Pintér bordó sapkát adott a készenlétisekre

A készenléti rendőrök az egyenruhájukon jól olvasható "Készenléti Rendőrség" feliratot, bal felkarjukon bordó színű, tépőzáras karszalagot, valamint bordó színű szövetsapkát, úgynevezett pilotkát viselnek szolgálatuk ellátása során egy belügyminisztériumi rendelet nyomán életbe lépett változások miatt.



Sok van a balatongyöröki volt körjegyző számláján

Hivatali visszaélés, csalás és magánokirat-hamisítás miatt egy év tíz hónap, végrehajtásában négy év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Balatongyörök volt körjegyzőjét csütörtökön a Zalaegerszegi Törvényszék.


Lázár nem a szegényekről beszélt a vágott felvételen

A Makói Városi Bíróság elsőfokú ítélete szerint a megélhetési politikusokról és nem az önhibájukon kívül nehéz sorba jutott emberekről beszélt Lázár János akkor, amikor azt mondta "akinek nincs semmije, az annyit is ér" – tájékoztattak hódmezővásárhelyi fideszes önkormányzati képviselők csütörtökön.




Árvíz: 48 család házát hozták rendbe Baján

Befejezték a júniusi árvízben megrongálódott épületek helyreállítását Baja-Dunafürdőn. A Katolikus Karitász munkájának köszönhetően negyvennyolc házba költözhettek vissza a lakók.



A hummeres gázolásról vallottak rendőr tanúk

Rendőr tanúk vallomása szerint egy gyorshajtás miatti bírságolás után történt meg azt az eseménysor, amelynek végén egy osztrák férfi a vád szerint 2012. október 11-én Apátfalván Hummer terepjárójával szándékosan halára gázolta Kenéz Imre rendőrjárőrt.



Rogán válaszolt Orbán helyett Bajnai levelére

Bajnai Orbánnak írt nyílt levelére Rogán Antal frakcióvezető válaszolt. A fideszes politikus szerint Bajnainak önvizsgálatot kell tartania, hogy jól tette-e, hogy 2006-ban nem mondott le kormánybiztosi pozíciójáról.



Vidéken is sok "hajléktalanmentes zónát" terveznek az önkormányzatok

Több megyeszékhelyen is tervezik hajléktalanmentes zónák kijelölését, fővárosi kerületek vezetése pedig javaslatokat tesz majd a főpolgármesternek a zónákra. A hvg.hu által megkérdezett önkormányzatok közül egyedül Szeged jelezte, hogy nem kíván élni a múlt héten életbe lépett törvény adta lehetőséggel, amely lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok rendeletben tilthassák ki a hajléktalanokat bizonyos közterületekről.


170 forintos órabér, 110 forintos percdíj – élet a Csillag börtönben

Óránként 170-180 forintot keresnek a szegedi Csillag börtön dolgozó elítéltjei, amelyből napi 330 forint lejön az étkezésre, de a telefon például percenként 110 forintba kerül. Nem csoda, hogy van olyan rab, aki 22 év munka után 50 ezer forintott tudott összegyűjteni. Van-e elegendő munka, munkadíj, amiből fizethetnének az elítéltek, vagy csak az intézmények önfenntartására való törekvés a cél? Mi lesz, ha még a tévézésért is fizetni kell majd? Szegedi riportunkat olvashatják.


16 éves fiú cipőjét rabolta el egy férfi Nyíregyházán

Egy 24 éves fényeslitkei férfi késsel fenyegetőzve egy 16 éves fiút a cipője átadására kényszerített csütörtökön. A rémült fiatal cipő nélkül utazott haza nagycserkeszi otthonába, s órákkal később értesítette a rablásról a rendőrséget.






A kazah elnöknél járt Kövér László

Szerik Ahmetov kazah miniszterelnök csütörtökön fogadta Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét - jelentette a KAZINFORM kazah hírügynökség a kormányfő hivatalos honlapjára hivatkozva.