A Jobbik felé fordítja a hajóágyút a Fidesz

Már nem produktív a baloldal további bomlasztása, ezért hamarosan a Jobbikra koncentrál majd a Fidesz kampánya. A kormánypártok nagy erőket mozgósítanak Gyöngyösre, Vona Gábor ellen, illetve a narancssárgát nemzeti színekre cserélő Orbán Viktor lesz a Fidesz legfőbb kampányeleme, aki jóval népszerűbb a pártjánál. Állítólag még a Fidesz vezetését is meglepte, hogy milyen jól állnak a felmérésekben.


Előzetesben Simon Gábor

Simon Gábort a Pesti Központi Kerületi Bíróságon hallgatták ki szerdán, majd a bíróság előzetes letartóztatásáról döntött. Simon minden gyanúsítást tagadott, a közokirat-hamisítási ügyet kifejezett provokációnak tartja – mondta az MSZP volt alelnökének ügyvédje.






Fotó: Felhúzták a Kossuth téren a garzonméretű zászlót

Felhúzták kedden a Kossuth téren felállított 33 méter magas acéltűre azt a méretes magyar zászlót, amely majd a március 15-i nemzeti ünnepen is lobog majd. Az Instagramon közzétett képen már a nemzeti lobogó látható, korábban szürke zászlóval tesztelték a tartórudat, ahogy azt az Urbanista blog megírta. A tesztzászló hétszer négy méteres volt, és a keddi kép tanúsága szerint a nemzeti lobogó sem marad el mögötte méretben.


ÚMP-vezető: Zuschlag nincs itt, és igaz a listás adótartozó hely

Az Új Magyarország Párt kommunikációs vezetője szerint a párt tevékenységében nem vesz részt Zuschlag János, bár korábban a párt egyik szereplője Zuschlaggal egyezetett a párt alapításáról. Racker Béla elismerte, hogy rajta van a NAV adóslistáján.


Az Ab sem segít a villanyoszlopra plakátolókon

Visszautasította az Alkotmánybíróság Karácsony Gergely panaszát, amit a villanyoszlopokon elhelyezett plakátok tilalma ellen nyújtott be. A döntés megosztotta a testületet, a többség szerint nincs semmi alapja a panasznak, de az Ab elnöke szerint igenis felmerül, hogy alkotmányellenes a szabály.









Rázuhant egy férfi a Gerbeaud-ház üvegtetejére

Egy spanyol állampolgárságú férfi tisztázatlan körülmények között ráesett a patinás ház rendezvénytermének üvegtetejére szombat hajnalban. A rendőrök rongálás miatt nyomoznak, az életveszélyesen sérült férfit nem tudták kihallgatni.



Választás 2014: 19 órától jöhetnek az exit pollok

Az országgyűlési választás estéjén az exit poll közvélemény-kutatások eredményét már 19 órától nyilvánosságra lehet hozni, a választási irodák azonban csak azután tehetik közzé a választás előzetes tájékoztató adatait, hogy a szavazás valamennyi szavazóhelyiségben lezárult – döntött a Nemzeti Választási Bizottság.