Mesterházy elmondta, mivel készülnek Orbán ellen
Személyes és az internetes, közösségi kommunikációra építjük a kampányunkat, mivel nincs akkora médiafelületünk, mint a Fidesznek - mondta Mesterházy Attila, a párt elnöke pénteken Székesfehérváron.
Személyes és az internetes, közösségi kommunikációra építjük a kampányunkat, mivel nincs akkora médiafelületünk, mint a Fidesznek - mondta Mesterházy Attila, a párt elnöke pénteken Székesfehérváron.
MTI
Kijavította a szolgáltató a hibát és visszakapcsolták a gázszolgáltatást a dunaújvárosi lakásokban - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője péntek este.
MTI
Letöltendő szabadságvesztésre számíthat az a 24 éves férfit, aki brutálisan megvert egy utast december 6-án a szegedi 2-es villamoson – írta a Délmagyarország. Garázdaság miatt korábban egy év felfüggesztett börtönt kapott, amelynek próbaideje november 20-án járt le. A többszörösen büntetett előéletű verekedő előzetesben van.
hvg.hu
Átutalták a magán- és alapítványi iskoláknak is a pedagógusok novemberi bérét - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkársága pénteken.
MTI
MTI
hvg.hu
Felmentette az II-III. kerületi Bíróság Nagy Navarro Balázst, az MTVA volt munkatársát abban az eljárásban, melyet az egykori munkáltató magánvádlóként indított ellene, rágalmazással, valamint becsületsértéssel vádolva meg őt.
hvg.hu
Egy Miske közelében történt országúti rablást elkövető testvérpárt 15-15 év fegyházbüntetésre, harmadik társukat 6 év börtönbüntetésre ítélte nem jogerősen a Kalocsai Járásbíróság - tájékoztatta a Kecskeméti Törvényszék szóvivője pénteken.
MTI
Hétfőn 9 órától ismét a régi helyen, a Kígyó utca torkolatánál állnak meg a téren a Buda felé közlekedő buszok a Ferenciék terén – közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken.
MTI
Két sikeres rezsicsökkentés után érdemes megnézni a harmadikat is, a frakcióvezető úr már dolgozik rajta - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz pártalapítványának pénteki rendezvényén. A miniszterelnök hosszas sorolta, milyen küzdelmeket vívott meg a kormány és az ország - többek között az európai bürokratákkal, bankokkal, multikkal szembeni harcot, de ide sorolta a dunai árvíz megfutamítását is. Szerinte volt értelme ezeknek a küzdelmeknek, a sikerek már a hétköznapokban is érzékelhetőek.
hvg.hu
Nemrég leváltották a rijádi magyar konzult, amelyre ugyan hivatalos magyarázat nincs, de tény, hogy előtte megugrott a helyi magyar konzulátuson kiadott, a schengeni határon belülre szóló vízumok száma - írja az Átlátszó.hu.
hvg.hu
Átadják a forgalomnak a fővárosi 1-es villamos pályájának eddig felújított részét hétvégén. Vasárnap reggeltől már a Közvágóhíd és az Árpád híd között járnak majd a szerelvények, és az Árpád hídnál kell pótlóbuszra szállniuk azoknak, akik Óbudára utaznak. A Lehel utcai ideiglenes végállomást elbontják. Az autósok is változásokra számíthatnak.
hvg.hu
Több száz lakásban zárta el a szolgáltató a gázt Dunaújvárosban, ameddig kiderítik, melyik házban szivárog a gáz - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője pénteken.
MTI
Az Aranykéz utcában másfél évtizede felrobbantott Boros Józsefnek a nem sokkal halála előtt, 1997-ben a rendőrségen tett videovallomását mutatták be a P. Tamás és társai ellen Prisztás József 1996-ban történt megölése miatt indult büntetőperben a Fővárosi Törvényszéken pénteken.
MTI
Vegyes vélemények jelentek meg a régi rendőri vezetés egyik ismert alakjának, Kiss Ernő dandártábornoknak őrizetbe vételével, majd előzetes letartóztatásával kapcsolatban az egykori parancsnok kollégáitól a Facebookon. Van olyan, aki szerint Kiss esete rossz fényt vet a testületre, más úgy gondolja, sajnálni kell, amiért az alkohol rossz útra vitte.
Cs. B.
Elfogták csütörtökön azt a férfit, aki a gyanú szerint két alkalommal követett el nemi erőszakot Esztergomban - közölte a kemma.hu Komárom-Esztergom megyei híroldal.
unknown
Halálra szurkált egy férfit egy 42 éves nő Ráckevén – közölte a rendőrség pénteken.
MTI
Másfél hónap alatt 97 ezer aláírást gyűjtött össze az egykulcsos adórendszer ellen az Együtt-PM - jelentette be Bajnai Gordon, a szövetség vezetője pénteken Budapesten.
MTI
Győr városától 4,4 milliárd forint adósságot vállal át a kormány. A konszolidáció második üteme Győr-Moson-Sopron megyét 12 milliárd forinttal érinti. A folyamatot március 1-jéig kell lezárni - közölte Németh Lászlóné a nemzeti fejlesztési miniszter győri tájékoztatóján pénteken.
MTI
Az elmúlt évek legjelentősebb kínálatbővítéseivel lép hatályba az új vasúti menetrend december 15-én - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), illetve a MÁV-Start Zrt. az MTI-vel.
MTI
A debreceni nyomozók a Terrorelhárítási Központ műveleti egységével közösen Sajóbábonyban és Edelényben fogtak el két sajóbábonyi férfit, aki 80-90 éves embereket csaptak be és loptak meg Debrecenben – közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken.
MTI
Otthonról való eltűnése utáni ötödik napon előkerült az autista Hídvégi Orsolya, akinek édesanyja a nyilvánossághoz fordult, mert attól tartott, hogy lányát „barátai” külföldre viszik, hogy ott esetleg kihasználva betegségét prostiként futtassák. Hogy a lány hol és kikkel volt, nem tudni, mivel nem meri elmesélni a vele történteket.
hvg.hu