Előválasztás: Botkának is van javaslata

A szegedi polgármester a Mesterházy Attila által nyilvánosságra hozott közvetlen előválasztást támogatja, de csak a kormányfő-jelöltségért rendezne versenyt, az egyéni körzetekben nem.

hvg.hu hvg.hu



Miért írnak annyi rosszat Magyarországról a külföldi lapok?
 

Miért írnak annyi rosszat Magyarországról a külföldi lapok?

Magyarország külföldi megítéléséről, a nagyrészt kedvezőtlen kép kialakulásának okairól tartottak kerekasztal-beszélgetést szombaton Kőszegen, a Tranzit ifjúsági fesztiválon. Az angol nyelvű beszélgetésben Kumin Ferenc a magyar kormány külföldön tapasztalható kedvezőtlen megítélése ellen emelt szót.

MTI MTI



 

"Csak az lehet hiteles antifasiszta, aki hiteles antikommunista is és fordítva"

Nagy veszteségnek nevezte az emberi erőforrások minisztere, hogy a második világháború utáni kitelepítésekkel több százezer német nemzetiségű embert veszített Magyarország. Balog Zoltán szombaton, Berlinben "A haza napja" elnevezésű, emberi jogi témájú rendezvényen mondott beszédet az Európa számos országából elűzött németek szervezetei, valamint a német szövetségi kormány képviselője előtt.

MTI MTI

Jön a tisztogatás az egyetemeken
 

Jön a tisztogatás az egyetemeken

Profiltisztításra van szükség a felsőoktatásban - jelentette ki Klinghammer István felsőoktatási államtitkár szombaton Kőszegen, a Tranzit elnevezésű ifjúsági közéleti fesztiválon.

MTI MTI





Így tették ki a szűrünket a leendő Orbán-vő
 

Így tették ki a szűrünket a leendő Orbán-vő "tanyájáról"

Szíve szerint szűk családi körben ünnepelne Orbán Ráhel leendő anyósa, de a miniszterelnök szerint a fiatalok esküvője társadalmi esemény, rengeteg vendéget várnak szeptember 7-re a Tiborcz-család „tanyájára”. A „tanya” voltaképpen egy hatalmas birtok, szökőkúttal, parkkal, kertésszel. Ha már Orbán Viktor ennyire részletekben gazdagon írta le az esküvő helyszínét, úgy döntöttünk, mi is megnézzük, hol lesz a lagzi, ám beleütköztünk a leendő vőbe.

hvg.hu hvg.hu


Közérdekű adatokat kell kiadnia a hortobágyi génmegőrzőnek
 

Közérdekű adatokat kell kiadnia a hortobágyi génmegőrzőnek

A Debreceni Járásbíróság szombaton kihirdetett ítélete szerint a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft.-nek az ítélet kézbesítésétől számított 15 napon belül közérthető módon közölnie kell a felperessel a jegyzőkönyvek tartalmát, amelyek egy meghatározott időszakban készültek a társaság felügyelőbizottságának ülésein.

MTI MTI

Orbán elárulta, miért szereti Romániát
 

Orbán elárulta, miért szereti Romániát

Többek között azért szereti Romániát Orbán Viktor, mert a területén van Erdély, amely a magyaroké is - hangzott el abban az interjúban, amelyet a kormányfő adott a Digi 24 hírtelevíziónak.

MTI MTI

60 milliót loptak két önkormányzattól, vádat emeltek ellenük
 

60 milliót loptak két önkormányzattól, vádat emeltek ellenük

Csalással, magánokirat-hamisítással és orgazdasággal gyanúsít a rendőrség három embert, akik 2005 és 2010 között 60 millió forinttal károsítottak meg két Pest megyei önkormányzatot. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság majdnem kétéves nyomozás után tett vádemelési javaslatot a Pest Megyei Főügyészségen – közölték szombaton.

MTI MTI