112 fegyvert vettek el, 35 gyanús levelet találtak a Parlamentben

Az Országgyűlési Őrség felkészült a rend helyreállítására és fenntartására a törvényhozás működésének megzavarása esetén, de az ülésteremben nem volt szükség beavatkozásra – mondta Tóth László, a tavaly január óta működő Országgyűlési Őrség parancsnoka az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának csütörtöki ülésén.


Kérdőívvel faggatná ki külföldi pénzükről a képviselőket a Jobbik

A Jobbik azt kéri az összes országgyűlési képviselőtől, hogy nyilatkozzon, rendelkezik-e a vagyonnyilatkozatában fel nem tüntetett külföldi vagyonelemmel. Vona Gábor pártelnök-frakcióvezető csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, az erről szóló kérdőíveket még csütörtökön eljuttatják a többi parlamenti pártnak, választ egy héten belül szeretnének.




Rendőrök keltették fel az autóülésben alvó gyújtogatót

Betört egy faházba, majd tüzet gyújtott az épület egyik helyiségben egy férfi Szarvason. A ház teljesen leégett, a gyanúsítottat pedig egy szomszédos telken álló autóban találták meg. A kocsi bal első ülésén aludt, a rendőrök ébresztették fel.



A parlamentben is vizsgáltatnák Simon titkos pénzét

A KDNP-s Rubovszky György kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kérje fel a mentelmi bizottságot: folytasson le vizsgálatot Simon Gábor "országgyűlési képviselőként tett vagyonnyilatkozatával és vagyonosodásával összefüggő egyes kérdések egyértelmű tisztázása érdekében". A politikus keresné a lehetőséget a volt szocialista képviselő javadalmazásának jogi úton történő visszakövetelésére is.



Mesterházy: a kormány átírja a történelmet

A baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltje szerint különös jelentőséget ad Budapest nyilas uralom alóli felszabadulása évfordulójának az, hogy "az Orbán-kormány kísérletet tesz a történelem átírására napi politikai érdekeinek megfelelően". Mesterházy Attila az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében írta ezt.







Simon Gábor lemondott

Megszűnt Simon Gábor volt szocialista politikus képviselői mandátuma, miután csütörtökön megérkezett lemondó levele az Országgyűlés elnökéhez – közölte a Ház sajtófőnöke.


„Ne csak sokan legyünk, hanem elegen is” – Kövér László Karcagon

„Lehet ezt cizellálni, de a lényeg, hogy mindenki rosszul fog járni, ha nyernek” – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerda este egy karcagi fórumon a baloldal esetleges választási győzelméről. Mióta a fideszes politikus 2002-ben az elhíresült köteles beszédét tartotta, nyilvános fellépései röviddel a választások előtt jelentős eseménynek számítanak. A házelnök szerint, aki rabságban született, az 40 évig nem léphet az ígéret földjére, utalva ezzel arra, hogy még mindig nem ért véget a rendszerváltás.


Csontsoványra fogyott, kórházba vitték a börtönből Stadler Józsefet

Egyre súlyosabb betegségekkel küzd Stadler József, akit az elmúlt pár hónapban kétszer is el kellett vinni a börtönből egy fővárosi kórházba. Legutóbb február elején látták az egészségügyi intézményben a milliárdossá lett juhászt, aki az elmúlt időszakot a tököli rabkórházban töltötte – írja a Blikk.