Tömegbaleset volt Soroksáron
Egy furgon és három személygépkocsi rohant egymásnak a XXIII. kerületben, az Ócsai úti felüljárón. A balesetben négyen sérültek, ketten súlyosan.
Egy furgon és három személygépkocsi rohant egymásnak a XXIII. kerületben, az Ócsai úti felüljárón. A balesetben négyen sérültek, ketten súlyosan.
HavariaPress
HavariaPress
MTI
Ideiglenes forgalomkorlátozás lép életbe Budapest V. kerületében december 5-én csütörtökön.
hvg.hu
Akár óránként 140 kilométeres széllökéseket is hozhat a Xaver orkán Észak-Németország partvidéki és tengerparti területeire – figyelmeztetnek a szakemberek.
MTI
A Fidesz szerint a Demokratikus Koalíciót (DK) vezető Gyurcsány Ferenc és a "bukott baloldal" ahogyan 2004-ben, úgy ma is gyűlöletkampányt folytat a külhoni magyarok ellen, és "ugyanúgy hazudozik, ahogy régen".
MTI
Az MTK Sportegyesület és az NB I-es focicsapatot működtető cég rövidesen egyesülhet, ami látványos ingatlanbizniszre teremt lehetőséget.
HVG
Műszaki hiba miatt 45-50 perces késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vonalon szerda délután - közölte a Mávinform.
MTI
A Debreceni Járásbíróság kedden előzetes letartóztatásba helyezte azt a férfit, aki a gyanú szerint szombat éjszaka halálra késelte volt élettársát a nő debreceni lakásán – közölte a rendőrség.
MTI
Teljesítette a gazdaságélénkítéssel, illetve munkahelyteremtéssel kapcsolatos tervezési feladatokat Érd, így a megyei jogú várostól a tavalyi 8,4 milliárd után a fennmaradó 3,5 milliárd forintnyi adósságot is átvállalja az állam - jelentette be Semjén Zsolt a Pest megyei településen tartott szerdai sajtótájékoztatóján.
MTI
Bejött egy medve Magyarországra Hercegszántónál, aztán a magyar határőrség határozott fellépésének köszönhetően visszaszaladt Szerbiába.
hvg.hu
Ismét kiírta a trolibusztendert a Budapesti Közlekedési Központ, miután a júniusi tender mindkét pályázó érvénytelen ajánlata miatt eredménytelenül zárult. A járműgyártók ajánlatait január 20-ig várják. Eredményes eljárás után a szerződéskötés 2014 tavaszán lehetséges – közölték szerdán.
MTI
Műszaki hiba miatt jelentős késésekre kell számítani a Budapest-Kunszentmiklós-Tass-Kelebia vasútvonalon - közölte a Mávinform szerdán az MTI-vel.
MTI
Kigyulladt egy lakóház a Hajdú-Bihar megyei Zsákán szerda délelőtt, a házban tartózkodó négy embernek sikerült épségben kijutnia a lángok közül - közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
MTI
Nem csak Budapesten kell fokozottan figyelni a köd miatt, szerdára hat megyére adott ki elsőfokú, azaz citromsárga riasztást az OMSZ: rossz látási viszonyokra kell számítani Baranyában, Bács-Kiskunban, Csongrádban, Békésben, Jász-Nagykun-Szolnok megyében, valamint Nógrádban.
MTI
MTI
hvg.hu
Az Országgyűlésről szóló törvénybe éppen a szocialisták javaslatára került be az a passzus, ami alapján a Fidesz szerint nem lehet kivizsgálni Horváth András volt NAV-munkatárs állításait – mondta Gulyás Gergely. Szerinte két kizáró oka is van annak, hogy parlamenti vizsgálóbizottság jöjjön létre NAV-ügyben.
MTI
MTI
hvg.hu
Egyik ismerőse ölte meg egy késsel a gyanú szerint azt az idős nőt, akinek kedden találták meg a holttestét pécsi otthonában.
MTI
Akadozik a távfűtés kedd este óta Szombathely északi részén, a Derkovits-lakótelepen. A szolgáltatás átmenetileg szünetelt egy bölcsődében és egy óvodában is, a fűtés kimaradása hétszáz embert érintett – erősítette meg a Szombathelyi Távhőszolgáltató ügyfélszolgálatának vezetője szerdán.
MTI
Elfogtak és őrizetbe vettek a hódmezővásárhelyi rendőrök egy férfit, aki a gyanú szerint sírokat rongált meg a mindszenti temetőben, és pénzt csalt ki emberektől, akiknek olcsó tűzifát ígért.
MTI
Újra összejött 24 évvel fiatalabb barátnőjével Schmuck Andor, a Magyar Szociáldemokraták Pártja elnöke.
hvg.hu
Rendben van-e, hogy a parlamenti büfében lehet alkoholt venni? Befolyásolja-e ez a képviselők munkáját? Videós stábunk erről kérdezte a képviselőket.
Kazimir Annamari
A korábbi közvetett tulajdonosnak 15 napon belül ki kell ürítenie a Virág Cukrászda és a Kis Virág ingatlanjait.
MTI