Elfogták a tatai halott csecsemő anyját

A tatai rendőrök elfogták szombaton azt a 34 éves nőt, aki beismerte, hogy megszületése után megfojtotta kislányát és október 15-én egy paplanban két szemétgyűjtő között hagyta.




Lassan letehetjük a vastag kabátot

Napról napra melegszik az idő, bár a hét utolsó napján sokfelé lesz szürke, borult idő. A jövő hét első napjaiban még hullhat itt-ott eső, de a hajnali fagy eltűnik, és napközben az ország jelentős részén 20 fok felett alakul a csúcshőmérséklet. Északkeleten azonban ennél hűvösebb időt ígér az előrejelzés.


Át lehet bringázni Ausztriába

Határon átnyúló uniós program részeként épült meg az a kerékpározható út, amely a Vas megyei Nardát köti össze az ausztriai Schandorffal (Csém). Az út magyarországi szakaszát és kiszolgáló létesítményeit Hende Csaba honvédelmi miniszter és Michaela Resetar, a burgenlandi tartományi kormány turizmusért felelős minisztere adta át szombaton.


MIért tűntek el a szociális bérlakások?

A Város Mindenkié (AVM) szombaton – az európai lakhatási akciónapon – immár harmadik alkalommal rendezte meg az Üres Lakások Menetét. A Budapest belvárosában tartott felvonuláson több mint 100 ember követelte a felelős lakáspolitikát és az üres lakások hasznosítását. A menet csatlakozott a Roma Büszkeség Napjához is.






Kegyvesztett lett a Jobbik egyik hajdú-bihari képviselője?

A Jobbik országosan és Hajdú-Bihar megyében is győzelemre készül a jövő évi országgyűlési képviselő-választáson - jelentette ki Kulcsár Gergely, a párt megyei elnöke szombaton sajtótájékoztatón Debrecenben, amikor bemutatta a párt helyi jelöltjeit.



Három csapással indul a Fidesz után az MSZP

Egyeztetés a szakszervezetekkel, lakossági fórumok és leleplező-kampány - ezt az akciótervet dolgozták ki az MSZP stratégái a 2014-es választás meggnyerésére. A párt szombati kongresszusán a legkevesebb szó a Bajnaiékkal kötött megállapodásról esett, állítólag nem is kellett beszélni róla. A listák pedig immár ismét meg lettek erősítve