Megszabná az állam, kivel barátkozzon a zűrös gyerek

Egyelőre kevés konkrétumot lehet tudni az EMMI által bevezetni tervezett új felügyeleti rendszerről, amely a gyermekkorú bűnelkövetők mellé rendelne ki pártfogókat. A tervezet szerint a pártfogó beleszólhatna többek között abba is, kivel tartson kapcsolatot a gyerek, de a minisztérium válaszaiból nem derül ki például az, mit történik, ha a "felügyelt" egyszerűen figyelmen kívül hagyja a vele várhatóan havonta csak egyszer találkozó pártfogó utasításait. A lapunknak nyilatkozó szakemberek szerint nem jó, ha az állam büntető jelleggel jelenik meg a gyermekek életében.


Drogot találtak egy drogdílernél

Kábítószergyanús anyagot találtak egy nyírbogáti férfi lakásán. A kábítószer előállításával, használatával és terjesztésével gyanúsított 30 éves férfit és három társát elfogták a rendőrök - tette közzé kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.


Késhetnek a vonatok a szegedi vonalon

Műszaki hiba miatt előfordulhatnak késések a Budapest-Szeged vasútvonalon, a Szegedre tartó Tömörkény IC egy órát késik kedd délután - közölte a Mávinform.


Fegyházbüntetést kapott a postajárat kirablója

Fegyveresen elkövetett rablás miatt nem jogerősen 12 és fél év fegyházbüntetésre ítélte a Balassagyarmati Törvényszék kedden azt a férfit, aki 2010 októberében kirabolta a postajáratot a Nógrád megyei Szügyben - tájékoztatta a törvényszék.



A Skoda kiakadt, hogy Vitézyék le offshore-ozták őket

A Skoda Transportation (Skoda) szerint megalapozatlanok, hamisak és a vállalat jó hírnevét rontók azok az állítások, amelyeket a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) keddi közleményében megfogalmazott a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) hétfői, a fővárosi villamostendert érintő határozatával kapcsolatban.



Hamarosan át kell állítani az órákat

Október 27-én, vasárnap hajnali háromkor egy órával kell visszaállítani az órákat, ezzel visszatérünk időzónánk alap időszámítására - közölte a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. kedden.



A TEK-et küldték rá egy kabai sikkasztóra

A Terrorelhárítási Központ (TEK) segítségével fogták el Debrecenben azt a 43 éves kabai férfit, aki ellen több körözés is érvényben volt - közölte Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden.




Használatra kész a 4-es metró első állomása

Átadta Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöke és Pesti Imre kormánymegbízott, Budapest Főváros Kormányhivatalának vezetője a 4-es metró első elkészült állomásának, a Bikás parknak a használatbavételi engedélyeit Tarlós István főpolgármesternek kedden.


Meghalt Für Lajos

82 évesen elhunyt Für Lajos, az Antall- és a Boross-kormány honvédelmi minisztere.


Kápolna lesz a Bajcsy-Zsilinszky kórházban

Kápolnát alakítanak ki a budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézetben, az erről szóló együttműködési szerződést az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye képviseletében Erdő Péter bíboros, a kórház részéről pedig Bodnár Attila főigazgató írta alá - közölte az egészségügyi intézmény.