Elutasította az ügyészség Papcsák feljelentését

Elutasította az ügyészség Papcsák Ferenc azon feljelentését, amelyet az egy hónappal ezelőtt napvilágra került felvétel miatt alpolgármesterével, Ferdinandy Istvánnal szemben tett vesztegetés feljelentésének elmulasztása miatt – közölte a hvg.hu megkeresésére a Fővárosi Főügyészség.




Újra okozhat kínos perceket Gyurcsány

Nyilvánosan invitálja pénteken az MSZP és az Együtt-PM vezetőit az október 23-án felvetett javaslatainak megvitatására Gyurcsány Ferenc, miközben a két párt vezető politikusai úgy látják: az összefogást hangoztató DK valójában még egyet lépett hátra az együttműködéstől. Igaz, a DK-nak lehet, hogy ez rövid távon nem is célja.


Jövőre lecserélhetik a honvédségi helikoptereket

Jövőre cserélhetik a honvédségi helikoptereket, miután hamarosan a kormány elé kerülhet a honvédség, illetve a mentőszolgálat által használt helikopterek cseréjének ügye – írta a Napi Gazdaság.






A Klubrádió megválik Kuncze Gábortól

Nem vezet többet műsort Kuncze Gábor a Klubrádión, miután szerdán politikusként szerepelt az ellenzék nagygyűlésén - derül ki a rádió közleményéből.





Nyíregyházi iskolaügy: folytatódik a polgári peres eljárás

Újabb tárgyalási napot tartott a Nyíregyházi Törvényszék csütörtökön a Huszár-telepi görög katolikus iskola bezárását kezdeményező Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek Alapítvány és az intézményt működtető Hajdúdorogi Egyházmegye közötti polgári peres eljárásban.


Világháborús rakétát találtak Káván

Hazatérhettek otthonaikba azok a kávaiak, akiknek egy árokásás során talált második világháborús német rakéta miatt kellett elhagyniuk lakásaikat csütörtök este.



Harrach: "Ez a kampány mocskos"

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője szerint nem elég a jó kormányzás, azzal is szembesíteni kell az embereket, hogy milyen az ellenfél, és mit tett ezzel az országgal.



Több LMP-s is a székelyekkel menetel vasárnap

Az LMP Országos Választmányának több tagja és a párt aktivistái is részt vesznek vasárnap a Székelyek nagy menetelésén. Ezt Mile Lajos országgyűlési képviselő és Keresztes László Lóránt pártigazgató jelentették be csütörtöki, a budapesti román nagykövetség előtt tartott sajtótájékoztatójukon.


Hagyó-per: "a 4-es metró projekt 2006 végén romokban hevert"

Egy tanú szerint a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) "szocialista nagyvállalatnak" tűnt, amely nem rendelkezett a metróprojekt megvalósításához szükséges szervezeti kultúrával 2007-ben. Az AAM Zrt. munkatársa erről a Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó per csütörtöki tárgyalásán beszélt.