Februártól két helyen szabják ki a közúti bírságot

Eddig a közigazgatási bírsággal sújtandó közlekedési szabályszegésekért a bírságot az ország egész területén a Vas megyei rendőrfőkapitány szabta ki, február 1-jétől a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrfőkapitányt is felhatalmazták erre.



Kitörölhették Bajnai kommentjét Orbán Facebook-oldaláról

Bajnai Gordon a Facebookon kommentálta Orbán "győzelmi jelentést adó videóját", ám közleményük szerint a posztot cenzúrázta Orbán Viktor, "vagy azok, akik a nevében facebookoznak". Az oldal szerkesztője később azt közölte: nem törölték a kommentet, hanem az "fennakadt a spam- és trollszűrőn".


Megöltek egy 82 éves asszonyt Ózdon

Az ózdi családi házában öccse talált rá a vérbe fagyott B. Sándornéra péntek délelőtt. A 82 éves egyedül élő özvegyasszony súlyos beteg volt – tudta meg a hvg.hu miskolci tudósítója.


Videó: Némethné portáján celluxoztak Paks miatt

Az Együtt-PM képviselője és aktivistái a fejlesztési minisztérium bejáratában követeltek népszavazást a paksi bővítésről. Néhány óra tanakodás után végül mintegy harminc készenléti rendőr ártalmatlanította és elcipelte a behatolókat. Videó.



Bajnaiék az utcára mennek vasárnap

Az ellenzéki Összefogás pártjai tüntetést szerveznek február 2-ára, vasárnapra annak érdekében, hogy a paksi atomerőmű bővítéséről népszavazás döntsön. Az eseményen többek között felszólal Gyurcsány Ferenc, Fodor Gábor és Bajnai Gordon is.



McCain Budapesten: "aggályok merültek fel, és néhány aggály súlyos"

John McCain amerikai szenátor pénteken találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel és ellenzéki politikusokkal, akiket biztosított arról, hogy az Egyesült Államok elkötelezett szövetségese és barátja marad Magyarországnak – erről maga a szenátor számolt be a belvárosi Bank Centerben tartott sajtótájékoztatón. McCain azt mondta, az NSA-lehallgatás ügye nem merült fel Orbán Viktorral tartott megbeszélésén, "mert a miniszterelnök ugyanúgy gondolkodik, mint mi".


Orbánnak sűrű napja van

Köszönetét és elismerését fejezte ki John McCain amerikai szenátor Orbán Viktor miniszterelnöknek Magyarország és az Egyesült Államok biztonságpolitikai és katonai együttműködéséért - közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője. McCain Mesterházy Attila MSZP-elnökkel is találkozott.




Minősített adatokat is kaphatott Vizoviczki László

Újabb cselekményekkel gyanúsította meg az ügyészség a Vizoviczki Lászlót és több magas beosztású rendőri vezetőt érintő korrupciós ügyben érintetteket. Ezek tárgya túlnyomórészt titoksértés, amelyek lényege, hogy "a rendőr terheltek – jelentős bűnügyi érdekeket sértve – minősített adatokat tartalmazó rendőrségi iratokat tettek hozzáférhetővé V. L. számára" – közölte Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője pénteken.




Csak egy robogót vett, és a végén rabosították

Egy dombóvári nőt alaptalanul gyanúsított meg a szekszárdi nyomozó ügyészség egy nem mindennapi ügyben, melyben szinte az összes érintett hibázott. Az egész egy kismotorvásárlással indult, az üzletben az eladó nem volt fair, és nem akarta visszatéríteni a tönkrement, újként eladott robogó árát. De ha valaki nem igazodik el a jogérvényesítés útvesztőiben, akkor könnyen a vádlottak padján találhatja magát. Szerencsére ilyen esetet ritkán dob a gép, és a cikkünkben szereplő nő kártérítést is kapott.



Rogán autós üldözésről tudósított – videó

Máris megrongálták a nemrég elkészült Ferenciek terét egy autós üldözés során – jelentette a rendőrség által lezárt területről Rogán Antal V. kerületi polgármester. Az üldözött autó rossz irányból kanyarodott be a térre, és a kilyukadt tartályából kifolyt az olaj az új burkolatra, Rogán szerint még nem tudják, le lehet-e tisztítani, vagy akár cserélni kell a burkolatot.



Előállították az Együtt-PM aktivistáit

A rendőrség szerint súlyosan megzavarták a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium működését az Együtt-PM aktivistái, akik a paksi atomerőmű tervezett bővítése ellen tiltakoztak. A rendőrök egyenként a bejárat előtt várakozó rendőrségi járművekbe cipelték a tüntetőket, akik passzív ellenállást tanúsítottak. Tíz aktivistát előállítottak, ügyükben gyorsított eljárást folytatnak le.