Fotó: így néz ki most Dávid Ibolya egykori MDF-elnök

A korábban megszokottnál hosszabb hajjal, élénk színű blézerben és napszemüvegben jelent meg a Pesti Központi Kerületi Bíróságon hétfőn Dávid Ibolya. Az egykori MDF-elnököt és igazságügyi minisztert egyebek mellett kényszerítéssel vádolja az ügyészség párttársával, Herényi Károllyal együtt. A Pesti Központi Kerületi Bíróság két éve az alapeljárásban első fokon, nem jogerősen mind a négy vádlottat felmentette a vádak alól jobbára bűncselekmény hiányában. Tavaly januárban azonban a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék hatályon kívül helyezte a korábbi döntést az ügy több vádlottja esetében.


"A halott gyermekek emlékének ápolása helyett az élő gyermekek egészségére" gondol a Jobbik

Volner János szerint a Jobbik, ha kormányra kerül, egészen átalakítja Magyarországot. Felszámolnák a korrupciót, és állami tőkealapot hoznának létre a nemzetgazdaságilag fontos cégek finanszírozására. Megszüntetnék a romaintegrációt és az áfacsalást. A Holokauszt Emlékközpont fejlesztésére szánt pénzt gyermekgyógyászatra fordítanák. "A halott gyermekek emlékének ápolása helyett az élő gyermekek egészségének megőrzésére fordítanánk ezeket az összegeket" – mondta a párt frakcióvezető-helyettese.


Harckocsiaknát találtak Nagybajomban

Összesen harminc házat ürítenek ki a Somogy megyei Nagybajomban, mert harckocsiaknát találtak a község egyik utcájában – közölték a tűzszerészektől.



Jelentse fel a bizniszpártokat!

A parlamenti pártokon kívül 14 jelölőszervezet tudott országos listát állítani az április 6-i választásokra. Ez a korábbiakhoz képest egyszerűbb feladat volt, teljesítését pedig a rendszer az eddigiekhez képest jóval bőkezűbben honorálja. A hvg.hu az olvasók segítségét kéri, hogy "ne legyenek bizniszpártok". A cikk végén rögtön szavazhat is egyet.




Videókkal támad a baloldali depressziókampány

Kisemmizett, arcát takaró vállalkozó és gazda, ötmilliót bukó magán-nyugdíjpénztári tag, Berlinbe emigrált fiatal nő és a tönkretett oktatás miatt panaszkodó nyugdíjas pedagógus szerepelnek azokon a videókon, amiket a baloldali pártok összefogása készített, bemutatva a jelenlegi kormány veszteseinek archetípusait. Van egy visszatérő szereplő is.


Simon Gábort őrizetbe vette az ügyészség

Hamis útlevelet szerzett Simon Gábor, és azzal egy magyar bankszámlát nyitott a Központi Nyomozó Főügyészség hétfői közleménye szerint, ezért újabb bűncselekményekkel gyanúsították meg a volt MSZP-s képviselőt, és kihallgatását követően őrizetbe vették. Az Index úgy tudja, hogy Simon bissau-guineai állampolgárként szerepel a dokumentumban.


Elmossa-e az eső március 15-ét?

A jelenlegi számítások alapján a hétvégén feltámadó széllel és záporokkal hidegfront éri el térségünket - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn honlapján, hozzátéve: a front pontos érkezése, s hogy mennyire befolyásolja az ünnepi rendezvények alatt az időjárást még bizonytalan, ezért a meteorológiai szolgálat előrejelzői számára kiemelt feladat lesz a prognózisok frissítése a következő napokban.




A falu, ahol egyre többen élnek

A Zalaegerszeg melletti Nagypáliban a megújuló energia használata már nem alternatív lehetőség, hanem első számú megoldás. Határában energiafűz-ültetvény, központjában napkövető napelem, lassan pedig már a gáz is háztáji lesz. A település öles léptekkel halad a teljes önellátás, illetve az energiatúltermelés felé. Ettől nem függetlenül, Nagypáli azon kevés hazai falvak közé tartozik, ahol nőtt népesség, méghozzá a duplájára.


"Teljesen mindegy, mit ígér a baloldal"

A Fidesz szóvivője szerint teljesen mindegy, mit ígér a baloldali összefogás, mert az emberek emlékeznek rá, hogy 2002 és 2010 között mit ígértek nekik a baloldal politikusai, és ezzel szemben mi történt.


Fidesz: mindenki ellenőrizze le a számlakivonatát

Márciusban lép hatályba a pénzügyi rezsicsökkentés több intézkedése, így például a készpénzfelvételi limit új szabályozása és a törvényt sértő bankok szigorúbb bírságolásának lehetősége – közölte a Fidesz szóvivője.