Éjjel újra lett áram félezer vasinál
Ismét van áram a Vas megyei Egyházasrádócon, ahol hétfő este vezetékszakadás miatt 550 fogyasztó maradt átmenetileg szolgáltatás nélkül - közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője kedd reggel.
Ismét van áram a Vas megyei Egyházasrádócon, ahol hétfő este vezetékszakadás miatt 550 fogyasztó maradt átmenetileg szolgáltatás nélkül - közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője kedd reggel.
MTI
Elfogták a nyíregyházi rendőrök azt a két férfit, akik brutálisan megvertek egy 92 éves asszonyt Tiszagyulaházán.
hvg.hu
Bíróság elé állhat az a bugaci férfi, aki azért tört össze egy zenegépet, mert az szerinte túl halkan szólt - közölte a Bács-Kiskun megyei rendőrség.
hvg.hu
Kőbánya-Kispestnél elromlott a vasúti biztosítóberendezés, Gödöllő közelében pedig egy sínszál tört el, emiatt késésekre számíthatnak a vonattal utazók.
HavariaPress
Meghalt a kórházban az a kerékpáros, akit egy teherautó gázolt el hétfőn Komáromban, miután nekitekert a pótkocsijának.
HavariaPress
Úttesten fekvő emberen hajtott keresztül egy autós a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Jánkmajtison. Az elgázolt férfi meghalt.
HavariaPress
Elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki kedd reggel az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) több dunántúli területre is az erős szél miatt.
hvg.hu
Figyelem, a következő hír sokak érzékenységét sértheti! A rendőrség elfogta a bestiális szigetszentmiklósi szülőket, akik verték, erőszakolták, férgekkel és széklettel etették két fiukat és lányukat.
hvg.hu
Idén is az Eötvös Loránd Tudományegyetem végzett a HVG felsőoktatási rangsorának élén. A karok versenyében a bölcsészettudományi, orvostudományi és gazdasági karok vezetnek.
hvg.hu
Füstmérgezés gyanújával szállítottak egy nőt kórházba, miután tűz keletkezett egy V. kerületi Falk Miksa utcai lakásban kedd reggel - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
MTI
A havazás szinte mindenhol elállt, az utak járhatók, csak a magasabban fekvő területeken fordulhatnak elő síkosabb útszakaszok.
MTI
A rendőrség és a titkosszolgálatok közt félúton, valódi külső kontroll nélkül végzi titkos tevékenységét a Terrorelhárítási Központ. Bár nem verik nagydobra, a bűnözők elfogásán és Orbán Viktor védelmén kívül a TEK-nek joga van például telefont lehallgatni vagy lakásokba behatolni. Az Alkotmánybíróság a múlt héten úgy találta, a szabályozás nem szorul korrekcióra, elég, ha a miniszter megindokolja, miért ad engedélyt ilyesmire, őt majd a parlamenti bizottság ellenőrzi. De a gyakorlatban ez nem működik. Már csak magyar Snowden kerestetik: a hvg.hu mindenesetre kikért adatokat a TEK-nek kiadott minisztériumi engedélyek számáról.
Kovács Áron
Az előzetes napirendtől eltérve egy nappal később, a mai ülésnapon fogadhatja el az Országgyűlés a 2014-es költségvetés kiadásait és bevételeit.
MTI
A hó még kedden is esegethet, de a jelenlegi kilátások szerint két nap szünet következik: unalmas, felhős, hideg, csapadéktalan idővel. Más források szerint a nap nyújthat némi vigasztalást a hidegért.
hvg.hu
A köztévé híradója szerint egy férfi azt állítja, hogy ő az egyik szereplője a szombaton nyilvánosságra hozott kislétai videónak, és 10 ezer forintot kapott azért, hogy a kamera előtt azt mondja, pénzért toboroztak közmunkásokat egy Bajnai Gordon elleni tüntetésre. A videó állítólagos készítője viszont kijelentette, nem fizetett a felvételért, az Együtt-PM szövetség pedig azt közölte, nyilvánosságra hozza a vágatlan felvételt.
MTI
Ötszázötven fogyasztó maradt áram nélkül hétfő este a Vas megyei Egyházasrádócon, egy középfeszültségű elektromos vezeték szakadt el a több mint 1200 lakosú településen Egyházasrádócon - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője.
MTI
Bruttó kétmillió forint jutalmat ajánlott fel a nyomravezetőnek egy gyenesdiási bűncselekmény sértettje, akit tavaly az otthonában rabolt ki fegyverrel több férfi.
MTI
Egy csokigolyó ihlette meg azt a kalauzt, aki a gyanú szerint májusban tinilányokat molesztált a Miskolc–Füzesabony közötti vasútvonalon - írja a Blikk.
hvg.hu
Az Országgyűlés hétfőn lehetővé tette, hogy az őrzött szálláshelyekről, közösségi szállásról vagy befogadó állomásról elbocsátott külföldiek is betérhessenek az éjjeli menedékhelyekre és hajléktalanszállókra.
MTI
Az Országgyűlés több mint harminc törvénymódosítást fogadott el hétfőn a jövő évi költségvetés végrehajtásának megalapozásaként. A képviselők bevezették a kiemelt ápolási díjat, amelyet a súlyosan fogyatékos, tartósan beteg hozzátartozóikat ápolók igényelhetnek, továbbá döntöttek arról is, hogy csak 2015. szeptember 1-jétől lesz kötelező az óvoda a gyermek hároméves korától. A parlament döntésével a Budapesti Operettszínház 2014. január 1-jétől a fővárosi önkormányzat fenntartásából állami fenntartásba, a kultúráért felelős miniszter irányítása alá kerül.
MTI