Június közepén nyithat a bonyhádi fürdő
 

Június közepén nyithat a bonyhádi fürdő

A tervezett május eleje helyett június közepén nyit ki a tavaly elkészült bonyhádi meleg vizes fürdő. A nyitásra az ígéretek szerint átalakítják a 410 millió forintos költségvetéssel, döntően önkormányzati forrásból épített fürdő vízkezelési technológiáját.

MTI MTI


Vandálok jártak a váci zsidó temetőben
 

Vandálok jártak a váci zsidó temetőben

Ismeretlenek rasszista szöveget fújtak a váci zsinagóga falára, majd néhány nappal ezelőtt a hitközség temetőjének síremlékeiben tettek kárt – erősítette meg a Váci Napló Online hírét a rendőrség csütörtökön.

MTI MTI



A komondoros Balogh Józsefnek és Wittner Máriának sincs érettségije
 

A komondoros Balogh Józsefnek és Wittner Máriának sincs érettségije

Balla Gergő, Balogh József, Wittner Mária, Hirt Ferenc, Zagyva György, Pócs János – az Eduline.hu olyan országgyűlési képviselőket gyűjtött össze, akik érettségi nélkül szereztek mandátumot 2010-ben. Többségük szakiskolai végzettségének megfelelő munkakörben dolgozott a parlamenti munka előtt.

hvg.hu hvg.hu




Autómatricás cég tulajdonosát ítélték el Debrecenben
 

Autómatricás cég tulajdonosát ítélték el Debrecenben

Első fokon három és fél év börtönre ítélte csütörtökön a Debreceni Járásbíróság azt a férfit, aki több mint száz autótulajdonost károsított meg. A járművükre helyezendő reklámok óvadékaként elkért pénzt tette zsebre, üzletszerűen elkövetett csalás és a számviteli rend megsértéséért ítélte el a bíróság.

MTI MTI



Origo: sántít az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról szóló interjú
 

Origo: sántít az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról szóló interjú

Több pontatlanság is szerepel abban az interjúban, amely szerint szocialista politikusok szivárogtatták ki Gyurcsány Ferenc őszödi beszédét – írja az Origo. A kiszivárogtatás állítólagos tanúja, Szabó Bálint a Heti Válasznak egy olyan lakásról beszélt, ahonnan a tulajdonosa már 2004-ben elköltözött, és az általa emlegetett kutya sem élt már akkor.

hvg.hu hvg.hu


Kiszedik a horvát aknákat a magyar földből
 

Kiszedik a horvát aknákat a magyar földből

Június elején megkezdődik a horvát-magyar határ magyarországi oldalának aknamentesítése – az erről szóló megállapodást a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság és a kivitelező horvát cég képviselői írták alá csütörtökön, Mohácson.

MTI MTI

Áder János a horgászok nagykövete lett
 

Áder János a horgászok nagykövete lett

A Horgászat Nagykövete díjat adományozta Áder Jánosnak a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) a Velencei-tavi kirendeltségén rendezett csütörtöki villám horgászversenyen, amelyen elindult a köztársasági elnök.

MTI MTI

Jövő tavasszal indulhat az 1-es villamos meghosszabbítása
 

Jövő tavasszal indulhat az 1-es villamos meghosszabbítása

Nyílt közbeszerzési eljárást írt ki Budapesti Közlekedési Központ a fővárosi 1-es villamosvonal újabb részének felújítására valamint meghosszabbítására. Ebben az eljárásban a Puskás Ferenc Stadion és a Közvágóhíd közötti szakasz részleges felújítására, valamint a Közvágóhíd és a Fehérvári út között új szakasz megépítésére lehet pályázni.

hvg.hu hvg.hu



Soproni falomlás: nincs hír a megsérült óvodásokról
 

Soproni falomlás: nincs hír a megsérült óvodásokról

A szülők kérésére nem ad ki információt az óvodai falomlásban megsérült két gyerek állapotáról a Soproni Erzsébet Oktató Kórház. Név nélkül mindössze annyit közöltek csütörtök délután, hogy "az ügyben hatósági vizsgálat folyik, amelyről a későbbiekben az illetékes hatóság tájékoztat".

MTI MTI