Tetőket is feltépett a vihar Budapesten

Több mint negyven esethez riasztották pénteken délutánig a tűzoltókat a fővárosban az erős szél okozta károk miatt - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.


Létrejött a gigaszakszervezet

Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ), a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) integrációjával Magyarország legnagyobb – mintegy 250 ezer taggal rendelkező – érdekvédelmi szervezete jön létre, amelynek célja a hatékonyabb munkavállalói érdekképviselet – hangsúlyozták a Magyar Szakszervezeti Szövetség pénteki alapító kongresszusán az egyesülő konföderációk vezetői.



Megijedtek a Tisza-tó vize miatt, szóltak a miniszternek

A Tisza-tó vízszintjét szabályozó új kormányhatározat előkészítéséhez érdekegyeztető munkacsoport létrehozását javasolta a vidékfejlesztési miniszter pénteken Abádszalókon, a témáról tartott kerekasztal-beszélgetésen.


Kocsis Máté: nem gyűjtött elég drogos tűt a Kék Pont

Józsefváros nem mondott le a droghasználók helyzetének rendezéséről, mindössze a lakosság érdekeit érvényesíti és új partnerekkel folytatja a munkát - jelentette ki Kocsis Máté, a VIII. kerület polgármestere egy pénteki sajtóbeszélgetésen.


Orbán részvétét nyilvánította Mandela családjának

Nelson Mandela demokráciáért folytatott küzdelme inspirációt jelentett a kommunista diktatúra évei alatt csakúgy, mint az átmenet időszakában, amikor "leraktuk a magyar demokrácia alapjait" - írta Orbán Viktor miniszterelnök nyilatkozatában, melyet Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője tett közzé.



A Rákóczi téri metróállomást is engedélyezték

Megkapta a használatbavételi engedélyt a 4-es metró Rákóczi téri állomása, ez már a negyedik elkészült megálló az új metróvonalon - közölte a Főpolgármesteri Hivatal, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a DBR Metró Projekt Igazgatóság pénteken az MTI-vel.


Újra hajóznának a Dunakanyar falvai

A jelenleg társadalmi egyeztetés alatt álló Nemzeti Közlekedési Stratégiában rögzíti a jövőre vonatkozó közlekedéspolitikai elképzeléseit a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), a közlekedési módokkal foglalkozó vitaanyag tartalmazza a vízi közlekedés fejlesztési lehetőségeinek vizsgálatát is.






Sínen van az új FLIRT motorvonat

Felavatták a Sopron–Szombathely–Szentgotthárd-vasútvonal korszerűsítése keretében átadott első FLIRT motorvonatot pénteken Sopronban.




Xaver már végigsöpört Csehországon is

Több tízezer háztartás maradt áram nélkül Csehországban, miután a Xaver orkán péntekre virradóra végigsöpört az országon. A sűrű havazás, illetve az eső és a sok helyen a jeges utakra dőlt fák súlyos közlekedési gondokat okoztak országszerte.


Leállították a Libegőt

Az erős szél miatt nem szállít utasokat a Libegő – írják a BKK Facebook-oldalán. Budapesten délelőtt támadt fel a szél. A fővárosban is elsőfokú, citromsárga riasztás van érvényben, mert a széllökések sebessége akár 70 kilométer/órát is meghaladhatja. A tömegközlekedésben más fennakadásról egyelőre nincs hír.