Gyanús, hogy Mesterházy "falazik" a Simon-ügyben Rubovszky szerint

Az Országgyűlés mentelmi bizottságának álláspontja szerint az a gyanú merül fel, hogy Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője "falaz" a Simon-ügyben. Erről Rubovszky György, a bizottság KDNP-s elnöke beszélt hétfőn Budapesten újságíróknak a testület zárt ülése után.








Előzetesben a bekölcei gyilkosság gyanúsítottja

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a férfit, aki a gyanú szerint meggyilkolt egy embert a múlt héten Bekölcén, áldozata testét pedig egy kútba dobta - értesült a HavariaPress.


Útfelújításokba kezd a BKK

Március közepétől fővárosi útfelújításokba kezd a Budapesti Közlekedési Központ, így például megújul a Jászberényi út és a Grassalkovich út egy-egy szakasza, az Ócsai úton a MÁV-vágányok feletti és a Gyáli-patakon átívelő közúti és gyalogoshíd, valamint tíz kerületben a kereszt- és a hosszirányú kopott útburkolati jelek





Halálra gázolt valakit reggel a szegedi vonat

Halálra gázolt egy embert egy vonat Kiskundorozsma és Szeged között hétfőn reggel, emiatt a Budapest–Cegléd–Szeged vasútvonalon akár félórás késésekre is számítani lehet – közölte a Mávinform.



Túladagolás a balatoni fesztiválon: vádat emeltek a díler ellen

A Somogy Megyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerrel elkövetett drogkereskedelem miatt emelt vádat egy 21 éves férfi ellen. A díler egy balatoni fesztiválon árulta a kábítószert külföldieknek, akik közül az egyik fogyasztó meghalt. Alighanem ez a Balaton Soundon történt eset.


Személyes egyeztetésre várja a miniszterelnök-jelölteket a HÖOK

Párbeszédet kezdeményez az országos listát állító pártokkal a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK), amely személyes egyeztetésre hívja a miniszterelnök-jelölteket, hogy közösen gondolkozzanak az egyetemek és főiskolák, valamint a magyar ifjúság jövőjéről.


Lopásért kapták el, minden mást is beismert

Több, általa korábban elkövetett bűnügyeket, köztük évekkel ezelőtti bűncselekményeket is bevallott a helyi körzeti megbízottnak egy lopáson tetten ért férfi Gyermelyen.


Százezres pluszpénzeket osztott a BKV még tavaly is

Az állami menedzserpótlékok évekkel ezelőtti megszüntetése ellenére a fővárosi BKV-nál a közelmúltig magas fizetés és sok százezer forintos pluszpénz is járt a kiemelt szakszervezeti vezetőknek – közölte a Magyar Nemzet.