Új helyszínen igényelhető az erkölcsi bizonyítvány
Októbertől erkölcsi bizonyítványt a Központi Okmányirodában lehet igényelni.
Októbertől erkölcsi bizonyítványt a Központi Okmányirodában lehet igényelni.
MTI
A Nyugat.hu és az Egyenlítő blog videofelvételt tett közzé, amelyen egy feltehetően kábítószert szippantó férfi látható. Nemrég egy szombathelyi politikust zsaroltak meg, hogy kiteregetik függőségét, ha nem mond le. Nem mondott le senki, ki is került egy videó a netre.
hvg.hu
Bogár szállt be a kocsijába, azt próbálta elhessegetni az az idős kőműves, aki sárga Ladájával a győri női kosarasok buszával ütközött két héttel ezelőtt. A férfi az RTL Klub Házon kívül című műsorának azt mondta: azért nem beszélt eddig senkinek sem a karambolról, mert nagyon szégyellte magát.
hvg.hu
Írország köteles lenne végrehajtani a magyar bíróság ítéletét a Tobin-ügyben, Viviane Reding uniós biztos válaszleve egyértelműen azt mutatja, hogy Magyarországnak igaza van - jelentette be a közigazgatási és igazságügyi miniszter csütörtökön Budapesten.
MTI
A fővárosi önkormányzat él az építményadó és az idegenforgalmi adó beszedésének lehetőségével 2014. január 1-jétől az általa közvetlenül irányított Margitszigeten.
MTI
Elfogott a rendőrség egy 25 éves férfit, aki a gyanú szerint részt vett a hétvégi FTC–Újpest focimeccsen kitört balhéban.
hvg.hu
Az MSZP fővárosi frakciója szerint Budapest vezetősége három hibát készül elkövetni: a Vidám Park bezárását, a Vígszínház jelenlegi vezetőjének esetleges cseréjét, valamint a rövidesen a közgyűlés elé kerülő hajléktalanellátási koncepció elfogadását.
MTI
Első fokon 14 év fegyházbüntetésre ítélte a Győri Törvényszék csütörtökön azt a szlovák nőt, aki egy mosonmagyaróvári tóba ölte kisfiát tavaly decemberben.
MTI
Kigyulladt egy autó a 83-as főút pápai elkerülő szakaszán, senki nem sérült meg - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság.
MTI
Antropológusprofesszor segíti a rendőröket az Aranykéz utcai nyomozásban. A Blikk információi szerint ezzel a viszonylag ritkán alkalmazott szakértői eljárással próbálják a nyomozók bebizonyítani, hogy kik és hogyan követték el a magyar kriminalisztika egyik legsúlyosabb merényletét, Boros Tamás felrobbantását. Az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóosztályánál nem erősítették meg, hogy P.-t kivitték volna az Aranykéz utcába.
hvg.hu
Lehallgatták ifjabb és idősebb Burka Ferenc telefonbeszélgetéseit, a rendőrség többek között erre alapozva nyújtott be perújítási indítványt a korábban gyilkosságért elítélt, majd felmentett és rekordkártérítésben részesített apa és fia ügyében – írja a Népszabadság.
hvg.hu
Megkezdik az őszi haltelepítés hétfőn a Balatonnál. Körülbelül 315 tonna pontyot és több száz darab süllőt, csukát, harcsát engednek a tóba 19 helyszínen, december közepéig.
MTI
A tervek szerint december 21-étől váltja le a 10-es buszt a 10-es troli Szegeden. Az új vonalra új járműveket szereznek be, a prototípus már megérkezett, és szerda este próbaútra ment – írja a delmagyar.hu.
hvg.hu
A Pécsi Törvényszék még nem szabta meg, mennyit kell fizetnie a fővárosnak, de az a szerdai döntés szerint biztos: a fővárosi önkormányzatnak kell kifizetnie a felhalmozódott adósságot – közölte a Népszabadság.
MTI
MTI
Népszabadság
Két autó ütközött a 41-es főúton Baktalórántházánál csütörtök reggel, a balesetben nyolcan megsérültek – közölték a katasztrófavédelemtől.
MTI
A cselekmény nem minősül bűncselekménynek, ezért a zuglói kapitányságon elutasították a Csatáry Lászlóra emlékező molinó kifeszítését nehezményező feljelentést – számolt be a Magyar Hírlap.
MTI
MTI
Magyar Hírlap
Egyre több felháborodott tanár számol be arról, hogy megtagadta a rákényszerített új kinevezés aláírását, mert vagy csökken a fizetése, vagy nem ért egyet a kötelező kari tagsággal, esetleg mindkettő. Van olyan, több évtizede a pályán lévő pedagógus, aki egyszerűen eltűnt a rendszerből, sokakat pedig megfenyegettek. Egy pedagógiai intézetben aláírás sem kellett az átsoroláshoz.
BI
A Vígszínház ügyvezetőjéről, a Budapesti Operettszínház főigazgatójáról és a Margitszigettel összefüggő adórendeletekről dönthet csütörtöki rendes ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
MTI
"Ma valószínűbben igent mondanék egy felkérésre, mint nemet" – így reagált Tarlós István a Napi Gazdaságnak adott interjújában arra a kérdésre, elindul-e jövőre a választáson. A főpolgármester szerint erről még korai beszélni.
MTI
A 2014-es választás népszavazás lesz Orbán Viktorról – mondta a Reutersnek adott páros interjúban Mesterházy Attila. Bajnai Gordon ugyanitt arról beszélt, hogy a pénzügyi és távközlési szektort, illetve az energiaipart érintő különadókat fokozatosan kell csökkenteni, mert az alacsony költségvetési hiány veszélyeztetése nélkül kell megteremteni a növekedést.
MTI